Főkép

Rajtam az ős-trilógia regényadaptációi közül ez a kötet fogott ki leginkább. És minden a címmel kezdődik – amiről persze tudom, hogy a filmét vette át, ugyanakkor miért ne lehetett volna helyrehozni a hibát, főleg most, a javított új kiadás megjelentetésekor. Az eredetiben ugyanis a „jedi” szó szinte biztosan többes számot jelöl, és a jedi (vagy inkább dzsedi?) rendre vagy lovagokra utal, azaz nem egyetlen személyre, mint arra a magyar címből, egész pontosan az egyes szám harmadik személyű igealakból következtetni lehet. Ugyanakkor George Lucas űroperájának univerzuma eleve komoly kihívást jelentett a szövegek átültetőinek, nem kis mértékben épp a vonatkoztatási alapok szinte teljes hiánya miatt. No persze az is elgondolkoztató, mekkora felháborodást váltott volna ki a fanatikusok körében, ha megváltozik – még ha pontosabbra is – a cím. Egyszóval elfogadom a döntést mint a jelenlegi legjobbat.

 

A második, valamivel nagyobb problémám abból fakad, hogy – legalábbis ezt a részt tekintve – túlságosan is meghatározó maradt számomra a vizuális élmény, a szöveg viszont nem tudta, vagy egész egyszerűen nem is akarta visszaadni azt, ami a filmvásznon megjelent. Mindenekelőtt a Jabba rabszolgájaként ledér öltözetben megjelenő Leiára és a karbonitba dermesztett Solóra gondolok, de valahogy a sivatagi csatajelenetben is inkább az akciók sikerültek meggyőzőbben, mint a környezet érzékeltetése. De hogy ne kizárólag kritizáljak, meg kell említenem, hogy egészen jónak éreztem Luke és Vader egymásra találásának lélektani ábrázolását, és a játékmackókra emlékeztető evokok küllemének változatos metaforák általi érzékeltetését. Összességében mégis úgy érzem, hogy a dráma dominál az atmoszféra vizualizáló megidézése helyett, és ez egy kissé furcsának hat egy mozifilm regényadaptációjának esetében. Nekem legalábbis feltétlenül.

 

Ugyanakkor lehetetlen nem végigizgulni a történetet, Han, majd Leia kiszabadítását, a sorsdöntő űrcsatát (még ha a regényből nem igazán derül is ki, pontosan milyennek kellene elképzelnünk a második Halálcsillagot), a Darth Vaderben megmaradt jóság előcsalogatását, az űrcowboy megszelídítését és az incesztus sugalmazásának feloldását, azaz cakompakk az egészet. És ez annak ellenére igaz, hogy jó párszor láttam már a filmet. Azaz valahol A Pál utcai fiúk-effektus fejti ki itt is a hatását. Yoda mester halála pedig bizonyos szempontból felkészít minket arra, hogy a megtért Vadert is meg tudjuk siratni a rengeteg gonoszság ellenére, amely a múltját jellemezte. Általában véve ebben a regényben kapják a legnagyobb hangsúlyt a tipológiai megfeleltetések, vagyis a jelképi párhuzamok, bármily jól elő lettek készítve az ezt megelőző könyvben, szóval bőséggel találni határozott pozitívumokat is.

 

Az új magyar kiadás talán leginkább kiemelendő erénye azonban a nagyszerűen eltalált borítósorozat. A teljesen egységes képi világ (a tipológiai következetesség, azt hiszem, eleve elvárható egy efféle vállalkozásnál) még akkor is ráveszi az embert, hogy mindhárom kötetet megvásárolja, ha amúgy nem feltétlenül érzi egységesen magas színvonalúnak az adaptációkat. Ráadásul még akkor is ellenállhatatlannak érződik a birtoklási vágy, ha netán meglenne az első magyarul megjelent kiadás, esetleg eleve angolul vettük volna meg és olvastuk volna el a regényeket. Egyszóval a magam részéről úgy vagyok vele, hogy bár nem vagyok teljesen elégedett a szöveggel (nem a fordítással, hanem a történet tálalásával), véteknek érezném épp ezt kihagyni a gyűjteményből. És ez főként olyanoknak lehet fontos, akik velem szemben kizárólag az első trilógia megszállott hívei. Persze a kiterjesztett univerzum kedvelőinek szintén csak ajánlani tudom mindhárom kötetet, főleg, ha fiatalabbak, és nincs kedvük antikváriumokban böngészni egy régebbi kiadás agyonolvasott példányai között.