Főkép

Mint az Egy pohár haragról írt korábbi ajánlómban már említettem, Raduan Nassar egyike a világirodalom nagy rejtőzködőinek és (úgy néz ki) alkotói szempontból még életükben örökre elnémuló szerzőinek. Hisz a ’70-es évek és az akkor kiadott két rövid írása óta nem publikál, a világtól elvonulva gazdálkodóként él, és az életműve (ez az alig néhány száz oldal) végleg befejezettnek tűnik. Bár így sem csupa szórakozás, és nem is könnyű feladat átrágnunk magunkat rajta.

 

A Kőbe vésve volt egyébként a két könyv közül a korábban megírt, ám több év és több tucat visszautasítás után is a libanoni származású brazil íróasztalán hevert, mikor is az Egy pohár harag hallatlan sikere után kiadták. Mit mondjak, valahol meg is értem; ugyanis ez a könyv még keményebb „meló”, mint a korábbi, rengeteg befektetett energiát és szellemi kapacitást igényel, ráadásul megint csak nem ártana tökéletesen ismernünk a megértéséhez a ’70-es évek Brazíliáját, valamint jól tájékozódni különböző kultúrkörök legendái és történetei között.

 

A Kőbe vésve talán leginkább egy felnőtté válás története. A főszereplőnk, André, ugyanis egy szigorú szabályok szerint élő, és roppant vallásos földműves családba született, ahol mindennek megvan a maga ősi menete és rendje, ahol szinte belefulladt a kötöttségekbe és a húga iránt érzett vérfertőző szerelembe, így inkább elszökött a bűnös nagyvárosba, hogy a saját útját járja. Itt talál rá a bátyja, aki arra kéri őt, a tékozló fiút, hogy menjen vele vissza a birtokra, és így állítsák meg a család menthetetlen felbomlását. Innen indul maga a történet, ami szinte nincs is. Hisz itt is szinte minden szó, minden mondat túlmutat saját magán, túlmutat az eseményeken és magáról a világba vetett emberről akar elmondani valami lényegeset.

 

A brazil szerző megint csak egy költői szöveget hozott létre, amiben egy fiatal férfi ráébredését látjuk a világra; azt, hogy alkalmazkodik hozzá a teste, a lelke, a gondolatai, hogyan ébred rá a szexualitására és saját korlátaira, és mindezt leöntve ráadásul keresztény, görög vagy arab kultúrkörből származó mítoszokkal, legendákkal, toposzokkal.

 

Ez a kevesebb, mint kétszáz oldal olyan megerőltető, mint más íróknál mondjuk ezer, és megint csak nem fogunk mindent megérteni. De Nassar szövegvilága olyan egyedi és eredeti a maga óriásmondataival (amit a fordító, Lukács Laura megint csak nagy műgonddal ültetett át magyarra), mitológiai utalásaival, a valóság és a metafizikai lét között egyensúlyozó történéseivel, hogy bátran tudom ajánlani azon olvasóknak, akik valami különlegesre vágynak, és nem félnek ezért az élményért keményen megdolgozni.