Főkép

Sally Porter már korábban is sejtette, hogy valami nincs rendjén vele, de amikor egyik nap egy kórházban ébred, és fogalma sincs, mi történt vele, segítségért folyamodik. Bár ő maga csak amnéziára gyanakodik, hamarosan kiderül, sokkal nagyobb a baj: tudata meghasadt, és további négy személyiség él benne, akik a kellő időben átveszik az irányítást tőle, nem kevés bonyodalmat okozva ezzel. Daniel Keyes műve végigvezet minket azon a folyamaton, aminek során Sally pszichiátere megkísérli egyesíteni a szétbomlott tudatot, és egy személlyé összegyúrni a külön személyiségeket, mielőtt valami komolyabb gond adódik. A helyzetet bonyolítja, hogy a doktornak is van épp elég gondja: pszichiáterként kiégett, családi tragédiája kísérti, de talán épp ennek az esetnek a sikere adhatja meg számára a kárpótlást, választott hivatásának igazolását.

Ahogy sorra találkozik Sally különböző személyiségeivel, úgy ismerhetjük meg a főhős korábbi életét, és lassan fény derül létezésük okára is. Derry a jóindulatú, életvidám lány egyben a történet mesélője is, aki kapocs az összes más személyiséggel. Nola rendkívül intellektuális, afféle művészlélek, Bella az érzéki és színésznői babérokra törő díva, míg Jinxet az elszenvedett fájdalmak és megaláztatások keltették életre, s egyetlen célja a bosszú, agresszivitásának nincsenek határai. Négyükhöz képest Sally üres, törékeny és visszahúzódó teremtés, ám ha visszakaphatná azon tulajdonságait, amelyeket a benne élők birtokolnak, teljes életet élhetne. Az idő egyre sürget, mert tudatvesztései sűrűsödnek, ráadásul legerősebb és egyben erőszakos énje egyre nagyobb veszélybe sodorja önmagát és környezetét egyaránt.

Bár a végkifejlet sejthető, azért a könyv nagyon is izgalmas, és sok meglepetést tartogat, ugyanakkor pedig érdekes utazás egy bomlott elme mélységeibe. A szereplők jól felépített egyéniségek, a történet akár valóságos is lehetne, bár szerintem maga a probléma leküzdése logikus és hihető volta ellenére nagyon gyorsan és könnyen megy végbe. Nyilván a könyv terjedelmére való tekintettel lett leegyszerűsítve a gyógyítás folyamata, hiszen ha hűek akarnánk maradni a valósághoz, akkor akár 1000 oldal is kevés lenne a leírásához, de egyébként amilyen nagyszerűen Daniel Keyes ír, még ebben az esetben is ugyanilyen mohón és szívesen olvasnám.