Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság
Írta: Galgóczi Móni | 2017. 04. 20.
Szeretem a borítóját. Azt, ahogy kinéz. Amilyen gondolatokat és érzelmeket kivált belőlem. A könnyed hangulatot, amit áraszt. Szeretem a címét. Azt a ki nem mondott ígéretet, ami ott bujkál a szavak között. Az egyszerűségét. A letisztultságát. Az érzést, hogy nem fogok csalódni. Nincs bennem bizonytalanság, nem tétovázom, egyszerűen belevágok. Mert kíváncsi vagyok, hogy a Szemekbe zárt titkok argentin szerzője szerint milyen a boldogság, melynek már az általános érvényű meghatározása sem egyszerű, ráadásul mindenkinek mást jelent. Abban viszont talán mindannyian egyet értük, hogy a boldogság egy számos fokozattal rendelkező pozitív mentális állapot, melynek megtalálásáért és megtartásáért sok mindenre képesek vagyunk életünk során.
A fülszöveg egyértelművé teszi, miről fogunk olvasni, így ezzel nem is fárasztanék senkit. A szerző nevének és munkásságának ismeretében a műfaj is könnyen behatárolható, így azon sem kell agyalni, milyen formát ölt majd a történet. De akkor mégis miért kéne elolvasni? – teheti fel a kérdést bárki. Elárulom. Azért, mert azt viszont nem tudhatja előre senki, hogy milyen hatással lesz rá, mit vált ki belőle a történet. Az olvasás és befogadás élményét ugyanis elsősorban mi magunk befolyásoljuk: azzal, ahogy hozzáállunk. Én személy szerint az első oldaltól az utolsóig hihetetlenül közel éreztem magamhoz, szerettem, hogy a karakterekben nincs semmi extrém, semmi különleges, olyanok, mint mi mindannyian. Ők mi vagyunk, mi pedig ők.
A 14 éves Sofía vágyai természetesek, ahogy az is, ahogy a világhoz áll. Lucas csendes, zárkózott viselkedése eleinte kicsit fura, de mindent megértünk, miközben megismerjük az életét. Fabiana (Lucas felesége) nem sok szerepet kap, mégis fontos a személye, mert nélküle, az ő reakciói nélkül az események talán egészen máshogy alakulnának. Így viszont ő az, akit lelkünk békességében utálhatunk azért, amit és ahogy tesz, ahogy Sofía megjelenésére reagál. De tegyünk a szívünkre a kezünket, hasonló helyzetben mi nem ugyanígy tennénk? Dehogynem. Legalábbis az elején. Persze hogy az első sokk után mit tennék, azt nem tudom, de ez ebben az esetben nem is számít, hiszen ez az egész nem rólam szól. Na jó, talán egy kicsit mégis, ahogy rólad és mindnyájunkról is. Mert ez egy ilyen könyv – olvasod, ahogy két ember, apa és lánya szépen lassan elkezdik megismerni egymást, és közben te is megismered őket, ahogy elkezdenek megnyílni egymás előtt, úgy nyílnak meg előtted is, és ezzel nem csupán beengednek, de be is vonnak a saját életükbe.
Az életükbe, ami olyan, akár néhány pillanatfelvétel gyors egymásutánban. Vagy éppen lassan, fokozatosan egymásba áttűnő képek sora, rajtuk megörökített érzések, gondolatok, hangulatok. Akár a kötetben található fejezetcímek, melyeket egymás után olvasva felidéződik bennem minden, amit Sofía és Lucas története közben éreztem. Bemásoltam ide, mert szeretném, ha te is elolvasnád őket.
Narancsos pite
25 de Mayo 183, 11. emelet, F lakás
Egy pohár szóda
Vízikilométer
Térden állni
Kis cseppek – nagy cseppek
Ne gondolni semmire
A boxer
A gondolkodó szobra
Bolognai spagetti
Lemerülve
Ötvenszázalékos mosoly
Anyajegyek
Repülők
Gól
Rádió
Tűzvész
Éjféli expressz
A Sulibutik
Az író
Kosarasok
Belenofóbia
Az ő barátai
A két másik barát
„Federico’s Nightmare”
Hófehérke
Rocky
1999 februárja
A Kék Zsiráf
A tenger párája
A mi tengerünk
Nyomtatott nagybetű
Vereség
Nincs egyedül és sosincs nyugton
Félelem
Ösztön
A király ruhája
Keresd a hét különbséget
Holnap új nap virrad
Valami fontosat kell mondanom
Néhány év múlva
Második fiók
Robinson Crusoe
Nos, belőled mit váltottak ki? Segítene, ha elmondanád. Tényleg. Akkor is, ha nem olvastad a könyvet. És akkor is, ha nem. Persze ha nem akarod, azt is megértem. Ez egy bensőséges dolog, amit csak azokkal osztunk meg, akiket ismerünk. Engem pedig nem ismersz. Ahogy én sem téged. De talán ha elkezdenénk beszélgetni egymással, ez megváltozna, és közben talán az is kiderülne, milyenek vagyunk – mások szemében, egymás szemében.