Főkép

Néhány hónapja jelent meg idehaza Kim Leine A Végtelen-fjord prófétái című regénye, méghozzá dicséretes gyorsasággal. A norvég születésű szerző ezzel a művével nyerte el a mini Nobelnek is becézett Északi Tanács Irodalmi Díját 2013-ban, ami a legrangosabb skandináv kitüntetés, amit egy irodalmár kaphat. Mivel ez az író első magyar nyelven kiadott könyve, talán érdemes lehet némi életrajzi adattal kezdeni: Leine 1961-ben született egy kis norvég faluban, és egy Jehova Tanúi közösségben nevelkedett. Innen fiatalon megszökött, Dániában telepedett le, majd immár családos emberként Grönlandra utazott ápolóként, ahol 15 évet élt. Depresszióval küzdött, idegösszeomlást kapott, drogfüggő lett, elvesztette az állását, végül még a szigetet is el kellett hagynia. Koppenhágában nagyrészt terápiás céllal írni kezdett, első regényei önéletrajzi jellegűek voltak, amelyekben szembenéz a gyerekként átélt molesztálással, vagy azzal, hogy a nagyapja gyilkos volt. Végül tovább tudott lépni, és legutóbbi művében a történelem felé fordult.

A Végtelen-fjord prófétáinak cselekménye a 18. század végén veszi kezdetét, középpontjában pedig egy fiatal norvég pap áll. Morten Falck orvos szeretne lenni, de apja nyomására teológiát kénytelen hallgatni Koppenhágában. A nagy dán város felüdülést jelent neki apró norvégiai szülőfaluja után, és az itt töltött ideje során számos tapasztalatra tesz szert. Leginkább egy kardinális kérdés foglalkoztatja: miért van az, hogy „az ember szabadnak született, és mindenütt bilincsbe verik”? Miközben szembesül a koppenhágai nyomorral, a csavargók és a prostituáltak hadával, a gyengeelméjű király által vezényelt hivatalokkal és a néhol még a sötét középkort idéző tudatlansággal, folyton hajszolja a szabadságot, lemond a jól fizető és kényelmes, ám kötöttségekkel járó papi pályáról, valamint az őt szerető szép és gazdag lányról, hogy ne kelljen feleségül vennie, és végül elfogadja a nem túl kecsegtető grönlandi hittérítői állás, hogy leoldja magáról utolsó bilincseit is.

Grönlandon azonban nem az elképzelt édenkert várja. Az időjárás szokatlanul kegyetlen az európai ember számára, az itt élő dánok többsége szenved, lealjasul az alkoholtól, a hivatalnokok és katonák terrorizálják a helyieket, akiket nagyon úgy néz ki, hogy nem könnyen lehet megérteni vagy megtéríteni. A történet java része ezen az óriási szigeten játszódik, és minden fejezet cselekménye a bibliai tízparancsolat egy tanítását értelmezi újra, miközben újra és újra felvetődik a kérdés: miért van az, hogy „az ember szabadnak született, és mindenütt bilincsbe verik”? Ezt az idézetet meglepően sokféleképpen dolgozza fel Leine. Morten még az emberi kapcsolatait is láncokként fogja fel, ugyanakkor ezek nélkül nem tud élni. Saját elmondása szerint a norvég születésű dán író számára nagyon hosszú időbe telt, hogy megértse: nem létezik tökéletes szabadság kötöttségek nélkül. Szerinte ezt mindenkinek el kellene fogadnia – aki elolvassa ezt a nagyszerű regényt, valószínűleg nem is igazán fog vitatkozni vele.

A könyv egyik fontos témája a gyarmatosítás. Gyanítom, hogy ezzel a témával kapcsolatban nem sok honfitársamnak jutna eszébe Grönland, de ebben az időben Dánia éppolyan gyarmattartó ország volt, mint Anglia vagy Franciaország. A hittérítés, az oktatás bevezetése és a nyugati tudományok betörése néhány évtized alatt felszámolta az írástudatlanságot, kényelmesebbé tette, és meghosszabbította a helybeliek életét, ugyanakkor az eszkimóknak alá kellett vetniük magukat egy idegen kultúrának, és fel kellett adniuk addig megszokott életmódjukat és kultúrájukat. Szerencsére a szerző túllépett az igen egyoldalú gonosz „fehér ember” kontra „jó bennszülöttek” toposzán és mindkét felet a maguk valós képében, élő és sokszor gyarló emberekként mutatja be.

Érezhető, hogy Leine elsősorban a klasszikus 19. századi irodalmat olvassa és szereti. A könyv cselekménye lassú és csendben folyó, a szerző felfogása és írásmódja távol áll a posztmodern áramlatokról. Mindegyik fejezet egy-egy főbb szereplő életének egy fontos epizódját meséli el. A leírások naturalisták, brutálisak, gyakran olvashatunk betegségekről, különféle degenerációkról, kegyetlenkedésekről, nemi erőszakról és gyilkosságokról (eddigi pályafutásom során ebben a könyvben találkoztam a legmegdöbbentőbb nemi erőszak és legbetegebben véghezvitt vérfertőzés leírásával is) – akit ez zavar, javaslom, hogy készüljön fel erre előre. A korabeli élet- és tájleírások fantasztikusak, megelevenednek előttünk a végtelen fjordok, a hosszú nappalok és éjszakák, a tőzegből épített házak és a sekély sírhantok, és ami külön kiemelendő, ezek a leírások még a történészek szerint is hitelesek.

Számomra A Végtelen-fjord prófétái az utóbbi idők egyik legolvasmányosabb könyve és legnagyobb kedvence. Bár cselekménye egyáltalán nem mondható csavarosnak, hiába olvastam már el közel ezer szépirodalmi művet, ekkora pofára esésem még nem volt egy regény befejezésénél sem - Leine úgy elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot, mint senki más korábban. Hogy mivel? Olvassátok el és megtudjátok!

 

Részlet a könyvből