Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Könyvsaláta: New Yorkba zárva / Hah! / Így védd ki egy sárkány átkát / Így ​fejtsd meg a tűzkő titkát

Könyvsaláta rovatunkba olyan könyveket válogatunk, amelyeket ugyan elolvastunk, de valamilyen oknál fogva mégsem ihlettek meg minket annyira, hogy önálló cikket szenteljünk nekik. Ez a bizonyos ok pedig szinte bármi lehet. Talán egy sorozat sokadik részéről van szó, és úgy érezzük, a korábbi cikkekben már mindent elmondtunk az egyes kötetekről. Talán nem tetszett annyira, mint vártuk, ezért hiába vannak erényei az adott könyvnek, mégsem tudjuk igazán ajánlani. Talán csak egyszerűen annyi kiemelkedően jó könyvet olvastunk mostanában, hogy egy „simán” korrekt műről most nem jut igazán semmi az eszünkbe. Ám azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy teljesen elsikkadjanak...

 

Bruck András: New Yorkba zárva

(Scolar Kiadó)

 

A New Yorkba zárva című regény fő vezérfonala önéletrajzi ihletésű: azokon az élményeken, élethelyzeteken nyugszik, amelyek Bruck Andrást érték odakinn. Még a főhős neve (András) is ezt tükrözi. Ennek persze megvan a veszélye, mert ilyen esetben nehéznek tűnik elhatárolni, mi a valós elem, és mi a fikció. Még arra is hajlamosak vagyunk, hogy mindent elhiszünk az írónak, vagyis hogy minden valóban úgy történt, ahogy leírta. Bennem valamiféle különleges kettősség alakult ki a főhőssel, az íróval és magával a művel kapcsolatban.

 

Mindjárt megértitek, miről beszélek.

 

Emberünket egy idős hölgy felkéri, írja meg a történetét (elég groteszk a sztori, a hölgy jól érezte magát Auswitzban), ezért ráveszi, hogy utazzon ki vele Amerikába. András hátrahagyja szerelmét (bár őszintén szólva, a szerelemről nekem másféle elképzeléseim vannak, mint amiről e regény lapjain olvashattam), kiutazik a holokauszt-túlélővel, de a regényírásból nem lesz semmi. Andrást New York tényleg magába zárta. Bátyjával és sógornőjével él egy albérletben, és kézbesítőként dolgozik egy cégnél. Az dühített a viselkedésében, ahogy az élethez viszonyult: meglátásom szerint neki fölösleges volt kimennie Amerikába, ő az a típus, akinek sehol sem jó semmi. Teng-leng, éldegél, de két fűszálat nem tesz keresztbe, hogy jobbá tegye az életét.

 

A regény szerkezetileg, nyelvezetét és hangulatát illetően semmiféle kivetnivalót nem hagy maga után: gördülékeny, remek párbeszédekkel, figyelemre méltó cselekményszállal és szavahihető, hiteles karakterekkel. De (és itt jön az említett kettősség) a fentiek miatt András karaktere engem oly mértékben idegesített, hogy azt alig tudom szavakba foglalni: nem tudtam vele azonosulni, nem tudtam megérteni. Közben mindvégig tudtam, hogy ez nem a regény hibája, hanem a főhős ilyen és kész, punktum, „ilyennek kell lennie”, ettől (is) jó a könyv. Éppen ezért mindenképpen figyelemre méltó olvasmánynak tartom és bízom benne, hogy más olvasók megértik majd, mi vezérelte Andrást, miért nem tudott boldog lenni ott, ahová – saját elmondása szerint – egész életében vágyott.

(Gere Ágnes)

 

Birgül Oğuz: Hah!

(Typotex Kiadó, fordította Tasnádi Edit) 

 

Az ember, bár az egyetlen olyan élőlény, amely tudatában van élete végességének, mégis hihetetlenül nehezen képes feldolgozni a halált, szerettének elvesztését. És természetesen ezen kívül, ahány kultúra, annyi különféle nézőpont meg felfogás, és annyiféleképpen nézünk szembe az elkerülhetetlennel. A fiatal török írónő, Birgül Oğuz, saját édesapja elvesztését szerette volna feldolgozni az igen különös, Hah! című kötetében, amely „gyászmunka” nemcsak a földrajzi távolság és a szerző muszlim hite miatt nehezen értelmezhető nekünk, európaiaknak, hanem amiatt is, mert ebben a karcsú kötetben szereplő szövegek több műfajból kerülnek ki: szabadversekkel, tudatfolyamokkal, rövid elbeszélésekkel is találkozhatunk.

