Főkép

Van abban valami egészen szomorú, ha már egy Sötét kor kaliberű képregénysorozat sem jelenik meg nyomtatásban a harmadik számtól kezdődően. Pedig (látszólag) minden adott hozzá: ősmagyar háttér, minőségi kivitelezés, még Árpa Attila neve (és támogatása) is segítette a 0. szám környéki munkálatokat, ám jelen állás szerint csak digitális formátumban élvezhetjük a harmadik (s aztán a negyedik-ötödik-hatodik) füzet tartalmát. Persze elvileg megvalósulhat más, alternatív módon a papír-alapú kiadás, de számomra mindig is intő jelnek tűnt, ha egyéb lehetőségeket kell keresni – félő, hogy az már kompromisszumokkal jár, netalán nem olyan lesz, mint amit megszoktunk.

 

Egyelőre azonban nincs okom panaszra, a Sötét kor harmadik számával ugyanis tökéletesen meg vagyok elégedve. Talán nincs szó korszakalkotó műről, mégis hibátlanul biztosítja azt, amiért kézbe veszem (vagy jelen esetben, amiért megnyitom az elektronikus verzióját): 24-28 oldalnyi sámánnal, ősmagyar törzzsel és farkasszellemmel teli kalandot. Iddárnak ugyanis, miután útnak indult fiatal társával, újabb megpróbáltatással kell szembenéznie: farkasfalka követi útjukat, ráadásul néhány törzsbeli asszonnyal is találkoznak, akik szintén úton vannak. De vajon mit keresnek a nyomukban, és ki küldhette őket? S vajon hogy fog elbánni egy fiú és egy öreg sámán tucatnyi farkassal?

 

Amit mindenképpen érdemes kiemelni a harmadik résszel kapcsolatban, hogy az alkotók nagyon ügyesen sűrítették össze a cselekményt ebbe a rövid terjedelembe. Volt itt minden: küzdelem, visszaemlékezés, régi-új szereplők bemutatása, még a folytatás történetét is elővezették – mindezt érdekesen és érthetően nem egyszerű megoldani, már csak dramaturgiailag sem. Szabó Jenőnek és csapatának viszont sikerült, s ha nem is lett szájbarágós, egy kevés gondolkodás után mindent megérthettünk – ráadásul jól is szórakozhattunk közben, köszönhetően a finom humornak, amit a történetbe csepegtettek az alkotók.

 

Az egyedi rajzstílus pedig gondoskodott arról, hogy a látványt se érhesse kritika, elvégre ezek a sötét hangulatú képek továbbra is szemet gyönyörködtetőek. A sámán varjútollakból álló köpenye, a farkasok kidolgozása vagy a visszaemlékezés élesen világos kontrasztja kifejezetten vonzza a tekintetet, s még ha nem is sikerült teljesen megbékélnem az egyes figurák ábrázolásával, kétségtelenül egyediek, minek következében könnyű megkülönböztetni őket.

 

Szabó Jenő története, Fábián István rajzai, illetve Haránt Artúr színezése olyan képregényt hívott életre, melyben ott rejlik egy igazán grandiózus, emlékezetes koncepció lehetősége is. Egyelőre még mindig a kezdeteknél járunk, még mindig csak az igazán jelentős események előkészítésének lehetünk tanúi – ám már ez is kellően megragadja a képzeletet ahhoz, hogy várjuk a folytatást. Mert azért lesz, legalább digitálisan.