Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Képregénysaláta: Klondike / Transylvania Expressz / Asterix Korzikán

Összegyűlt pár képregény a polcomon, és mivel mostanában krónikus időhiányban szenvedek, a szokásosnál rövidebb terjedelemben írtam le a gondolataimat róluk.

 

Morris – Yann – J. Léturgie: Klondike

(Pesti Könyv, fordította Meggyesi Gábor)

 

Vannak a szuperhősös képregények, vannak az olyan véres darabok, mint a Sin City vagy a 300, és ezek árnyékában köszöni szépen, de anyagi gondok nélkül léteznek olyan sorozatok, amelyek már évtizedekkel korábban is szórakoztatták az arra fogékony olvasókat. Elsősorban Asterixre és Lucky Luke kalandjaira gondolok, hiszen a két hős problémái minden esetben komolyak, nem egy esetben az életük forog veszélyben, de ennek ellenére világuk egyszerű, és a bonyodalmak illetve ármánykodások, no meg az elkerülhetetlen fizikai konfliktus ellenére mindketten képesek élvezni az életet, nevetni az arra érdemes helyzetekben, és nem utolsó sorban racionálisan, egyszerűen gondolkodnak. Megmondom őszintén jól esett kézbe venni ezt a tavaly megjelent történetet, részben mert a tél, úgy tűnik, végleg másfélé tette át a székhelyét, így anélkül nézegettem a fagyos észak képeit, hogy a tudatalattim a télikabátom és a sapkán lelőhelyével foglalkozott volna...

 

Emlékeim szerint ez az első alkalom, hogy a Dalton-testvéreken kívül valaki két alkalommal szerepel a sorozatban. Ez a tény, kiegészítve a történet helyszínével, pont elegendőnek bizonyult kíváncsiságom felkeltésére. Természetesen azonmód az aranyláz jutott az eszembe, amelynek hangulatát Jack London olyan emlékezetesen írta meg regényeiben és novelláiban. Nem csalódtam, hiszen ebbe az epizódba a szerzőhármas – megőrizve a hagyományokat –, nagyjából belezsúfolt minden közhelyet, ami az aranylázzal kapcsolatban az eszünkbe juthat, s nem mellékesen az írópáros (az 1996-os eredeti megjelenéskor már nem Gosciny találta ki a történeteket, szövegeket) igyekezett minél több valós szereplőt és helyszínt beleszőni az epizódba.

 

A közhelyek közé tartozik a hideg, a hó, az időjárás, a Chilkoot-hágó híres, felfelé araszoló embersora, a vad vizek zúgóin odavesző csónakok és persze az aranyporban fürdő Dawson városa. Természetesen ezúttal sem hiányoznak a kikacsintások, ami alatt az olyan gegeket értem, mint például Chaplin idevágó filmjére, az Aranylázra történő utalásokat, melyekből kettőt beazonosítottam. Egyszer, amikor hóvihar elől elhagyott faházikóba húzódnak az elveszett inas felkutatására indult expedíció tagjai, és Lucky Luke megjegyzi, hogy az előző lakók nem fejezték be a vacsorájukat (bizonyságul felmutat egy megfőzött lábbelit – a filmben ugye a cipőből már csak a fűzőből készül spagetti jutott Chaplinnek). A másik kikacsintós jelenet pedig az, amikor a kunyhó a szikla peremén imbolyog – ebből a helyzetből itt is problémák adódnak.

 

A megszokottól eltérő írópáros óhatatlanul más hangvételt eredményez, azonban a lényeg nem változik, a sorozatra jellemző humor változatlan marad, csak kicsit átalakult. Gondolok mondjuk Jolly Jumper beszólásaira, amelyek korábban is megvoltak, azonban ebben az epizódban gyakrabban előfordul, illetve sokkal aktívabban vesz részt az eseményekben. Korábban már említettem, hogy igyekeztek minél több valóban élt szereplőt beleszőni a történetbe, ami meglátásom szerint sikerült, erről bővebben a kötet végén olvashatunk – tetszik ez a tendencia, a hozzáadott információ, hiszen az Asterix-kötetek végén is mindig van plusz, szóval nem egyszeri kezdeményezésről beszélhetünk.

 

Mindezek fényében ez egy szerethető, vállalható LL történet, amely ugyan nem került be nálam a legjobb öt közé, de ennek ellenére időről-időre újra előveszem majd.

 

 

Mauro Boselli – Majo: Transylvania Expressz

(Frike, fordította Ludmann Ágnes)

 

Későbbre vártam, de a sors másként akarta, így most jött el az a pillanat, amikor úgy érzem, lehet, mégiscsak az eredeti sorrendhez kellett volna ragaszkodni, és nem foglalkozni azzal a ténnyel, hogy így csak valamelyik következő életemben érjük be az olasz kiadást.

