Főkép

Valószínűleg senkinek sem újdonság, hogy vannak olyan könyvek, amelyek nem a terjedelmüktől, a fizikai méretüktől, hanem a mondanivalójuktól rendkívül súlyosak. Az eleinte egyértelműen költőként induló Győrffy Ákos (főleg a két legutolsó verseskötete, a Nem mozdul és a Havazás Amiens-ben nyerte el tetszésemet) második prózakötete, A hegyi füzet is ilyen.

 

Története mindössze annyi, hogy a mindvégig névtelenül maradó narrátorunk (akiben nem nehéz felfedezni magát a szerzőt) magányos sétája során egy elhagyatott faházra lel a Börzsönyben, ahová ezután rendszeresen kijár, és ahol rövidebb-hosszabb ideig szemlélődik, gondolkodik egyedül, és ahol gondolatait lejegyzi egy szintén ott talált világoskék fedelű füzetbe. Ezek a gondolatok és kézzel írt jegyzetek alkotják az alig 75 oldalnyi szöveget.

 

Ha külön-külön nézzük ezeket a rövid feljegyzéseket, akkor olyan, mintha szerkesztetlen és ad hoc módon egymás után pakolt gondolattöredékeket szemlélnénk, de ha összeolvassuk az egészet, akkor hirtelen Győrffy Ákos birkózását látjuk az élet nagy, ősi, sokszor közhelyesnek tűnő és minden bizonnyal megválaszolhatatlan kérdéseivel: kik vagyunk? Miért vagyunk? Miért élünk? Mi az élet? Mi van bennünk? Van-e Isten? Hol a helyünk a világban? És még sorolhatnám.

 

A hegyi füzet mondanivalója nagyon erősen kötődik a filozófiához, a gondolatisághoz, a hithez és a transzcendenshez (valahol egy keresztény, buddhista, panteista háromszögön belülre helyezném el egy saját helyét nem lelő férfi szemén keresztül láttatva), amit azonban néha-néha megtör egy-egy valódi, az erdőn kívüli életből beszivárgó jelenet, amelyben a hajléktalanokat segítő narrátorunk találkozik a való élet minden mocskával és az ebben vergődő nyomorult alakokkal, akiknek feljegyzett monológjai, megrázó és emlékezetes élettörténet-szilánkjai mindig képesek új lendületet adni a szövegnek, és nem hagyják túlontúl leülni azt.

 

Bár a lényeg nem ez, nem a 21. századi Budapest életének és lecsúszott alakjainak a bemutatása, hanem hogy ebben a fizikailag egy helyben álló road movie-ban, és az emberi léptékkel szemlélve mindig változatlannak tűnő, külső, börzsönyi tájban ott van a töprengő ember a maga felfedezésre váró belső tájaival, ami épp annyira hasonlít bármelyikünkére, hogy érdemes legyen gondolkodnunk rajta, vele.

 

Ez a karcsú kötet egyértelműen rétegirodalom (utalások formájában jelen van Pilinszky vagy Hajnóczy, szellemiségében talán Hamvas Béla is), kevesek tudják és kevesek fogják érdemben befogadni ezt a rendkívül sűrű és tömény lírai szöveget (a rövidsége ne tévesszen meg senkit – csak lassan, a leírtakon gondolkodva és az olvasottakat átérezve lehet és érdemes olvasni A hegyi füzetet; a prózaforma is csalóka: ugyanakkora a nyelv ereje és ugyanúgy magas fokon égő költészetet olvasunk, mint eddigi Győrffy kötetek esetében, csak az írásmód más). Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, aki elgondolkodott már azon, hogy mi van belül, mitől ember az ember, és hol a helyünk a világban. Ők valószínűleg érteni és értékelni fogják.