Főkép

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol egymás között átjárható párhuzamos valóságok léteznek: egészen pontosan négyről tudnak az emberek, melyekben szinte minden eltérő, alig pár apróságtól eltekintve. Az egyik ilyen, hogy mind a négyben létezik egy London nevű város –„Szürke” London, ahol a mágia már szinte teljesen eltűnt; „Vörös” London, ahol a virágzó mágiának köszönhetően boldogság és gazdagság uralkodik; „Fehér” London, ahol a mágia utolsó morzsáiért kegyetlen harcokat folytatnak az emberek; végül pedig „Fekete” London, amit egy pusztító veszély miatt elszigeteltek a másik háromtól. A mágia miatt egyes varázslók képesek befolyásolni az elemeket, de az alternatív Londonok között egyedül a vérmágusok, az atarik képesek utazni.

 

Az utolsó két atari egyike, Kell herceg leveleket kézbesít három London uralkodói között, titokban pedig apró tárgyakat csempészik a valóságok között. Óvatlansága miatt azonban csapdába csalják, neki pedig szembe kell néznie a Fekete Londonból származó sötét mágia fenyegetésével. Szerencsére összefut a szürke londoni Linával, aki legszívesebben az egész világot felfedezné egy jó kalandban – azonban lehet, hogy még ketten sem elegek ahhoz, hogy megállítsák a fekete mágia terjedését...

 

V. E. Schwab legújabb magyarul megjelent regénye szerintem tökéletes példa a „szerethető, ügyesen megvalósított, de valójában nem különösebben kiemelkedő” urban fantasy-re. Könnyed, kalandos, de ezen túl „semmi extra”, amivel amúgy nincsen semmi baj, sőt: néha egyenesen üdítő olyan regényt olvasni, ami nem tör igazán nagy babérokra, nem akar rendkívül egyedi és újító koncepciójával lenyűgözni, nincs más célja, mint szórakoztatni – és képes azt stílusosan, nagy probléma nélkül megtenni. Persze Schwab profi szerző, nálunk sem ez az első sorozata, ami megjelenik, bár eddig mi inkább az ifjúsági, young adult regényíró oldalát ismerhettük (Victoria Schwab néven főleg a fiatalabb korosztálynak ír, míg a felnőtteknek szóló műveit V. E. Schwab néven jelenteti meg).

 

És ha már young adult: kicsit gondban is vagyok, ha kategorizálni akarom az Egy sötétebb mágiát. Látszólag ugyan semmi sem indokolja a YA-besorolást (hiszen a szereplők idősebbek pár évvel, hiányoznak a „tipikus” YA-jegyek), valahogy az egyszerűbb stílusa, a részletek megformáltsága és az események könnyedsége inkább arra terel – de talán mindegy is, a lényeg, hogy bármely korosztály megtalálhatja benne a számítását, ha éppen valami ilyesmit keres. Főként, ha még nem unja Londont, ami már nagyon régóta az urban fantasy-írók kedvenc városa, és hát ezúttal is igen nagy szerepet kap: nagyon izgalmas élmény megfigyelni a három London közti különbségeket, a mágia különféle megjelenési formáit, és hogy miként hat mindez az emberekre.

 

Schwab ugyan a világépítést nem viszi túlzásba, nekem kicsit hiányzott is például az, hogy megismerjük, mi van Londonon túl, de az biztos, hogy egy abszolút szimpatikus, könnyen elképzelhető és átélhető környezetet teremt, amit a mágia csak tovább színez. Valahogy a történettel is hasonló a helyzet: elég hamar felpörög, és aztán a végéig meg sem áll, de kevés az igazán meglepő fordulat vagy a körömrágósan izgalmas jelenet. Cserébe gyorsan lehet vele haladni, nincs benne üresjárat, ráadásul tényleg magával ragad – egyszerűen szívesen olvas az ember Kell és Lina kalandjáról. Az pedig külön meglepetés, hogy ugyan trilógiáról van szó (a második részből található is egy rövid részlet a kötet végén), de az első végére szinte minden szálat lezár Schwab. A folytatás iránya ugyan viszonylag egyértelműen behatárolható, de mégis szimpatikus, hogy nem marad hiányérzetünk.

 

Legfeljebb olyan téren, hogy szívesen találkoznánk még a szereplőpárossal. Nem tagadom, én is simán megkedveltem Kell és Lina duóját – Lina örökös (kalóz)kalandvágya, harcias és makacs természete remek ellenpont Kell kicsit komolyabb, de a játékosságra és a szabályok áthágására szintén hajlamos jelleméhez. Mellettük pedig Schwab ügyesen vázolja fel a mellékszereplőket is: külön érdemes kiemelni a nőcsábász Rhy herceget, akinek minden mosolyára hölgyek tucatjai ájulnak el, no meg Hollandet, a másik vérmágust, akinek múltja igen szomorúan befolyásolja tetteit.

 

Persze elfért volna még több a szereplőkből, de kezdem úgy érezni, hogy túl sokat hangsúlyozom ezt az „elfért volna még több”-et. Hiszen az Egy sötétebb mágiában tulajdonképpen minden megvan, ami egy szórakoztató, de nem túl összetett urban fantasy-hez szükséges: érdekes világ, szimpatikus karakterek, kalandos történet (mutatós borító!) – csak kérdés, hogy ez elég lesz-e mindenkinek. Emiatt inkább a fiatalabb korosztálynak merem ajánlani, pontosabban azoknak, akik kevés hasonló sorozatot olvastak; szerintem ők sokkal inkább élvezni fogják. A többiek pedig, ha londoni varázslat témában keresgélnek, lehet, hogy jobban járnak Ben Aaronovitch-csal, China Miéville-lel vagy Neil Gaimannel.