Főkép

Máig emlékszem arra, hogy egy évvel ezelőtt mennyit kerülgettem, rakosgattam, halogattam Tan Twan Eng díjnyertes könyvét, Az esti ködök kertjét. Bizonyos okokból (mert sosem olvastam korábban maláj irodalmat; mert volt egy olyan prekoncepcióm, hogy az irodalmuk nem elég fejlett, és nem is írnak ott jó könyveket; vagy csak mert nem szeretem különösebben a történelmi regényeket) nem akartam belekezdeni, de ahhoz képest az év talán legnagyobb meglepetése és legemlékezetesebb könyve lett. Most pedig már alig vártam, hogy kézbe vehessem a maláj szerző másik regényét, az Esőcsinálót, ami, mondanom sem kell, nem kevésbé nagy ívű és egzotikus, mint a tavaly megjelent.

 

A nagyregény főszereplője, Philip Hutton mondhatni a tökéletes kívülállót testesíti meg: apja egy régi, gazdag angol kereskedőcsalád sarja, aki generációk óta jól menő családi céget igazgat a brit uralom alatt álló Malájföldön; anyja viszont, akit még kiskorában elvesztett, kínai származású, így nem csoda, hogy mind a két náció ferde szemmel néz rá – hát még a helyi malájok… Hiába kap meg mindent, egészen kamaszkoráig a társadalom perifériáján mozog. Nincsenek barátai, a lányok nem igazán érdeklik, és nem sokat töpreng a jövőjén sem. Ekkor azonban megismeri a japán Endo szant, aki egy kis szigetet bérel tőlük nem messze, és aki rövidesen a fiú tanítómestere lesz: bevezeti őt a harcművészetek és a japán kultúra világába, cserébe viszont Philip mindent megmutat és elmagyaráz a szigetről, és annak lakóiról. Mivel már a II. világháború előszobájában toporgunk, azt, hogy valaki az ellenséggel barátkozik, senki sem nézi jó szemmel – hősük azonban mindezt nem érti, ugyanis másik fő tulajdonsága a naivitás. Ám ezt a háború poklában gyorsan elveszíti…

 

Mikor pedig szembesülünk azzal, amivel Philip, hogy a háborúban nehéz (vagy inkább szinte lehetetlen) helyes döntéseket hozni, olyanokat, amivel senkinek sem ártunk, és amikor el kell dönteni, hogy a család biztonsága vagy a haza a fontosabb, akkor még nekünk, olvasóknak is óhatatlanul elszorul a szívünk. Az ilyen pillanataiért igazán nagyszerű ez a regény.

 

Tan Twan Eng ezúttal is visszaemlékezésként tárja elénk történetét: az immár a hetvenes éveiben járó Philip sokak által megbecsült harcművészként, sokak által viszont gyűlölt háborús bűnösként éldegél magányosan szüleitől örökölt házában egy nem túl tartalmas élet alkonyán. Ekkor toppan be Micsikó, aki oly sok év után kapta kézhez a rejtélyes japán férfi levelét, és aki, maga is közel a halálhoz, szeretné megtudni, mi történt szerelmével, Endóval ilyen távol a hazájától.

 

Az Esőcsináló jól felépített, „színes, szélesvásznú”, monumentális történet – a történelmi és egzotikus regények kedvelőinek különösen ajánlott, és bár nagyon is érződik rajta, hogy első regény (itt-ott túlírtnak tűnik, a párbeszédek döcögnek, a figurák néha kidolgozatlanok vagy a cselekmény kiszámíthatóbb), de még így is nyugodt szívvel ajánlom a lassúbb, realista történetek kedvelőinek figyelmébe, mert képes egy letűnt világot és korszakot újraalkotni.