Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Daniel Bănulescu: Csókolom a segged, szeretett vezérünk!

Balkáni mágikus realizmus? Nem annyira abszurd ez a szókapcsolat, mint amilyennek első hallásra érezhetjük. Végtére is a fantasztikum, a szürrealitás, a valóságtól való menekvés alternatív világokat megalkotó módozata sosem állt távol a kultúra peremvidékeiként számon tartott országok íróitól. (Emlékezzünk csak rá, milyen tájegységeket járt be Bartók Béla, amikor az általa tisztának vélt és kikiáltott forrásokból gyűjtött anyagot!) Románia pedig eleve híres az olyan irodalmi újítókról, mint például Tristan Tzara, akit a (többek között a szürrealizmusnak és a posztmodernnek megágyazó) dadaizmus egyik szülőatyjaként tiszteltnek. Vagyis azt is kijelenthetnénk, hogy Bănulescu csupán továbbvisz egy régi román hagyományt, ámde e hagyományt ezernyi szál köti más kultúrkörökhöz, mint amilyen a latin-amerikai országoké – egyvalami azonban valamennyire közös szinte mindegyikben: a kiszolgáltatottság és a szegénység élményének az átlagnál erőteljesebb megélése.

 

A Csókolom a segged, szeretett vezérünk! a könyv megjelenésekor költőként már ismert Bănulescu első regénye, és a kegyetlen Ceauşescu-éra utolsó éveinek életérzését örökíti meg. Ezért aztán nem különösebben meglepő, hogy főszereplőként felbukkan benne Románia Kondukátora, valamint maga az író; egy harmadik szálon pedig egy – vélhetőleg minden ízében kitalált, legalábbis kompozit – alak, a Lakatfűrész nevű tolvaj cigány életének alakulását követhetjük az elégedetlen morgolódástól a tudatos és aktív ellenállásig. Mindeközben elmerenghetünk azon, miben rejlik a különbség az alapvetően pusztító, nyílt, fizikai lázadás és az elvontabb, körmönfontabb irodalmi aknamunka között. És ez alatt nem elsősorban a szamizdatok hol kijózanító, hol gyújtó hangú megnyilvánulásait kell érteni, hanem az irodalmi alkotás puszta aktusát.

 

Éppily hangsúlyos Ceauşescu elnyomó rendszerének anatómiája, és annak boncolgatása, miért tűri vajon a nép a nyomort és a szabadság teljes hiányát. És itt nem a gulyáskommunizmus hőbörgő géemkásaira gondolok, hanem a valódi nincstelenség áldozataira. Akik felnőttként élték meg a nyolcvanas éveket, és még hajlandók visszaemlékezni az akkori viszonyokra (sajnos egyre kevesebben vagyunk ilyenek), pontosan tudják, hogy hazánk mennyország volt a folyamatos áruhiányban szenvedő Romániához képest, ahol előfordult, hogy hetekig, vagy akár hónapokig alig láttak húst az emberek, és számtalan esetben hosszú sorokat kellett végigállniuk más alapvető árucikkekért, amiket néha még pult alól sem lehetett beszerezni. Bănulescu egyik remek húzása, hogy mindezzel maga a vezér szembesíti a történet szereplőit.

 

Talán megmagyarázhatatlannak tűnik, miért viselték el ezt a rengeteg szenvedést az emberek. Pedig több magyarázat is adja magát a tömeges Stockholm-szindrómától az Ezerkilencszáz-nyolcvannégyből ismert kényszerű megtérésig, a tényleges helyzetleírás mégis mindennél többet elmond. És erős annak leírása is, hogy miért fontos a társadalmi szintű, a zsarnok véréért kiáltó lázadás, szóval ezt inkább szó szerint idézem:

 

Mikor szabad elvenned egy ember életét?

 

Mikor az az ember ok nélkül neked rontott, megütött, és már-már arra készül, hogy ő vegye el a tiédet.

 

Vagyis ha önvédelemből teszed.

 

Nicolae Ceauşescu bakancsa nemcsak az én nyakamat nyomja, hanem huszonhárommillió román nyakát is. Senkinek nem sikerült felemelkednie és elszaladnia. Ahányszor csak kinyújtjuk a karunkat, hogy elérjünk valamicske ételt, meleget vagy a szabadság egy nagyobb fokát, a Nagyszerű Vezér ólomcsővel csap rá.

 

Az érdekes az, hogy miközben megüt, még arra is kötelez, hogy szépen, mint valami iskolás lányok, elénekeljük, mennyire hálásak is vagyunk mi neki, és milyen mélyen szeretjük mi őt.

 

Ilyen a diktatúrák és diktátorok pszichológiája, pszichológiai profilja, és ezért kell foggal-körömmel küzdeni ellenük. Ezt tárja elénk szarkasztikus, fantasztikus formában Daniel Bănulescu, és az egyetlen reménysugár nem magában a regényben található, hanem abban a tényben, hogy annak idején mindannyian láthattuk a Ceauşescu házaspár kivégzéséről készült szörnyű felvételeket. De akkor az megkönnyebbülést hozott, legalábbis azoknak, akik el tudták hinni, hogy nem dublőröket látnak a felvételen. Diktátorok viszont bármelyik pillanatban magukhoz ragadhatják a hatalmat, és Európa keleti fele sem védett ez ellen, szóval ha másért nem, a szembesítésért érdemes elolvasni a regényt.


Galamb Zoltán - 2014. június 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Daniel Bănulescu) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!