Főkép

Benkő László a mai történelmiregény-szerzők egyik legjobbja. Nem véletlen, hogy írótársai és a kiadók képviselői őt választották meg a tavaly megalakult Történelmiregény-írók Társasága egyik alelnökévé. Fel lehet rá nézni és lehet tőle tanulni, gondolom. Mert amiben biztos vagyok: hogy lebilincselően és hitelesen tud írni.

 

Amikor először találkoztam a műveivel, még nem tudtam, hogy tőle olvasok: mi tagadás, elsőként azok a romantikus női regények találtak meg, amelyeket álnéven alkotott. Ám ha igaza van a zseniális író Ray Bradburynek, aki állítólag egyszer leírta, „A mennyiség szüli a minőséget. Ha csak néhány dolgot írsz, kudarcra vagy ítélve.”, ezeknek a – női regények közt egyébként kiemelkedő bonyolultságú, különleges hangulatú – romantikus ujjgyakorlatoknak nagy szerepük lehetett abban, hogy amikor Benkő László nehéz és súlyos témához, a magyar nép honfoglaló háborúinak történetéhez nyúlt, sikerült olvasmányosan és izgalmasan írnia, s egy patetikus témát kellő komolysággal, ám egy kalandregény rajongócsábító könnyedségével feldolgoznia.

 

Az Idegen tüzek, amely a Honfoglalás-trilógia második része, Gecse, az előző kötetből, a Táltosidőkből megismert, kalandos-szomorkás sorsú Beke vitéz és szerelme, Virág fiának az életét kíséri végig. A családjából, etelközi hazájából kiszakadó Gecse frankok, szlávok, bizánci görögök, avarok, besenyők között tévelyeg és kalandozik, keresi saját útját, s leginkább önmagát. Eközben egyre közelebb kerülünk időben a honfoglaláshoz, a nagy költözéshez, egy nép évezredekre szóló nagy döntéséhez.

 

Két dolog tetszik nagyon ebben a regényben. Az egyik, hogy – ahogy az első részben is – a történet egy család és a körülöttük, velük kapcsolatban megjelenő néhány ember: szeretni való, hősies, büszke és bátor, de egyebekben átlagos főszereplők sorsára koncentrál. Benkő László sikerrel ellenáll annak a történelmiregény-írói késztetésnek, hogy egy kor minden nevezetes szereplőjét belezsúfolja a regényébe. Még amikor olyan kulcsfigurákkal is találkozunk, mint például Álmos, emberként, nem pedig történelmi szereplőként tekinthetünk rá. A másik remek dolog a regény szerkesztésmódja: talán mert egyvégtében olvastam egy nyugodt napon, rettenetesen felkavart, de le is csendesített. Nem csak szórakoztatott, hanem bele is vont csatái izgalmába, döntéshelyzetei tétovázásba, Gecse és fia, Majk életének szívszorító pillanataiba.

 

Ráadásul, bár ez a könyv egy trilógia középső kötete, sok szempontból önállóan is megáll, s tisztességesen lezárul. Ha nem tudnánk azonnal folytatni az olvasást A megszerzett földdel, a honszerzés igazi történetével, akkor sem éreznénk úgy, hogy a szerző csak úgy odavágott egy kis szöveget két könyv közé, hogy mi, olvasók trilógiát vásárolhassunk. (Mint oly sok más esetben megtörténik ilyesmi.) Az Idegen tüzek tökéletesen arányos, kellemesen olvasható, izgalmas második kötet, ám mindenkinek ajánlom – folytassa a Honfoglalás-sorozatot. Érdemes!