 

Mondom mindezt azért, mert a kötetben lévő két, szorosan összetartozó történet tele van a korábbi epizódokra történő utalásokkal. A helyzet annyira nem zavaró, hogy miattuk értelmezhetetlen legyen a sztori – bár ez mintha a szokásosnál is jobban meg lenne bonyolítva –, csak a maximalizmusom miatt nagyon sajnálom a hiányzó ismerteket. A világ bonyolultságáról, összetettségéről eddig is volt elképzelésem, de most végleg bebizonyosodott, Mauro Boselli nem sajnálja az időt a tervezésre, és ugyan messze vagyunk a minden mindennel összefügg állapottól, azért ránézésre elég komplex viszonyrendszer formálódik a szemünk előtt, illetve Harlan baráti, valamint haragosainak köre szépen gyarapodik.

 

A lényeg a magyar vonatkozás, hiszen ebben a kétrészes kalandban hősünk a vámpírok „eredeti” szülőhazájába, Erdélybe látogat. Szokás szerint felbukkan pár rosszarcú gonosz, akik nem csupán a kéretlen vetélytárs vesztét akarják, hanem olyasmibe is beleártják magukat, ami kifejezetten káros az egészségre. Miközben Harlan velük pofozkodik, felbukkan egy családi szál is.

 

Nagyon tetszett a Transylvania Expressz, hozta az általam elvárt komor hangulatot, a magyar utalások (többek között az Ady-vers) szívet melengetőek voltak, és még a humor sem hiányzott belőle. A kerek alapsztori mintegy mellékesen felvet pár megválaszolatlan kérdést, amire talán egyszer választ kapunk. De így kerek a dampyrélet – mindig akad megválaszolásra váró kérdés, kiszívni való torok, pusztulásra váró vámpír.

 

 

Goscinny – Uderzo: Asterix Korzikán

(Móra, fordította Bayer Antal)

 

Sorrendben ez már a huszadik, egyébként a huszonegyedik kötet a sorozatban, és most első ízben éreztem úgy, hogy a megszokott külföldi túra nemcsak az idegen kultúra, a helyi szokások és nevek humorral megtámogatott bemutatásáról szól, hanem annál sokkal többről. Jelesül a Gallfalva néven ismert feltörekvő cég, nemzetközi kapcsolatépítésének gyakorlati megvalósításáról. Ezen állítás igazát persze azok látják be teljes mértékben, akiket jó vagy rossz sorsuk összehozott már egy multicéggel, és az ott töltött idő alatt némileg betekintést nyertek az ilyen vállalatok működésébe. Gondolok itt a rendszeres képzésekre vagy az ilyen-olyan csoportok szerint fontos részvételekre távoli konferenciákon...

 

Ennek fényében a korzikai kalandot úgy is értelmezhetjük, hogy a független, ámde szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező gall cég (Gallfalva) szokásos, a pénzügyi évet lezáró buliján történik némi konkurenciafelmérés, amely során kiderül, Korzikán hasonló bizniszben utazó vállalat (egy ottani falu) létezik. A gallok kíváncsi zsenije (Asterix) meglátja a továbbképzési lehetőséget, és miután a nagyfőnök rábólint kiküldetésre megy. A vezér döntése teljesen érthető, hiszen nincs anyagi vonzata, leszámítva némi extra üzemanyagot (varázsital). A helyi szakszervezet miatt azonban az ilyen utakra csak két alkalmazott mehet, így Obelix sem maradhat otthon. Az érvényben lévő ebrendelet korlátozását egy trükkös ajándékozással oldják meg, így már csak a tengerparti fapados hajózási társasággal kell megalkudniuk (kalózok) a szállítmányozásról, és kezdődhet a pár napos továbbképzés, amelyhez extraként szigetnézés, helyi ételkóstolás és folklórműsor is tartozik.

 

A vidám hangulatban zajló oktatás során meggyűlik a bajuk a piacvezető pozícióban lévő konkurenciával (Római Birodalom), valamint a közös kelta eredet is megerősítésre kerül – elvégre minden gall és korzikai férfinak -ixre végződik a neve (a nők valamiért kilógnak ez alól a szabály alól). A programszervezők egyetlen alkalommal botlanak csak, amikor eltévedve az időben, jó másfélezer évvel későbbi eseményekre utalnak (Napóleon és az austerlitzi csata, no meg a császári gárda).

 

A statisztika szerint ez az egyik legnépszerűbb/legkelendőbb Asterix-történet, amin egy pillanatig sem csodálkozom, hiszen az eddigre bejáratott alapötletet a szerzők képesek voltak élvezetes tartalommal megtölteni, miként a képregény humorára sem lehet panasz. Jelenleg nálam bekerült a legjobb öt gall sztori közé, így nyugodt szívvel ajánlom kicsiknek-nagyoknak egyaránt.


Galgóczi Tamás - 2017. április 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Jean Léturgie) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Yann)


  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!