Főkép

Dominyika Jegorova kimagasló tehetségű és szépségű balettnövendék. Egyik „jóakarójának” köszönhetően a „balerina-álmok” szertefoszlanak, és Dominyikának nem marad más választása, minthogy elfogadja nagybátyja – az SZVR (Külső Hírszerző Szolgálat) igazgatójának első helyettese – ajánlatát, és titkos ügynöknek álljon. Feladata, hogy behálózza és elcsábítsa azt a fiatal CIA-ügynököt, aki egy magas rangú orosz SZVR-es tartótisztje, és kiszedje belőle, ki is valójában Márvány, aki évek óta annyi borsot tör az orosz szolgálatok orra alá.

 

Nathaniel Nash fiatal és szépreményű CIA-ügynök, aki előtt ígéretes karrier áll, hiszen ő Márvány tartótisztje. Amikor nyilvánvalóvá válik Nash és a CIA számára, hogy mi Dominyika feladata, izgalmas macska-egér játék kezdődik kettejük között, amely nem várt eredményekkel végződik. Egyrészt egymásba szeretnek, másrészt Dominyika átáll az amerikaiakhoz. E nem várt fejleményeknek köszönhetően kiderül, hogy Washingtonban a legfelső körökben van az SZVR-nek is egy ügynöke, aki egyre közelebb jár ahhoz, hogy kiderítse ki is lehet Márvány valójában. Innentől kezdve mindenki számára létkérdéssé válik, hogy ki találja meg előbb a téglát a saját hálózatában…

 

Jason Matthews könyvében első kézből kaphatunk képet arról – még ha fikció formájában is –, hogy milyen játszmák lehetnek/lehetnének/zajlanak/zajlottak a hidegháború után a két atomhatalom között. (No meg az sem mellékes, hogy mely országok szolgálataival miféle viszonyt ápolnak, mennyi beépített emberük, informátoruk lehet szerte a világban.) Matthews harminchárom évet húzott le az amerikai titkosszolgálatoknál, mint műveleti tiszt, ezért nemcsak hogy nagyon jó rálátása van a dolgokra, hanem konkrétan azt a munkát írja le regényesített formában, amit évtizedeken keresztül végzett. Így több mint erős a gyanú, hogy elég sok dolog úgy működik jelenleg a nagyközönség elől elrejtve és/vagy elhallgatva, ahogy azt a könyve lapjain olvashatjuk.

 

A Vörös veréb Matthews első regénye, és mindjárt Edgar-díjat is kapott érte 2014-ben a legjobb első könyves író kategóriában. Hogy ez mennyire állja meg a helyét? A szakmai részre nem igazán lehet kifogása az embernek, egyrészt mert nem valószínű, hogy ért hozzá, másrészről pedig megfelelően hihetően és profin tálalja a szerző ezeket a dolgokat (mint egy adott célszemély megfigyelése, a „kanári-csapda” alkalmazása, stb.).

 

Ráadásul a főszereplők elég jól „megcsinált” karakterek. Dominyika a lánglelkű, fiatal, orosz nő, aki még elég sok mindent elhisz a „nagyobbaknak”. Emiatt több alkalommal törik össze a szemünk láttára az ő „kis belső világa”, hogy aztán főnixmadárként támadjon fel hamvaiból, és váljon igazán érett gondolkodású nővé. Nate már többé-kevésbé átesett ezeken a dolgokon, ő – szerepéből adódóan – inkább abban a stádiumban van, aki azt tanulja, hogy az összetört belső világú embereket hogyan lehet/kell kezelni. Emellett Dominyikához hasonlóan megpróbál tisztességes maradni, de összességében mindkettejüknek be kell látnia, hogy a szakma, amit választottak, mindenféleképpen belekényszeríti – vagy bele fogja kényszeríteni – olyan dolgokba, amit erős gyomor és vastag arcbőr nélkül nem fognak tudni elviselni vagy feldolgozni.

 

A mellékszereplőknél leginkább különféle archetípusok dominálnak, akik egy-két plusz tulajdonsággal, rigolyával, különcséggel kapnak némi színt, de a már máshol sokszor olvasott/látott séma szerint épülnek fel. Ez nagyon jól megfigyelhető a CIA-s és SZVR-es tisztek esetében: Nate közvetlen főnökei a „jófej és szerethető” titkos ügynökök, nagyjából mint a James Bond filmekben Felix Leiter; míg Dominyika nagybátyja az igazi számító gonosz, a saját magát védő szemétláda.

 

A Vörös veréb mindenkinek ajánlott, aki szereti a kémtörténeteket, de aki esetleg szakácskönyvre vágyik a titkosszolgák mellé, annak is ajánlani tudom, ugyanis Matthews minden fejezetet úgy igyekezett megírni, hogy abban valamilyen étel is szerepet kapjon, aminek a receptjét a fejezet végek egy kis keretes írásban külön megkapja az olvasó...