Főkép

1911-et mutat a naptár, amikor viszontlátjuk Fandorint. Az ország köszöni szépen, jól van, leszámítva a megoldatlan társadalmi problémákat, amelyek hat évvel az 1905-ös események után tovább feszítik a cár birodalmát. Hősünk immáron 55 éves, és soha ilyen határozott nem volt önmagával szemben. Mind szellemileg, mind fizikailag igyekszik a legjobb állapotban tartani magát, és ennek köszönhetően csúcsformában van. A történet kezdetén épp arra vár, hogy felkérjek egy politikai gyilkosság kivizsgálásra, a sors azonban közbeszól, és mire kettőt pislantunk, már egy másik ügyben találja magát, aminek ugyan nem sok köze van az államhoz, de legalább olyan szövevényes. Az ünnepelt színésznő különös, aggodalomra okot adó viselkedésének miértjét kell kiderítenie.

 

Ezzel belép a Moszkvában vendégeskedő szentpétervári Noé Bárkája színház világába – és minden megváltozik. Az ügy jelentőségének megértéséhez azonban legyünk tisztában azzal, hogy akkoriban (1911) nem volt se tévé, se rádió, se internet, se Sziget Fesztivál. Az ötnapos munkahetet csak azért nem említem (hiszen az sem volt), mivel az a társadalmi réteg, amelyben Fandorin mozog, nem végez fizikai munkát, így a történet szempontjából lényegtelen. Szóval a magára valamit is adó városlakók, ha kultúrára vágytak akkoriban, színházba mentek.

 

Így aztán érthető, miért igyekszik Fandorin deduktív módszerek segítségével olyan elszántan leleplezni azt a személyt, aki az események hátterében áll – azonban ez nem is olyan egyszerű, mivel a színházban egészen más törvények és viselkedési formák vannak, mint a falakon kívül. Különös módon Fandorin lesz az, aki a hely varázsa alá kerül, és sutba dobja a józan észre és a logikára épülő, addig fontos elveit. Ez mondjuk teljesen érthető, hisz a színházban annyi érzelem van, hogy bokáig gázolunk benne. Mit bokáig, inkább térdig, és ha nem vigyázunk, akkor bizony az arcunk is ragacsos lesz a teatralitás szirupos mázától. Hiszen itt semmi sem valós, vagy ha mégis, akkor sietve betakarják egy korábbi darabból kölcsönzött szereppel.

 

A dagályosság egyébként a szövegben is tetten érhető, Akunyin az egyik legterjedelmesebb könyvét írta meg, amiben mindenki hosszasan szövegel, időnként szinte megmámorosodik a saját hangjától, és sokkal hosszabbra nyújtja a mondókáját, mintsem az indokolt lenne. Ennek fényében azon sem csodálkozhatunk, hogy a színészek körül feltűnő emberek sem hétköznapiak, legyen szó rajongó katonatisztről vagy jegyüzérről. Egyszóval cseppet sem egyszerű feladat vár Fandorinra, aki menet közben kénytelen saját életét, érzelmeit is újragondolni.

 

Aki szerette a sorozat korai darabjait, annak első olvasásra biztosan furcsa lesz a Színház az egész világ, de érdemes rászánni az időt, hiszen nem csak az derül ki, hogyan öregszik hősünk, hanem bizony használható tippeket is kapunk arra, miként őrizzük meg testünk és szellemünk frissességét. Ez pedig cseppet sem elhanyagolható plusz, amit csak tetéz a logikus elme (Fandorin) és a felfokozott szenvedély (primadonna) találkozása.