Főkép

Vannak olyan könyvek, amikről legszívesebben csak annyit mondanék, hogy mindenképp olvasd el, mert tetszeni fog. Persze nem azért, mert ne lenne mit mondani róluk – A holtak küldötteiről például nagyon sokat tudnék beszélni (ne féljetek, nem teszem meg), de sokkal nagyobb élmény úgy merülni bele, hogy semmit nem tudsz róla. Na, jó, talán még annyit elárulok, hogy egy krimibe oltott sci-firől (vagy sci-fibe oltott krimiről?) van szó, de aztán ennyi elég legyen, tessék szaladni, és felfedezni a regényt: mizantróp főszereplőjét, izgalmas koncepcióját és remek ötleteit. Ha szereted az okos tudományos-fantasztikus regényeket, amelyek ugyan a legnagyobbak útján járnak, de mégis vannak annyira eredetiek, hogy lelkesen mesélj róluk másoknak, akkor mindenképp olvasd el, mert tetszeni fog. Ha szereted az izgalmas rejtélyeket, és nem ijedsz meg attól, hogy még az elképzelt világa is rengeteg meglepetéssel fog szolgálni, akkor mindenképp olvasd el, mert tetszeni fog. Ha szereted az antiszociális, cinikus és a világ számára rendkívül ellenszenves szereplőket (akikről nagyon élvezetes olvasni, elvégre neked már az első pillanattól fogva szimpatikusak lesznek), akkor mindenképp olvasd el, mert tetszeni fog.

 

Van itt még valaki? Nos, akik még mindig velem tartanak, azoknak viszont kényetlen leszek mesélni kicsit konkrétabban A holtak küldötteiről, hátha az alapján meggyőzőbb leszek. Kezdjük mondjuk az Egy Egy Egy nevű hatalmas űrállomással, ahol minden a feje tetejére állt: ami normális esetben a szilárd talajt jelenti, az itt csak a biztos halál. Az állomás élettere, az egyébként burjánzó és indákkal teli őserdő ugyanis a „plafonról” lóg lefele, úgyhogy ha bárki rossz helyre lép, arra több kilométeres zuhanás vár… Ebben az erdőben élnek a függeszkedők, egy mesterségesen létrehozott faj, sajátos hitvilággal és még furcsább szokásokkal, amiket a tanulmányozásukra küldött emberi delegáció még hosszú idő után sem tud igazán megérteni. Egyébként az űrállomást és a függeszkedőket az MIeredetként emlegetett mesterséges intelligenciák hozták létre…

 

Az univerzumban azonban számtalan különböző faj is létezik az emberek mellett, akik persze többé-kevésbé békében élnek egymás mellett, elvégre senkinek sem éri meg igazán háborúzni. Vegyük például az emberiséget: még egy általános törvényrendszert sem sikerült minden bolygóra rákényszeríteni, így pedig legfeljebb csak a társadalomról kifelé mutatott kép egységes, belül káosz uralkodik. Andrea Cort az emberiség és egy másik faj utópisztikus kísérletébe született bele, ami hatalmas kudarcba fulladt, és az akkor nyolcéves Andreát rögtön háborús bűnösnek kiáltották ki – ez a bélyeg pedig az időközben felnőtt nőt is örök háttérbe húzódásra és antiszociális életmódra készteti. A Diplomata Testület szolgálatában (vagy ha úgy tetszik, rabságában) áll, és az Egy Egy Egyre küldik, hogy nyomozzon ki egy gyilkosságot, amiről aztán kiderül, hogy valójában két gyilkosság, az egyetlen gyanúsított pedig az MIeredet, akit (amit?) pedig nem szabad bűnösnek találnia. És akkor ez még csak az első a számos megpróbáltatás közül…

 

Abból ugyanis lesz még bőven: Andreának véglegesen szakítania kell korábbi életével, miközben a nyomozás az egész személyiségét átformálja, új utak megtalálására, új érzések és gondolatok felfedezésére sarkallja. Rá kell ébrednie, hogy az eddigi cinikus világképénél a valóság egyszerre sokkal jobb és rosszabb is, ezzel pedig meg kell tanulnia együtt élni. „Mindannyiunkat birtokolnak”, ez lehetne akár a könyv mottója is, hiszen nem feltétlenül csak közvetlen, hanem átvitt értelemben is igaz. Szokásaink, berögződéseink, rossz tapasztalataink rabjai vagyunk, egyszerűen nem tudunk tőlük szabadulni, ez pedig megmérgezi kapcsolatainkat – noha ezek akár a boldogságot is jelenthetnék számunkra, különösen Andrea számára, aki ki sem lát önnön keserűsége mögül. A holtak küldötteinek talán ez a leginkább magával ragadó és elképesztő rétege: ahogy a főszereplőnk (néha kicsit pózolós) viselkedése mögött megértjük a tetteinek motivációit és okait, így pedig visszamenőleg is sokkal fájdalmasabbnak és komorabbnak tűnik minden cselekedete.

 

Nem mintha a történet maga unalmas lenne, épp ellenkezőleg. A sokszor egészen pszicho-thrilleres jelleget öltő krimiszál pont annyira kerül fókuszba, hogy együtt tudj gondolkodni Andreával, saját elméletet állíts fel, vele együtt izgulj az új információk miatt, és végül kellően ledöbbenj a Nagy Megoldás olvasása közben. Adam-Troy Castro remek arányérzéke egyébként az egész regény során lenyűgözött: semmi sem több, mint amit még szívesen olvasnék; semmi sem feleslegesen túlnyújtott, semmi sem válik fárasztóvá vagy unalmassá – egészen példaértékű a profizmusa, ahogy a cselekményt és a karaktereket kezeli. A holtak küldöttei ügyesen megírt, szórakoztató sci-fi, nagy adagnyi krimivel, izgalmas világgal, apró, de zseniális ötletekkel (tudatkapcsoltak!) és egy közel sem átlagos főszereplővel (na és persze a folytatással, ami remélem, hogy hamarosan magyarul is olvasható lesz). Mondtam már, hogy mindenképp olvasd el, mert tetszeni fog?