Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Talán nem rugaszkodom el nagyon a valóságtól, és nem vagyok túl borúlátó, ha azt írom, hogy viszonylag kevés a színvonalas, kortárs, magyar novellista, akinek egy-egy új kötetére érdemes odafigyelni (bár ez a jelenség nem csak hazánkban figyelhető meg, világviszonylatban is inkább a regényekkel hódítanak), de az biztos, hogy közülük az egyik legjobb, legígéretesebb Szvoren Edina, aki immár a harmadik kötetével, Az ország legjobb hóhérával jelentkezett.

 

Az írónő nálam mindig is tipikusan az az alkotó volt, akit nagyra tartok, akinek tetszenek az írásai, de igazi kedvencem sosem volt. A helyzet most némileg változott, bár ennek okát pontosan nem értem még – hiszen a stílus és a témák változatlanok, és jelen novellás kötete sem sok újítást vagy változtatást hoz az előzőekhez képest. Itt is elsősorban a csonka, diszfunkcionális családok kerülnek előtérbe, mint például a „Trifánné, kedves” esetében, mikor is a címszereplő hölgy nemcsak a munkahelyén tűnik láthatatlannak és feleslegesnek, de a saját családjában is; vagy a kötet címadó elbeszélése, amikor a gyermektelen házaspár nagy figyelemmel és csodálattal figyeli a szomszédban lakó ítélet-végrehajtót és annak családját.

 

Apróbb változás, hogy az előző kötetekhez képest itt kevesebb egymással összefüggő írás található: ilyenek a Kinderszenen-novellák („Oltás”, „Bonszájgyerekek”, „Anya kezének újabban föld szaga van”, „Fölszámolás”), amikben igazából csak annyi a közös, hogy valamilyen formában gyerekekről szólnak. Emellett megfigyelhető az is, hogy az írónőre amúgy is jellemző zárt világok sokszor még zártabbá válnak, mikor is a szereplők különböző érzékszervi fogyatékosságban szenvednek (vakság, süketség) – erre jellemző példa a „864-es számú postaláda”, melynek 14 esztendős, halláskárosult elbeszélőjét az édesanyja egy nap bekötött szemmel vonatra ülteti, és ott hagyja rég nem látott, külföldön élő édesapjánál. A miértekre semmiféle utalás nincs.

 

A novellák zöme az igazán abszurd és a realista jegyek között ingadozik. Személyes kedvencemben, a „Miért nyerítenek a gyerekek”-ben egy viszonylag szokványos kóristafellépés után, a rábízott gyerekeket amúgy előszeretettel bántalmazó ’56-os veterán egy nagy gödörbe zuhan, a kóristák pedig ott hagyják, és nyugodtan hazabuszoznak - senkinek sem hiányzik.

 

Minden szövegben közös azonban az, hogy igazán sűrű, nehezen és lassan olvasható, sokáig az emberrel marad, és nehezen vesszük rá magunkat a továbbhaladásra. Bár alapvetően nem jellemző rám, de ezt a kevesebb, mint 200 oldalas alkotást több mint egy hét alatt tudtam le. Azt hiszem, erre tanácsos előre felkészülni. Az ország legjobb hóhéra mindenképpen emlékezetes alkotás, minden depressziója és boldogtalansága ellenére azt hiszem, a legjobb novellás kötet, amit idén olvastam, és az külön meglepetés volt, mikor észrevettem, hogy a kis könyv borítójául szolgáló intarziát az írónő édesapja, Szvoren László készítette. Edinára pedig biztos, hogy a jövőben is figyelni fogok, és várom a negyedik kötetét is.


Bak Róbert - 2015. augusztus 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!