Főkép

Diákjaira pikkelő tanár, csaló diák, újabb, az eddigieknél még rendhagyóbb pendrive: Balla Adrienn élete egy kicsit sem lett egyszerűbb az előző kötetek óta, továbbra is tálcán kínálják magukat az újabb rejtélyek, miközben a régi ügyek egyre bonyolultabbá, szövevényesebbé válnak. Adrienn pedig nem hagyja annyiba a dolgot, a tőle megszokott lendülettel veti bele magát a nyomozásba, nem tántorítja el sem az, hogy a gyanúsítottak időnként az általa kedvelt emberek közül kerülnek ki, sem pedig az, hogy lépten-nyomon az erejét meghaladó bűntényekre bukkan – bizony, egy-egy akciója már-már az életét veszélyezteti.

 

Az új rész címe a sorozat eddigi lelkes olvasói számára egyértelmű lehet, a középpontban természetesen Réka gázolása áll, emellett Adrienn kitartóan nyomoz Janó iskolai ügyében, valamint továbblép édesapja történetének felgöngyölítésében is.

 

A kötet a történetvezetés szempontjából ezúttal talán kicsit lassabban indul, mégis úgy gondolom, hogy sem a régi olvasótábor, sem pedig a sorozatot egy szuszra olvasók nem fognak csalódni. A komótos kezdés után ugyanis hol az egyik, hol a másik talányhoz kapcsolódóan, egyre-másra újabb és újabb részletekre derül fény, az utolsó oldalak pedig remekül rímelnek A hacker záró fejezetére, mintegy választ adnak az előző részt záró nyitott végre. A negyedik kötet frappáns befejezése tökéletesen előkészíti a következő kötetet is. Emellett ebben a részben röpke bepillantást nyerünk Adrienn édesapjával való viszonyába, a magánéleti szál kicsit hangsúlyosabbá válik, tovább bonyolódik Adrienn és Márk kapcsolata. A visszatérő szereplők történetei pedig – Janó és Réka szerelme, Kata különféle titkos viszonyai – újabb titkokat sugallnak.

 

Ugyanakkor a sorozat azért továbbra is inkább krimi, mint kamaszregény. Az egyes cselekmények tükrében – dopping, gyilkosság, illegális autóversenyek – időnként könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy a sorozat egy iskola falai között játszódnak (legalábbis, az én mezei iskolai tapasztalataimba kevésbé passzolnak ezek az események). Az olyan ellentétek, amelyek az egyszerűbb családból származó gyerekek, mint Janó és Vica és a befolyásos, mindig gyanús utakat járó Csányi család csemetéi között húzódnak, már-már a bandaháborúk világát idézik. (Bár e szál kapcsán, Janó és Réka szerelme egyfajta Rómeó és Júlia színezetet is kap).

 

Mégis talán pontosan ez az, ami miatt a sorozat úttörőnek tekinthető a műfajában, hiszen ismereteim szerint jelenleg nemigen létezik a Balla Adriennhez hasonlóan jól megkomponált, humorral átszőtt, autentikus, árnyalt nyelvezeten megírt, pergő cselekményű gimis krimisorozat. Bár meglehet, hogy időnként vágynék még egy kicsivel több információra Adrienn érzéseivel kapcsolatban, objektívan nézve a Balla Adrienn sorozat egy tökéletesen sikerült krimi, amely eléri célját: megszólítja a krimik világát kedvelő középiskolás korosztályt, és színt visz az egyhangú hétköznapjaikba.

 

Ahogy azt már megszoktam tőle, Szabó Tünde sorozatának negyedik része is lebilincselő, én személy szerint már-már fizikai fájdalommal küzdöttem, amikor a kötet befejezését követően arra gondoltam, hogy meddig kell még vajon várnom a folytatásra. Annál is inkább így van ez, mert ezúttal nem kaptunk betekintést a kiadótól az új kötet tartalmába előzetes összefoglaló vagy a cím formájában. Azt gyanítom, hogy az elkövetkező időszakban velem együtt jó páran kattintanak majd a Ciceró Könyvkiadó oldalára, hogy megnézzék mikorra várható a folytatás, és milyen titkokat tartogat az olvasók számára.