Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Radnóti Miklós: Ikrek hava – Napló a gyerekkorról

 „A tudat mélységeiben lappangott immár, múlt volt, vagy múlt se volt már, álomi időtlenségben élt a többi bujkáló emlék között a mélyben, ahonnan lassan bukik majd fel apró villanásokból, ízekből, illatokból, mozdulatokból s hangokból, hangokból rakódik újra össze, véglegesen, hűen és örökre.”

 

Sosem tudhatjuk, milyen könyv lesz ránk nagy hatással: sokszor azok, melyekről első ránézésre a legkevésbé gondolnánk. A mennyiség itt nem mérvadó, a minőség se nagyon. Visszagondolva, mégis kevésre tudom gondolkodás nélkül rávágni, hogy igen, ez tényleg, mintha hozzám szólt volna; ez a szívemig hatolt; ezt idővel újra kézbe szeretném venni. És itt ez a kis viharvert Radnóti kötet, az Ikrek hava, ami teljesen lehengerelt.

 

„Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni. Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág és mind a kettő fehér. S halott-e már a perdülő szirom, ha hullni kezd? Vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?”

 

Vannak, akiket elbűvölnek a versek, vannak, akik messzire kerülik, és valahol a kettő között állnak a közönyösök; én talán közönyösnek számítok. Utoljára gimnáziumban olvastam magamtól verseket és akkor is csak azért, mert kötelezőnek mondták. Inkább (szép)próza párti vagyok, de ha a hétköznapokban szembejön velem egy vers – akárcsak az idézetek –, nem feltétlenül térek ki előlük. Nem ismerem behatóbban Radnóti Miklós élettörténetét, munkásságát, nem vagyok rajongója, így tényleg csak és kizárólag a pillanatnyi benyomásaimra hagyatkozhatom.

 

Engem mindig megrendítenek a gyerekszemmel írt történetek. Oka, hogy felnőttként többnyire tudatosan tuszkoljuk mélyre a felejtésre szánt dolgokat, már nem hozzuk olyan őszintén felszínre, mint annak idején. Valahol ez védekezési mechanizmus, mely eleinte nem eredményez kemény kitinpáncélt, még kopogtat rajta az érzékelés, így a temetnivalók, melyek sérülést okoztak, melyekhez naivan vagy ártatlanul álltunk, képesek utat törni maguknak.

 

Sokan azt mondják, hogy egy költő maradjon csak a kaptafánál, de szerintem van valami különleges és földtől elrugaszkodott abban, mikor egy addig kizárólag lírával foglakozó ember prózaírásra adja a fejét. Mintha egy festő vagy egy zeneszerző szavak formájában papírra vetné mindazt a színes-dallamos kavalkádot, mely addig csak a fejében létezett. Radnóti prózai írásaiban elsősorban az tűnik fel, mennyire alapos részletességgel, illetve érzékenységgel szemlélte a környezetét. Csapongó, ellenben pontosan a dolgok mélyére lát. Szeretem, hogy régies szavakat használ, ma már nem beszélnek, nem írnak így az emberek. Őt olvasva belém hasított, valóban milyen szép és gazdag az anyanyelvünk.

 

„Várom a koromsötét állomáson a vonatot, nem gondolok semmire, s hirtelen egy mozdulat villan elém, anya mozdulata: zöldborsót tisztítunk a parkban, s mielőtt hozzákezdenénk, pápaszemet vesz fel. Sohase hordott. Az idő csönget, mikor megszólal a sötét kis állomás. A gyerekkorból utazom vissza a rosszul világított, zötyögő kocsiban. Le-lehunyom a szemem, s ha kinézek, az ablakból borostás arcom néz vissza rám, s rajta keresztül egy-egy pisla láng.”

 

Radnóti sose tudta feldolgozni, hogy édesanyja és ikertestvére születése pillanatában meghaltak – mindvégig magát hibáztatta. Az ún. halálsorok, az önvád költészetében is visszatérő motívumok lettek. Nevelőanyjáról és kishúgáról (azaz féltestvéréről) kora kamaszkoráig azt hitte, hogy az ő húsuk-vérük. A traumák, tehát nemcsak felnőttkorát, de gyerekkorát is végig kísérték.

 

„Nem gondolok semmire, magányt érzek és didergek. Aztán egy szó kezd motozni bennem, amit néhány napja hallottam egy hivatalban, ahol anyával jártunk, egy szakállas ember mondta rám… — Teljesárva vagyok! — ordítok, feldobom magam az ágyban, a falnak fordulok, és nyitott szájjal zokogni kezdek. Összekuporodom, a térdem fáj, és a fülem hasogat. A párna nedves lesz, lejjebb csúszom, a takaró alá. A párna csücske kerül a szám elé, összeharapom és elszakítom. Szédülök. Mikor felébredek, üres a szoba. A félhomályban fénylenek az ablakok. Fáradt vagyok és valahogy idegen magamnak. — Úgyis meghalok — gondolom, lesz majd itt ijedtség... Bosszú fészkelődik bennem, meg szeretnék büntetni mindenkit, mindenért. Összefonom a karomat a hátamon, mint az iskolában szoktam. Várom a halált.”

 

1921 nyarán apja agyvérzésben elhunyt. Ennek a szomorú eseménynek az emlékképeit ebben a kis kötetben is feleleveníti. Őt küldték fel akkor Pestre rokonokhoz, orvosért, mindössze 11 évesen. Lényegében az életét övező titkok ezután kezdtek a felszínre bukkanni.

 

„A fák félelmetes, toppanó, de mégis hangtalan mozdulattal lépnek elém, elállják folyton az utamat, szinte el kell taszítanom őket, hogy továbbjussak. Hátra-hátranézek, fehér árnyak lengnek mögöttem, olyanok, mint néha éjjel otthon, az ablakon, soványak, lengők, fejük jobbra-balra hajlik. […] Mint aki veszélyből szabadult, leteszem a tollat, a szívem ugrál, mintha szaladtam volna. Karomra hajtom a fejem. Az asztalból zúgást hallok, nedves szél fú lombok között. Élő korára emlékeznék a fa?”

 

Összegezve, nem sok íróról gondolom azt, hogy – ha élne –, szívesen megismerném személyesen, de Radnóti ilyen volt. Egy különleges érzékenységű ember sorai ezek, ami lap-lap után kiérezhető. Olvasóját letűnt korba kalauzolja, mely igazi felfrissülést ad egy olyan világban, ahol – bár az internet kirobbanásával érthető módon – az írásbeli, sőt gyakran az élőszós kommunikáció is sok esetben pár odavetett karakterré degradálódik. (Olvasása szigorúan a szabadban, lehetőleg árnyékban ajánlott!)


Batka Dóra - 2014. július 26.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!