Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Száraz Miklós György: Apám darabokban

Azt hiszem, nem nagyon lövök mellé, ha már az elején azzal kezdem, hogy Száraz Miklós György új (dokumentum)regénye az idei év egyik legfontosabb magyar szépirodalmi alkotása lesz; mondom ezt úgy, hogy még csak az év első felében járunk, és előttünk van még többek között Krasznahorkai László szeptember környékén megjelenő regénye is. Az Apám darabokban igazán különleges könyv, ami jól sikerült szimbiózisa egy javarészt levélregényként elbeszélt szerelmi történetnek, egy pontos, dokumentarista stílusú ’56-os (napló)regénynek és érdekes családi anekdoták szövevényének egyaránt. Szavakból épített emlékmű egy Apának és egy Anyának.

 

Ritka dolog az irodalomban, hogy egy szerző ennyire elengedje az olvasója kezét; hisz Száraz hiába ír saját szüleiről, mégis annyira kívül marad a történteken, amennyire csak lehetséges; nem magyaráz, nem mentegetőzik, csak bemutatja: ez történt, ilyen volt az életük. Ezt könnyedén meg is teheti, mert szinte mindegyik fontosabb alak naplót írt, vagy bőséges levelezést folytatott, és ezek a korabeli dokumentumok alkotják a szöveg legnagyobb részét. Az ilyesmin talán nincs is mit magyarázni, ugyanakkor nem árt résen lennünk, mert a sokféle dokumentum sokszor alaposan ellentmond egymásnak, és ezeket az ellentmondásokat sem segít Száraz megértetni velünk. Magunkra vagyunk utalva – elengedett kezünkben a könyvvel. Szerzőnk csak néha lép színre, amikor egy-egy rövidebb szövegrészben valós események alapján, ugyanakkor saját szavaival meséli el az adott szereplő történetét. Ezen írások stílusban is remekül illeszkednek a levél- és naplórészletekhez, tökéletes folytatásai és elválaszthatatlan részei azoknak, és néha egészen új fénytörést hozhatnak.

 

Száraz rendkívül okos módon csoportosította és szerkesztette egybe ezt az időben és térben is óriási szöveget (melynek java része ’56 és ’58 között játszódik hazánkban, de kapunk bőséges kitekintést a 19. századi Magyarországtól kezdve, Asinarán, az albínó szamarak szigetén és a hidegháborús Amerikán át, egészen a ’70-es, ’80-as évek Kazahsztánjáig), mely egységek a szülők megismerkedéséről, az ’56-os forradalomról vagy éppen az apa ügynökmúltjáról szólnak. Nem szépít (igen, az apa valóban ügynök volt, mint oly sokan mások; és nem, nem ártatlanul ült börtönben, hanem valóban elkövette azt, amivel vádolták); nem színez, nem mitizál (részletesen olvashatunk tétlen bolyongásairól a forradalom idején, ugyanakkor szinte semmit nem tudunk meg arról az időszakról, mikor már fegyvert is ragad érte).  

 

Ezekről és még sok másról, olvashatunk egy-két oldalas „darabokban”, amire a cím is utal, és amely technika miértjére talán ez a szövegrészlet adja a legtökéletesebb választ: „A tragédia mindig apró, emberi élményekben fogható meg – írja apám tizennyolc éves korában. – Lehet, hogy az ember általában jó, általában együttérző, mégsem általában érzi át a szenvedést. Mert a szenvedés általában nem érezhető át. A második világháború tragédiája nem fogható fel egyben, csakis darabokban. Ezért gondolok ostobának vagy számítónak minden olyan embert, közösséget vagy rezsimet, amelyik azt várja el tőlem, hogy egyformán érezzem át a katasztrófákat. Olvastam a háborúról több száz szakmunkát, visszaemlékezést, láttam sok filmet. Ezek közt akadtak olyanok, amelyek megdöbbentettek. A háború borzalmáról nekem mégis többet mond egyetlen emlékem: a rozsnyói kert végében heverő lódög. Mert az megrázott.”

 

Egy élet darabkáiból áll össze egy ellentmondásos ember képe, akit származása miatt kitelepítettek szülővárosából, és aki származásuk miatt kitelepített másokat; aki támogatta a Rendszert, mégis halálra ítélték az ellene való szervezkedés miatt; aki igyekezett őszinte lenni, de mégsem volt mindig az; akinek a tetteit megérthetjük, ám nem igazán ítélhetünk el – ennek a magyarázatára megint csak egy idézet utal a legpontosabban: „Aki elment, elment. De nekünk, akik otthon maradtunk, nekünk kell fenntartani ezt az országot. Jól csináljuk vagy rosszul? Ki tudja. De kibicként kritizálni a legkönnyebb.”

 

Az Apám darabokban egy olyan könyv, ami néhol szórakoztat, néhol megdöbbent, néhol meg olyan egyszerű igazságokra hívja fel a figyelmet, mint amit a sztyeppei magyarok tanítottak Száraz Györgynek, és amiről így ír a naplójában: „Először: áldás és átok hét ízig tart, ezért aki nem ismeri a dédapja dédapját és a dédanyja dédanyját, az nem tud semmit, elsodorja a szél. Másodszor: ha jurtát bontasz, amikor építeni kell, ha építesz, amikor bontani kell, meghalsz. Harmadszor: örül a szív a vendégnek, még jobban örül, ha elmegy, mert ha testvér, akkor visszatér, és ha visszatér, örökre a szívünkbe zárjuk. Csak egy délutánt, egy napot és két éjszakát töltöttem a sztyeppei magyarok közt, mégis mintha közeli rokonaimat hagynám el.” Én majdnem egy teljes hetet töltöttem a Száraz család társaságában, mégis hasonlóképpen érzek. És ez igen ritka alkalom.


Bak Róbert - 2016. május 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!