Főkép

A történelmi regényt – többek között – az különbözteti meg a fantasytól, hogy az eseményeknek valós, ténylegesen létező alapja van. Történelemkönyvben szereplő helyszínek, személyek bukkannak fel egy többé-kevésbé kitalált történetben, úgy, ahogy azt az író elképzeli. Klasszikus példa erre az Ivanhoe vagy az Egri csillagok.

Pressfield regényében jó mélyen belenyúl az idő zsákjába, egészen Hellász dicső múltjáig megy vissza. Abba korba, amely az európai civilizáció kezdetének számít, amikor az emberiség még gyerekkorát élte, s nem rontotta meg az ipari fejlődés, sem a fogyasztói társadalom regnálása.

Nem sokkal az első perzsa támadás elhárítása után (csak emlékeztetőül, ez Marathonnál történt), a görögség megnyugodva fordul belső ügyei felé. Egyedül Spárta készül tudatosan a következő fordulóra, mivel Leonidász, a város királya tisztában van a Perzsa Birodalom jelentette fenyegetéssel.

Az eseményeket egy fegyverhordozó (Xeónész) szemszögéből ismerjük meg, aki fiatalon kerül a híres görög városba. Vágya – elsajátítani mindent, amit egy teljes jogú spártai harcosnak tudnia kell – nem teljesül, mivel a szigorú törvények az idegeneknek ezt nem teszik lehetővé. Mégis marad, és az évek múlásával  egyre jobban megismeri választott otthona szokásait, ezt a kimondottan katonai életre és a hadakozásra nevelő közösséget.

Vele együtt tanúi lehetünk, miként készítik fel az „Egyenlők” testét és lelkét arra, hogy Hellász legjobb harcosaivá váljanak úgy, hogy mindeközben megmaradjanak embernek is, ne pedig elborult szellemű barbárokként tomboljanak a csatatéren. Innen szinte egyenes út vezet a történetben Thermopüla szorosáig, ahol a spártai szellem évezredekre szóló hírnevet szerzett magának.

Xeónész visszaemlékezéseiben – hiszen valójában erről van szó – szabadon bánik az idővel, egy-egy régi emlék felbukkanása megszakítja a mese fonalát, nem beszélve a perzsa fordító kiegészítéseiről, de éppen ettől válik hihetővé a történet. Legalábbis ezt sokkal valósághűbbnek tartom, mint mondjuk a 300-at, többek között azért mert itt a 300 spártai oldalán segédcsapatok is harcoltak. Többek között ennek a részletnek köszönhetően A tűz kapui egészen új megvilágításba helyezi a csatát, Spártát, értelmet adva a szigorú törvényeknek és szellemiségnek (nem véletlenül kapott a várostól díszpolgári címet Steven Pressfield a könyv megjelenése után). A kötet hazai népszerűségét jelzi, hogy már a harmadik kiadását vehetjük kézbe - mindez nem véletlen, hiszen szerzőnk képes arra a varázslatra, hogy szavaival elrepítse az olvasót ebbe a hajdanvolt korba, és megmutatja, miért voltak kivételes harcosok a spártaiak.

Kapcsolódó írások:

300 (mozifilm)
Tyler Bates: 300 (CD)