Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

John Scalzi: A lázadás hangjai

Az emberiség újra bajban van. Nem elég, hogy az elmúlt párszáz évben háborúk sorát volt kénytelen megvívni; nem elég, hogy erőszakos, kegyetlen és harcias idegen fajok százával vette fel a kapcsolatot; nem elég, hogy számtalan ember vesztette életét a küzdelmek során: ezúttal az ellenség belülről jön. Miután John Perry egy flottányi hadihajó társaságában döbbentette rá a földlakókat, hogy bizony közel sem olyan rózsás a helyzetük, mint az elsőre látszott, erősen megromlott a viszony a Föld bolygó és az űrbe szakadt fajtársaik, az emberek kolóniáit a kezükben tartó Gyarmati Szövetség között. A földlakóknak meggyőződésük, hogy kizsákmányolták őket a nyersanyag (ideértve az újonc katonákat is) reményében, visszatartották a Földet a fejlődésben, noha a Gyarmati Szövetség már régóta hihetetlen technikai újításokkal, újdonságokkal rendelkezett.

 

A helyzet persze közel sem csak fekete és fehér, a megromlott viszony hatására (elvégre az elvesztett újoncokra nagy szükség lenne az állandósult háborúskodásban) a Gyarmati Szövetség egyre közelebb és közelebb kerül az összeomláshoz – így hát kénytelen új utakat keresni, új módszerekkel megoldani a nem kevés konfliktusukat (már csak azért is, mert a Konklávénak nevezett idegen-koalíció ellen hadászatilag sem állnak fölényben). Miután eddig nem fektettek túl nagy hangsúlyt a diplomáciára, az apparátus leginkább naplopó aktatologatókból áll, ám a kevés kivétel egyike Abumwe nagykövet és csapata – köztük Harry Wilson technikussal, a Gyarmati Véderő hadnagyával, illetve barátjával, Hart Schmidttel –, akik a Coloma kapitány parancsnoksága alatt álló Clarke űrhajóval utaznak egyik diplomáciai összecsapástól a másikig. Ők a B-csapat, akiket ugyan nem szívesen vetnek be első körben, ám amikor tűzoltásról van szó, és váratlan helyzeteket kell kezelni, tökéletes választásnak bizonyulnak.

 

John Scalzi pedig bátran vezeti a kis csapatot az abszurd, őrült és kiszámíthatatlan események között, A lázadás hangjai ugyanis inkább tekinthető novellafüzérnek, amelyben megismerhetjük a csapat változatos kalandjait, mintsem teljes értékű regénynek. Ennek persze oka is van, hiszen Scalzi eredetileg is digitálisan, epizódonként publikálta ezeket a történeteket, miáltal igazodnia kellett a műfaj elvárásaihoz: a novellák csak lazán függnek össze, leginkább csak a szereplők azonosak (s néha még ők sem), az információkat újra és újra el kell mondania, viszont ennek köszönhetően bátran ajánlható önálló olvasásra is a kötet, lényegében mindenki által érthető és élvezhető lesz (bár lehet, hogy az első részt még érdemes hozzá olvasni) – már csak azért is, mert eszméletlenül szórakoztató.

 

Kicsit zavarban is vagyok, mert nem éppen ezt vártam. Amikor kezembe vettem A lázadás hangjait, elsősorban abban bíztam, hogy majd egy jó humorú, de mégis akcióban és kalandokban gazdag sci-fi regényt élvezhetek (ha várakozásom már eleve hibásnak tűnik, kérem mindenki elnézését, ugyanis a sorozatból mindössze az első részt ismerem) – ehhez képest a valóság az, hogy Scalzi inkább humorregényt írt, mint sci-fit. Úgy tűnik ugyanis, hogy mindent alárendelt az állandó nevetésre késztető humornak, mely néha erős szarkazmus és cinizmus, nagy adagnyi iróniával, olykori helyzetkomikummal, ami már egyenesen abszurdba, burleszkbe csap át bizonyos epizódok során. A párbeszédek, a jelenetek, az események is mind-mind arra épülnek, hogy minél többet megcsillogtasson ebből Scalzi, de persze muszáj tisztáznom: állati jó ebben. Oldalakat nevettem végig, ilyen tekintetben a csúcs talán az „A kutyakirály”, mely egyszerűen hibátlan ebben a műfajban – nem is tudom, Douglas Adams óta volt-e valaki, aki ennyire zseniális humorral bírt sci-fiben.

 

Miután már elkönyveltem magamban, hogy egy színtiszta sci-fi anekdotagyűjteményt olvasok, hirtelen John Scalzi olyat mutatott, ami kellően meglepett: az „Arányproblémák” ugyanis egészen megható, érzelmes pillanatokat is előhúz az űr mélyéből. Változatos tehát ez a novellafüzér, akad néhány oldalas párbeszédleírás és komolyabban kidolgozott, egzisztencialista, emberi dráma is – köztük pedig szépen lassan kirajzolódik előttünk a fő probléma, a fajközi, űrpolitikai konfliktusforrás, amellyel ugyan egyelőre még nem foglalkozik az amerikai szerző, de biztos vagyok abban, hogy a folytatásban még nagyon izgalmas pillanatoknak is tanúi lehetünk. Addig csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy olvasson A lázadás hangjaiból: ezek a rövid epizódok nem kívánnak sem komoly ismereteket a Vének háborújának világáról, sem fizikai-informatikai diplomát, egyszerűen csak szórakoztatnak – de úgy, ahogy a legjobbak teszik.


Szabó Dominik - 2014. június 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!