Főkép

Szeretem a filmeket. Szeretek elmerülni a film varázsában, szeretem, ahogy magával ragad az élmény, s talán még napok múltával is a hatása alatt tart. Manapság, a nagy tömegeknek készült, gyakorta kérdéses minőségű alkotások korában persze nyugodtan lehet beszélni az igazi filmművészet haláláról, de még véletlenül sem szeretnék annyira sznobnak tűnni, hogy ilyeneket emlegetek. Ugyanis jó filmeket mindig készítenek, legfeljebb kicsit elbújnak a tömegtermelés sodrában, kevésbé vesszük őket észre, de azért ott vannak, s csak ránk várnak, hogy végre felfedezhessük a csodáikat. Néha viszont nem árt, ha kapunk némi iránymutatást, hogy merre is keresgessük azokat a csodákat, mert bizony hajlamosak nagyon elbújni a kíváncsi tekintetek elől. Ha valamiért, ezért már biztosan megéri beszerezni Puzsér Róbert rádiós beszélgetéseit.

 

Akármennyire is szeretném, sajnos nem ismerek minden filmet a Lumière-testvérek óta, még a nagyobb, nevesebb, netalán kultikus művek között is jelentős hiányosságaim vannak, amelyeket ugyan folyamatosan pótolok, de sosem jutok a listám végére, hiszen közben az aktualitásokat is szívesen vizsgálom. Valahogy mégsem tudom sajnálni, hogy Puzsér és barátai miatt hirtelen bővítenem kell már eddig sem épp rövid listámat, elvégre az általuk ajánlott művekhez képesek olyan kedvet csinálni, aminek következtében legszívesebben kivonnám magam a világból néhány napra, hogy egymás után végignézhessem a különböző alkotásokat. Ami azt illeti, az egyikkel már meg is próbálkoztam: nem tudtam ugyanis ellenállni A hitetlen című film magasztalásának – az persze más kérdés, hogy bár tetszett, én közel sem voltam annyira elájulva tőle, mint ahogy a rádióban Puzsér és vendége, Vida Viktor.

 

De azt hiszem, ez így van rendjén, elvégre az emberek különbözőek, a véleményük pedig még inkább, egy ötvenes lista felállítása pedig talán a lehető legszubjektívebb dolog, ami csak lehetséges. Biztos vagyok abban, hogy mindenki talál olyan alkotást, aminek dicséretével nem ért egyet, mások pedig a saját kedvencüket hiányolják az ötven film közül, de ez a műfajjal együtt jár, ezen vitatkozni meglehetősen felesleges. Sokkal jobb úgy kézbe venni ezt a gyűjteményt, mint ötven olyan film ajánlóját, amit érdemes megnézni, mert valami különlegeset, valami egyedit, nem mindennapit kaphatunk tőlük: ráadásul a rádiósok arról is gondoskodnak, hogy egy kicsit jobban betekinthessünk a filmek mélyebb rétegeibe, észrevegyünk olyan dolgokat, amelyeken esetleg átsiklottunk a megtekintés közben, vagy amit esetleg mi más nézőpontból láttunk.

 

Pont a véleményalkotás ezen aspektusa miatt féltem egy kicsit ettől a könyvtől, mert azért Puzsér Róbert finoman fogalmazva sem tartozik a leginkább köztiszteletben álló személyek közé, mivel nem ódzkodik attól, hogy a vártnál jóval keményebb stílusban mondja meg a véleményét bizonyos dolgokról. Mégis, a kötet során egyszer sem éreztem, hogy ez már sok lenne: a „megmondó Puzsér” helyett a „rajongó Puzsér” került előtérbe, aminek azt hiszem, csak örülni tudunk. A filmek iránti szenvedélye pedig sugárzik a lapokról, nem akar a „nagy kinyilatkoztató” szerepében tetszelegni – bár ebben lehet az is segített, hogy most csupán olvastam a szavait, és nem hallottam hozzá a beszédét.

 

De ha már beszéd, muszáj elmondani, hogy azért nem csupán a rádiós beszélgetések legépelése és könyvbe kötése történt, kisebb-nagyobb szerkesztési munkálatok is megelőzték a kötet megjelenését – noha ennek ellenére még mindig erősen érződik, hogy itt élő beszédre szánt szövegekről van szó, már csak a párbeszédes jelleg miatt is. Kisebb-nagyobb idézetek is tarkítják Puzsér és vendégeinek beszélgetését, mellyel jól alá tudják támasztani a mondandójukat, és talán további kedvet is kapunk az adott film megtekintéséhez. Hiszen ez a cél: olyan művek ajánlása, melyek megérdemlik – ezzel pedig csupán egyetérteni tudok. Ki tudja, lehet, hogy jobban járnánk, ha Puzsér gyakrabban dicsérne, mint becsmérelne…

 

A második kötetben szereplő filmek:

- Hetedik (1995, David Fincher)
- Las Vegas, végállomás 
(1995, Mike Figgis)
- Ments meg, Uram! 
(1995, Tim Robbins)
- Személyazonosság 
(1995, Philip Davis)
- 12 majom 
(1995, Terry Gilliam)
- A kocka 
(1997, Vincenzo Natali)
- Születésnap 
(1998, Thomas Vinterberg)
- Amerikai szépség 
(1999, Sam Mendes)
- Memento 
(2000, Christopher Nolan)
- Rekviem egy álomért 
(2000, Darren Aronofsky)
- Sade márki játékai 
(2000, Philip Kaufman)
- Táncos a sötétben 
(2000, Lars von Trier)
- Tigris és sárkány 
(2000, Ang Lee)
- A hitetlen 
(2001, Henry Bean)
- Amélie csodálatos élete
 (2001, Jean-Pierre Jeunet)
- Más világ (2001, Alejandro Amenábar)
- Az utolsó éjjel 
(2002, Spike Lee)
- Isten városa 
(2002, Fernando Meirelles)
- Nagy hal (2003, Tim Burton)
- Oldboy (2003, Chan-wook Park)
- A gépész (2004,  Brad Anderson)
- A mások élete (2006, Florian Henckel von Donnersmarck)
- Parfüm (2006, Tom Tykwer)
- Gran Torino (2008,  Clint Eastwood)
- In Bruges (2008, Martin McDonagh)