Főkép

Monumentális történelmi regény, amelyet villámgyorsan elolvastam. Második világháborús kalandregény, amelyben a lélektani elbeszélés talán még a kalandoknál is érdekesebb. Kémkedés, politika és embermentő akciók, szaloncsevegés, szerelem és gáláns ajándékok, mesés étkek, csodás ruhák, kedélyes beszélgetés, szadista hóhérok, úriember parancsvégrehajtók, lángoló repülőgépek egyetlen történetben. Fülszövege szerint történelmi thriller, aminek azonban még az elbeszélésmódja is különleges. Ez Benkő László új regénye, amely a spanyol polgárháború és a második világháború szörnyűségeitől körülvett szépséges és vakmerő arisztokratáról mesél: A spanyol grófnőről.

 

Az író sokak számára jól ismert. Hihetetlenül termékeny szerző, aki írt állattörténetet és szerelmes könyvet, afrikai kalandot és históriai nagyregényt. Sok olvasó ízléssel és jó érzékkel megírt női történeteiről ismerheti, amelyek a Florence sorozatban, különböző álneveken láttak napvilágot. Igazi hivatása azonban a magyar történelem megelevenítése. Nagy sikert aratott a tatárjárásról írt A végső tenger című trilógiája, a honfoglalást felidéző három kötet, a Táltosidők, az Idegen tüzek és a Megszerzett föld, s a tizedik század elején játszódó, kétrészes Viharlovasok. Ebben az új kötetében azonban új terepre indul: a világtörténelemről, mégpedig a huszadik századiról ír, főhőse pedig szellemes, okos és bátor fiatal nő.

 

Elena Angela Morante grófnő a fikció szerint valóban létező alak. Sevillában beszél a szerzővel mintegy hetven évvel a kötetben elmesélt események megtörténte után, s rábízza egész múltját, emlékeit és élményeit. Mesél neki, s megismerteti egy kegyetlen, veszélyes és különös korszakkal, amikor a világ megőrült és a grófkisasszonyok gondtalan bálozás helyett sebesült repülősöket operáltak, árva zsidógyerekeket bújtattak és kémfőnökökkel kokettáltak. A regény szövege Elena személyes emlékezéseit fűzi össze az életéről szóló egyes szám, harmadik személyű elbeszéléssel és az emlékezéseket új fénybe állító kommentárokkal.

 

Elena életében a mélyen megélt hit, a szó szerint vett könyörületesség, a bátorság és a szeretet a meghatározó, így képes felnőni a sors által rámért feladatokhoz. Személye azonban ellentmondásos: ahogy számos háborús hőst, őt is félreismerik később, árulót, fasisztát, hízelgőt látnak benne. Ráadásul több titkot is őriz. Vajon beteljesül-e élete szerelme? Gyilkossá válik-e? Megtalálja-e a lányát?

 

A nagy ívű, de magát olvastatóan izgalmas történelmi regény minden kérdésre választ ad, s talán arra is mintát mutat, hogyan válhat a hétköznapi emberből hős. A spanyol grófnő kitalált története számos valódi történelmi személy életútját idézve kalauzol nagylelkűség, nagyszerűség és merészség között: tanít és szórakoztat.