Főkép

A könyv, mint műalkotás. Ez a szempont eddig sosem jutott az eszembe: a könyvekre eddig szinte csak papírra nyomtatott és a könnyen kezelhetőség érdekében bekötött szövegekre tekintettem. Ez a gondolkodásmód most, Horváth Viktor Möbionjának elolvasása után talán egy kicsit megváltozik – erre persze nem igazán számítottam; vagyis pontosabban semmire sem, ugyanis erről a kötetről semmit nem tudtam a kézbevétel előtt (ami nem is csoda, hisz egyrészt pár hónapja jelent meg, másrészt nem is sok információ lelhető fel róla az internetes böngészés során), ráadásul a szerző más korábbi könyvéhez sem volt még szerencsém.

 

Már az olvasás előtt rögtön feltűnt a könyv fizikai mérete és súlya (mintha egy földrajzatlasz és egy nagyobb fajta tégla nászából született volna), ami persze indokolt is, hiszen egy képekkel gazdagon illusztrált, igen jó minőségű alapanyagra nyomott kötetről beszélünk. A Möbion furcsasága, különössége onnan ered, hogy voltaképpen egy művészeti ágakon átívelő szimbiózis eredménye, amely a szöveget író Horváth Viktor és a könyvbéli képeken szereplő alkotásokat jegyző Villa Negra Egyesület között jött létre. Mert itt nem szimpla kísérőképekkel illusztrált történetről vagy képekhez írt magyarázó szövegekről van szó, hanem egymást kiegészítő és kölcsönösen tiszteletben tartó művészeti ágakról.

 

A már említett szimbiózis a regény egészét döntő módon határozza meg. Ugyanis bár a könyv egyes elemeit korántsem nevezhetném eredetinek, de az, ami megszületett belőlük, már az. Példaként felhoznám az írás műfaját. Eleinte úgy tűnik, hogy egy háborús sci-fit olvasunk valamelyik messzi-messzi galaxisból: vannak itt egymással ősidők óta szemben álló birodalmak (a Külső és a Belső), különféle típusú űrhajók, furcsa külsejű lények, eleinte érthetetlen szavak és technikák. De mielőtt legalább ezt elkönyvelhetnénk magunkban, jön egy másik szint: megtudjuk, hogy az elbeszélőnk, a fő-fő antagonista, a Külső Birodalom félelmetes ura, a möbioptron nevű szer segítségével képes befolyásolni az álmokat, és az azokban véghezvitt dolgokkal kihatni és irányítani a valóságot. Aztán vannak itt még álmon belüli álmok (tisztára, mint az Eredet), és úgy egyébként is, egyáltalán nem világos, hogy mi az álom és mi a valóság...

 

De mielőtt elkezdenénk gondolkodni, hogy most akkor egy távoli helyen, a jövőben játszódó sci-fit vagy egy álmokon átívelő kalandot olvasunk, feltűnik, hogy ezek az utazások egy gyanúsan Földszerű helyen történnek. Ha figyelembe vesszük a Birodalmak geológiai elhelyezkedését (az antagonisták által észveszejtő kegyetlenséggel uralt Külső Birodalomból vulkánokon és tektonikus repedéseken keresztül juthatunk fel az óceánok, kontinensek, hegyek és völgyek szabdalta Lineáris övezetbe, ahol a biók élnek a maguk kisszerű, halandó, emberi módján – háborúskodnak, pénz és szerelem után vágynak, hogy aztán rövidesen meghaljanak –; majd innen mehetünk tovább az ég felé, a protagonisták által irányított Belső birodalomba, ahol béke és harmónia van, melynek lakói segítik az embereket, és felveszik a harcot az innen száműzött antagonistákkal), rögtön adódik a Pokol-Föld-Mennyország értelmezés is, főleg úgy, hogy nemegyszer Dante idézetekbe futhatunk. A kötet nagy erénye, hogy egyik mellé sem kell letenni a voksunkat, mindegyik érvényes – de mégis, az egyik a másik nélkül nehezen értelmezhető.

 

Emellett kiemelném még kötet humorát (bár illene, nehéz komolyan venni egy magas sarkú művelúr csizmában, vörös tangában és palástban tipegő Sátánt / Darth Vadert, vagy azt, hogy a birodalmi tanácsot úgy vezeti egy bedrogozott macska, hogy ez senkinek nem tűnik fel), és azt, hogy ha ennyire sokrétűen értelmezhető a történet, a szerző mer más és más valóságérzékelést teremteni a különböző szinteken, ami garantáltan meglepetést fog okozni a gyanútlan olvasóknak. És amit eddig leírtam, az még csak a jéghegy csúcsa…

 

A Möbion egy méltatlanul mellőzött és ismeretlen könyv, és bár igen húzós az ára, de arra biztatnék mindenkit, hogy tegyen vele egy próbát, különös élményben lehet része. Én meg rövidesen belenézek a Török tükörbe…