Főkép

Moby Dick. Elég ezt a két szót kimondani, és azonnal rávágja mindenki: Ahab kapitány. A fehér bálna és levadászója. A gyilkos és a bosszúálló. Az egyik főszereplő, egy állat, aki emberfelettivé növekedett. A másik főhős egy ember, aki istennek hiszi magát, aki uralkodhat a természeten. Még az is ismeri őket hírből, aki soha nem is olvasta a Moby Dicket, Hermann Melville leghíresebb regényét.

 

Különös ez a jól ismertség, több okból is. Az első, hogy mégiscsak furcsa, mennyire fontos hősévé lehet egy romantikus regénynek egy állat. Mégpedig összetett jellemű, „aki” bűnözővé, gonosszá, személyiséggé válik: azzá teszi áldozata, a lábát vesztett bálnavadász, Ahab reakciója. A kapitány úgy űzi és hajtja a fehér bálnát, mint mások a csodaszarvast vagy az egyszarvút: megszállottan, reménykedve… Moby Dick a beteljesíthetetlen álmok lényévé válik számára, s egyúttal a nagybetűs Ellenséggé, akivel a (szintén nagybetűs) Embernek, Ahabnak kell összemérnie az erejét. A párbaj azonban nemcsak emberfeletti küzdelemmé, hanem értelmetlen, gyilkos, tragikus bukássá is válik: Ahab látszólagos küldetéstudata, misztikus monomániája ugyanis valójában fanatikus őrület, amely a pusztulásba rántja nemcsak a bálnát és őt magát, de minden embert is, aki elkíséri utolsó vadászatára…

 

Ám nemcsak rendhagyó romantikus főhősei miatt meglepő a Moby Dick sikere. Izgalmas azért is, mert amikor a regény 1851-ben, szerzője hatodik regényeként megjelent, a kutya sem figyelt oda rá. Egyszerűen megbukott: éppen akkor, amikor Melville megnősült, letelepedett és elhatározta, ezután már csak az írásnak fogja szentelni magát. Úgy halt meg 1891-ben, hogy tulajdonképpen fogalma sem lehetett arról, milyen örök történetet hagyott a következő nemzedékek olvasóira.

 

Ám szövegében is különös a regény. Szerepel benne egy hagyományos, romantikus, mindentudó elbeszélő, Ishmael: egy tengerész, egykori tanár, aki azonban már nevében is rejtélyes figura, hiszen a bibliai Izmaelt ugyanúgy kitaszította közössége, mint ahogy ő is egyedüliként éli túl a bálnavadászhajó katasztrófáját. Ám számos fejezet egy dráma jelenetéhez hasonló felépítésű: dalokkal, monológokkal, „színpadi” utasításokkal. Megint máshol pedig úgy érezhetjük, valamiféle bálnavadászati kézikönyvet olvashatunk: ellentétben ugyanis mondjuk Jules Verne-nel, aki Nemo kapitányához mások bálnavadász-leírásaiból merített, a fiatal Melville húszévesen valóban szolgált cethalászhajón, így azután első kézből származó ismereteit örökíthette meg a műben – ahogyan az egy anyagát pontosan ismerő, precíz romantikus íróhoz illik. Legalább három szövegstílus, vagy éppen műfaj keveredik tehát a regényben, változatossá és rendhagyóvá téve a Moby Dicket.

 

Nem csoda, hogy a századfordulón, az új irodalmi irányzatok és nagy kísérletezések idején figyeltek föl igazán a regényre. Az sem, hogy a hangosfilmkészítés kezdetétől máig kilencszer filmesítették meg, s a leghíresebb, 1956-os változatot épp az egyik legkülöncebb és legkülönlegesebb amerikai rendező, John Huston jegyzi (Ahab kapitány szerepében Gregory Peckkel). A Moby Dick szabályos romantikus regény – mégis más: kísérletező, különös, modern történet.

 

Kár, hogy mi, magyarok nem ismerjük igazán. Az a változat ugyanis, melyet Szász Imre készített el 1958-ban, s amely a MEK-en is megtalálható, – az első kiadások utószavában még bevallottan – egy rövidített, ifjúsági angol kiadásból készült. „Mert tagadhatatlanul „nehéz” olvasmány a teljes Moby Dick. Amerikában kalauzt írnak hozzá: mit hagyjon el az olvasó, mit olvasson el; vagy pedig lerövidítik a szövegét, mint azét a kiadásét is, amelyből fordításunk készült. (Egy Melville-kutató munkája, aki szerette volna, ha a könyv az ifjúságnak is kedves olvasmányává válik.)” – írta Szász. Vajon hányan olvasták el? Talán akkor kezdhetünk el gyanakodni, ha arról olvasunk, milyen legendássá vált angol nyelvterületen a Moby Dick kezdősora, a „Call me Ishmael.” (Vagyis: „Nevezzetek Ishmaelnek.”) Ez a sor ugyanis nem szerepel ebben a magyar változatban.

 

Igaz, Szász Imre elkészítette a Moby Dick teljes, monumentális fordítását is, amely először 1969-ben, utoljára pedig 2012-ben jelent meg: ám őszinte sajnálatomra a mai napig fogalmam sem volt róla, hogy kétféle Szász Imre készítette szövegváltozat létezik, s hogy könnyűszerrel elolvashatom az egész klasszikust regényt is magyarul, ha akarom, nem kell a rövidítéssel próbálkoznom. Sajnálkoztam azon, hogy Melville szövege olyan nagyszabású, körmönfont és fenséges angolul, hogy számomra reménytelen élvezettel olvasni eredetiben - s eközben mégsem áll a rendelkezésemre modern és teljes magyar változat.

 

Rá kellett azonban jönnöm, hogy bármikor kézbe vehetek egy teljes magyar Moby Dicket: csak arra kell figyelnem, hogy impozáns terjedelmű kötetemet ne A Bálna fogadó, hanem az Előjelek című fejezet nyissa. Persze választhatom a fenti képen látható, rövidített, ám szépen fordított Szász Imre-változatot is: amely ízelítőt ad abból az irodalmi legendából, amit Moby Dicknek hívnak.