 

Oğuz könyvében a gyász mindent felülír és mindent kitöröl, és bár vannak párbeszédes részek, van minimális történet, ezek mégsem kapnak igazán hangsúlyt, hanem mindent elborít a visszavonhatatlan és megmásíthatatlan fájdalom, a gyász érzése, amit nehéz, szinte lehetetlen szavakkal kifejezni. Az ember nem is nagyon tudja megfogalmazni a gondolatait, legfeljebb egy sóhaj marad: Hah! Ennek a meghatározhatatlan műfajú könyvecskének a befogadása nem egyszerű feladat, mindenképp megosztó lesz, de egy próbálkozást azért megér.

(Bak Róbert)

 

Cressida Cowell: Így védd ki egy sárkány átkát / Így fejtsd meg a tűzkő titkát

(Digitanart Stúdió, fordította Dudik Annamária Éva)

 

Az Így neveld a sárkányodat sorozat 4. részében tél van. Persze a vikingek földjén ez elég sűrűn és hosszasan előfordul, de ez a mostani különösen cudar. Olyannyira, hogy a sárkányok elmennek téli álmot aludni, ami elég nagy problémát jelent egy olyan viking törzsnél, amelyik jobbára megszelídített sárkányok között éli mindennapjait. Hablatynak, a ránézésre totálisan antiviking főszereplő fiúnak azonban nem ez okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy legjobb barátja, a szintén reménytelen esetnek tűnő Halvér megbetegszik, és úgy fest, csak egy legendás zöldség, melynek neve tabu, gyógyíthatja meg – melyet egy ellenséges klántól kellene ellopni, már ha egyáltalán igaz, hogy nekik van olyanjuk…

 

Az 5. résznél járva már megállapíthatjuk, hogy bár nem feltétlenül egyenes folytatásai egymásnak az Így neveld a sárkányodat sorozat regényei, bőven van köztük összefüggés. Ám talán ez az első olyan epizód, ami igazán hasonlít a két mozifilmre. Ezt úgy értem, hogy a mozifilmek azért jóval monumentálisabb, nagyívűbb sztorikat mesélnek el. Jó, a korábbi regényekben is volt már olyan veszély, ami a Huligánok teljes pusztulását okozhatta volna, és Hablaty mindig jól szerepelt (a maga, nem feltétlenül vikinges módján, mondjuk hogy a fejét nem arra használta, hogy lefejelje vele, akit ér). De az Így fejtsd meg a tűzkő titkátban tényleg hatalmas a tét, a feszültség meg az izgalom. Plusz itt fordul elő először, hogy Hablaty sárkányon repül.

 

Cressida Cowell remek humorral és mély emberismerettel ábrázolja szereplőit (akiket, még a gonoszokat is, könnyű megkedvelni, annyira jól eltaláltak), és minden részben izgalmas és fordulatos a cselekmény. De legalább ekkora erénye a könyveinek az egészen finoman beléjük szőtt bölcsesség. A 4. kötetben például ilyet ír: „Mindenkinek ott vannak a korlátai, ahol a képzelete véget ér”, az ötödikben pedig Hablaty szüleinek kapcsán emberi sorsokról, tévedésekről és félreértésekről beszél, úgy, hogy mit sem csorbít a sztori sodrásán, mégis mélységet adva neki. Ahogy Hablaty nem tipikus viking, úgy a sorozat szereplői sem feltétlenül egysíkú karakterek. Ez klassz, de az is, hogy annyira lehet izgulni a jókért, annyira lehet rühellni a rosszakat, és annyit lehet nevetni közben.

(Uzseka Norbert)

  

ekultura.hu - 2016. december 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Bruck András)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Birgül Oğuz)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!