Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Goscinny - Uderzo: Asterix a Római légióban

Úgy tűnik, Tintin, az Egmont másik képregény-sorozatának főszereplője bizonytalan időre szabadságolta magát, de szerencsére Asterix és Obelix kalandjai tovább folytatódnak, hiszen a most megjelent két kötettel együtt immáron egy tucat újrafordított és részben újraszínezett képregénynek örvendezhetnek a gall páros rajongói. Ráadásul – miként azt megszokhattuk már az újrakiadásoknál – új borítót is kaptunk, ami a történet jellemző epizódjára utal: két barátunkat ezúttal a megszokott civil öltözete helyett talpig római légiósként látjuk viszont, de szemlátomást élvezik ezt az állapotot, ami nem mondható el a háttérben szenvedő két centurióról. Egyszóval a borító teljesíti az elvárásokat, hiszen kellőképpen figyelemfelkeltő, már csak az van hátra, hogy megtudjuk, miként kerültek hőseink ebbe a helyzetbe.

 

Nem kell sokáig várni, hamar kiderül: szerelem van az események hátterében, így ismét megbizonyosodhatunk arról, két szuperhősünk sem mentes az emberi gyengéktől, bár Obelix esetében ez sosem jár együtt a fizikai teljesítőképessége csökkenésével. A két jó barát rövid búcsú után útnak indul, hogy a Római Légióból kimenekítsék a kényszertoborzott honfitársukat, Tragicomixet, és átadják a faluban szomorkodó menyasszonyának.

 

Itt álljunk meg egy szóra. A történet során több ízben is elhangzik, Caesarnak gondjai vannak Afrikában. Nos, ez teljesen megfelel a történeti hűségnek, hiszen az i. e. 49-ben a Rubiconon átkelő hadvezér a következő éveket helyzete megszilárdításával töltötte, aminek fontos mozzanata volt a polgárháborúban vele szemben állók legyőzése. Ez a folyamat i. e. 46-ban már a vége felé járt, hiszen megmaradt ellenfelei (Metellus Scipio és Cato) Afrikába menekültek előle, azonban Caesar utánuk ment és veterán seregével megverte őket Thapsusnál (i. e. 46. április 6.). Ez a csata szerepel a történet végén, bár érhető módon a gallok inkább mókára veszik a figurát, és Scipio harci elefántjainak sincs nyoma, miként a győzelem utáni mészárlásról sem történik említés. De tulajdonképpen nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a két barát révén megismerjük a légiót – belülről. Márpedig ez nem semmi, hiszen a kor legjobb hadseregéről van szó, amelyik megfelelő vezetés mellett évszázadokig nem talált legyőzőre.

 

A szerzőpáros ezúttal lubickol az ötletekben, elvégre a szerelmes Obelix, a római kiképzést meggyorsító Asterix, vagy a nemzetközi zsoldossereg önmagában számos lehetőséget nyújt mind a szöveges, mind a képi humorra – de mindez nem megy a történet rovására, amely úgy gondolom, mindenképpen ott van a legjobb öt Asterix sztori között. A szokásos kikacsintások persze ezúttal sem maradnak el, kezdve a belga önkéntessel, akinek a frizurája bárhonnan is nézem, annyira Tintines, hogy szinte már jobb, mint az eredeti, vagy ott van a 35. oldal kalózjelenete, aminek végén a tutajon hánykolódó martalócok – tiszta véletlenségből – olyan beállításban múlatják az időt, mint A Medúza tutaja című híres festmény alakjai. De a hegyi beszédre történő utalás is mókás – hiszen az évekkel később hangzik csak el, ugyebár.

 

A füzet szokás szerint átesett egy ráncfelvarráson, de mivel nem találtam meg az újvidéki kiadásomat (ez több mint bosszantó), nem tudtam mivel összehasonlítani a színezést. Egy biztos, ránézésre viszik tovább a színek egységesítését, modernizálást. A fordítás szokás szerint Bayer Antal munkája, ami értelemszerűen eltér a korábbi, vicces rímekre kihegyezett verziótól. Az ilyen humor hiányát azonban ellensúlyozza számomra a szövegileg logikusabban kifejtett történet, egyszóval most is elégedett vagyok a végeredménnyel. Egy apróság a végére – talán ebben a részben található a legkevesebb nagyalakú kép (szám szerint kettőt találtam), amit annak tudok be, hogy nem volt szükség hézagkitöltésre, a történet kellőképpen „sűrű”, illetve nem igazán volt olyan jelenet, ami igényelte volna a szabványtól eltérő méretű rajzot.

 

Mindent figyelembe véve megint jól jártunk, hiszen a sorozat tizedik füzetének kiadása valóban ad annyi pluszt, hogy azoknak is megérje beszerezni, akik egyébként az újvidéki verziót tekintik etalonnak.


Galgóczi Tamás - 2013. július 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!