Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Jenny Lawson: Őrülten boldog

Mennyi bátorság kell hozzá, hogy valaki kinevesse a saját depresszióját? Vicces könyvet írni a mentális betegségekről egyszerre tűnik zavarba ejtően furcsának és zseniálisan eredetinek, pont mint az Őrülten boldog borítóján kitárt karral visító, arany konfettiben úszó mosómedve. Jenny Lawson egyszerre küzd szorongásokkal, depresszióval, hipochondriával, kényszeres hajtépéssel, és még ki tudja, mi mindennel, így ő biztosan tudja, hogy a mentális problémákkal néha nem lehet mást tenni: ki kell nevetni őket. Nem múlnak el tőle, tudja, hogy élete végéig vele maradnak, de meg kellett tanulnia együtt élni velük. Vagy ahogy ő mondja: nagy ívben tojik a világra, és azért is őrülten boldog lesz.

 

Kíváncsian vártam ezt a könyvet, mert két szempontból is telitalálat lehet a koncepciója. Egyrészt segíthet azoknak, akik hasonló problémákkal élnek együtt, hogy lássák, más hogyan küzd meg a démonaival, másrészt segíthet a kívülállóknak, akik gyakran félreértik, nem ismerik ezeket a betegségeket, vagy csak nem tudják, hogyan közelítsenek valakihez, ha bevallja, hogy depressziós. És bár nem mondanám, hogy nem tesz egyikért sem, az Őrülten boldog számomra mégis egy lehetett volna könyv.

 

Jenny Lawson humora sokakhoz közel állhat, és ennél jobb csatornát nem is választhatna hozzá, hogy mentális betegségekről beszéljen. Kifejezetten nehéz engem megnevettetni, de még én sem bírtam hangos rötyögés nélkül olvasni a kitömött mosómedvékről és zsiráffejekről szóló, stand-upokba illő történeteit. Mert Jennyvel mindig történik valami extrém furcsa: gyilkos szándékú hattyúk pécézik ki maguknak; elutazik Ausztráliába, ahol feltett szándéka koalajelmezben koalákat ölelgetni; vagy épp önmagát interjúztatja, ha már az újságírók sosem a legfrappánsabb kérdésekkel készülnek. Jenny Lawson harsány, önmagán nevető stílusával biztos sokaknak lehetne afféle legjobb barátnő, akivel sikerülne könnyedén venni magukat és az életet, akármennyi nehézséget is görget eléjük.

 

Az Őrülten boldog mégis megmarad különleges, kicsit savanykás, kicsit édes vattacukornak. Élmény fogyasztani, de ahogy fogynak a fejezetek, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy Jenny nem fog igazán mélyen belemenni a mentális betegségeibe. Nem tudom, mi ennek az oka, talán félt, hogy a túlzott boncolgatással elveszti az olvasói egy részét, és kevesebb emberhez jut el az üzenet, de akárhányszor igazán mélyre menne, előhúz egy újabb nevettető, abszurd sztorit, mintha azt mondaná: nyugalom, csak vicceltem, együnk egy sütit. A saját életében úgy küzd meg a nehéz percekkel, hogy humorhoz nyúl, és ez segíti a túlélésben, de néha a könyvben is a humor pajzsát húzza maga elé, amikor épp kezdene megnyílni. Emberien ír róla, hogyan rázza a félelem és szorongás a saját hangoskönyv-felvételén – de aztán dobott egy sms-t Neil Gaimannek, aki azt mondta, bízzon magában, mire ő bízott. (Szerencsés nő, mindenkinek receptre felírnám, hogy Gaiman sms-ben buzdítsa.) Vagy hogy egy hosszabb depressziós időszakán úgy jutott túl, hogy kapott egy ajándék utat Ausztráliába – és igen, érdekes és vicces a több hetes kalandjait olvasni, de egy átlag ember nem így lesz „őrülten boldog”. És egyre csak cibálja elő a túlspilázott történeteit – avagy hogyan kapott postán döglött macskákat, vagy mi a baj a wasabival –, mintha ezekkel akarná még érdekesebbnek, még viccesebbnek mutatni magát, közben akkor a legérdekesebb, amikor őszintén ír az életéről, az érzéseiről, a betegségéről. Mindenféle extra tűzijáték nélkül.

 

A legfájóbb pont számomra mégis a férjével való kapcsolatának ábrázolása. Egy mentális betegséggel küzdő személy mellett a házastárs is ugyanúgy szenved – hol attól, hogy látja, a párja mitől omlik össze, hol attól, hogy úgy érzi, nem tud segíteni. Jenny hosszú, évtizedes házasságban él a férjével, és már ez is jelzi, hogy erős kapocsnak kell lennie köztük, és hogy a depresszió és a szorongás olyan szörny, amely ellen mindketten vállvetve küzdenek. Ezzel szemben Jenny a könyvében a férjét arra használja, hogy szellemes párbeszédekben mutassa be, milyen begyepesedett és merev alak, aki nem hagyja a feleség kreativitását szárnyalni. És bár az olvasó néha nevet ezeken a szituációkon, nagyon hiányoltam ennek az ellenpólusát, hogy megmutassa a támogatását, hogy mennyit köszönhet neki, és hogy a férj ábrázolása túlnőjön ezen a visszatérő poénfaktoron.

 

Az Őrülten boldog azoknak szól elsősorban, akik keveset tudnak még a mentális betegségekről, de szívesen elkezdenének ismerkedni velük, és nem bánják, ha a metrón a fel-feltörő nevetésüket kell takargatniuk. Jenny Lawsont könnyű megkedvelni: ő a furcsa szomszéd lány, akinek ami a szívén, az a száján, és aki tudja, hogy semmit sem szabad túlzottan komolyan venni, még a saját mentális baját sem.

 

Részlet a könyvből


Moskát Anita - 2017. február 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Jenny Lawson)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!