Főkép

Azt az egyet nem tudom a mai napig megérteni a szerzővel kapcsolatban, hogy vajon miért vetette papírra ezeket az álnéven írt, krimiszerű történeteket. Nem hiszem, hogy a pénz motiválta volna, és ha elfogadom azt a verziót, miszerint csak tréfának szánta, akkor meg miért írt négy ilyen regényt? Mert egy-két alkalommal még elfogadható, de negyedik alkalommal már biztosan nem jelentett sem akkora botrányt, sem akkora poént. Vagy ezek tudatosan és szervesen illeszkednek az életmű többi részéhez, csak kései olvasóként nem tudom a helyén kezelni, megfelelő távolságból nézni az egészet? Nem tudom, de érdekelne erről a szakértők véleménye.

 

Ez már a negyedik Sullivan-krimi, és mint ilyen, kicsit el is tér a korábbiaktól. Nemcsak azért, mert két tizenéves kamasz a főszereplő, hanem azért is, mert szerintem a történet mentes a korábban meglévő bujtatott társadalomkritikától, a mögöttes jelentéstől. Ráadásul akkoriban, nem sokkal a háború után, a kábítószer szerintem még nem jelentett akkora problémát Európában, miként azt se felejtsük el, hogy a negyvenes évek végén a tizenéveseket inkább gyerekként kezelték, semmint kisméretű felnőttként.

 

Mint említettem, a történet főszereplői még bőven a nagykorúságon innen vannak, de ez nem zavarja őket abban, hogy úgy beszéljenek és cselekedjenek, mint a nagyok. Mondjuk ebben segíti őket az a biztos anyagi háttér, aminek köszönhetően nem azzal kell foglalkozniuk, hogy meglegyen a család havi rezsije, hanem úgymond saját elképzelésük szerint élhetik az életüket, s ha, ne adj isten, összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, az sem gond, mert a befolyásos apuci mindent elintéz.

 

Meglátásom szerint legalább egy olyan szála van a történetnek, amely túlmutat a hagyományos nyomozásokon. Ez pedig a nemi azonosság kérdése, amivel rögtön az első oldalon szembesülünk, amikor is a főszereplő rádöbben: nőnek öltözve mennyire szép, milyen jól néz ki, s nem utolsó sorban, mennyire jól érzi magát ebben az „álcában”. Aztán persze megmarad férfinak, sőt időnként erőszakkal ráveszi az aktusra az eltévelyedett, saját nemükhöz vonzódó leányokat, csak hogy megmutassa, miről mondanak le. Természetesen ezirányú képességei legyőznek minden korlátot, és az ily módon „megtérített” hölgyek (és nőnek öltözött urak) visszatérnek a hagyományos szexualitáshoz. Időnként úgy éreztem, a srácok franciás könnyedséggel, már-már frivolsággal közelítenek a nemiséghez, amit még jobban kihangsúlyoz az érzelmek, a kötődés hiánya. Azt pedig már Villon is megírta egyik versében, hogy a testiség igazából a gazdagok kiváltsága, mert nem kell mással foglalkozniuk, mint a gyönyörökkel. Itt sincs másként, nem véletlen, hogy többnyire a felső tízezer ráérő tagjai szerepelnek a történetben.

 

Ha a rövidsége mellett van hibája a kötetnek, az egyértelműen a megszokott „vianos” hangvétel hiánya. A szereplők nem elég furák, a párbeszédekből és lírásokból hiányoznak azok a váratlan szóösszetételek, fordulatok, ötletek, amelyek jellemzik az egyébként Vian neve alatt megjelent regényeket és novellákat. Ezért bár a mostani kiadás borítóján a szerző neve szerepel, mindenki jobban jár, ha inkább az álnevet képzeli oda, és krimiként kezeli a regényt, nem pedig az egyik legfontosabb, legújítóbb francia író műveként.

 

Zárásként még egy gondolat. Az egyik szennycímoldalon látható felirat szerint ez a kötet a „Szórakoztató metafizika” sorozatban jelent meg, ami elsőre jól hangzik, csak éppen nagy valószínűség szerint nem sokat mond az olvasók többségének. Az igazán megszállott Vian-rajongóknak azonban nem okoz nehézséget azonnal a patafizikára gondolniuk, amihez viszont nagyon is sok köze volt Viannak. Terjedelmi okok miatt szó sem lehet az elképzelés ismertetéséről, helyette inkább mindenkinek javaslom Jarry regényét, illetve a következő link tanulmányozását.

 

Mivel úgy gondolom, Vianból sosem elég, hibái ellenére azt javaslom minden Vian iránt vonzódó olvasónak, hogy ne hagyják ki, hiszen tovább gazdagítja a szerzőről alkotott képünket, amelyet egyébként már a korábban megjelent versek, színpadi darabok is kellőképpen árnyaltak. Aki pedig csupán a krimi kedvéért venné kézbe, az sem fog csalódni, mert rövidsége ellenére egy kerek, szexuális jelenetekben nem szűkölködő történetet kap.

 

Kapcsolódó írás:

Boris Vian: 1959–2009