Főkép

Ezt is megértük: már a hetedik Rejtő-Korcsmáros albumot vehetik kézbe a rajongók és persze a gyűjtők. Ahogy számolgatom, úgy két-három évente jelennek meg ezek a csodák, ami első hallásra nagyon hosszúnak tűnik, elvégre ennyi idő alatt nem egy képregényt, hanem komplett regényeket megírnak manapság. Azonban ne felejtsük el, hogy mindez Magyarországon történik, ahol a képregénypiac mérete nem teszi lehetővé sem az igényes albumok tömeges (ez alatt évente két-három tucatot értek) kiadását, sem pedig a régi címek újrakiadását. Szóval a lehetőségek korlátozzák a Korcsmáros Pál által készített, minden túlzás nélkül remek, mi több, generációk által istenített képregények újbóli megjelentetését. Ráadásul azt is vegyük figyelembe, hogy bizony a rajzok eredetileg 1969-ben jelentek meg a Fülesben, ami alapban fekete-fehér kivitelt jelent, másrészt akkoriban Cs. Horváth Tibor forgatókönyvei nagymértékben szövegalapúak voltak, ami tovább korlátozta a rajzolók lehetőségeit. Szóval a változatlan formában történő újrakiadás ebben az esetben az öngyilkossággal lett volna egyenlő.
 
Korcsmáros Gábor is így gondolta, ezért az ebben az évszázadban megjelenő albumok egyrészt kiszínesedtek, másrészt felújításra kerültek. Ez utóbbi munka Garisa H. Zsolt érdeme, aki véleményem szerint teljesen beletanul Korcsmáros Pál stílusába, így képes volt az eredeti rajzokat kiegészíteni, nagyobbítani, vagy szükség szerint új kockákkal kiegészíteni a történetet. Ennek eredményeként lett a 48 oldalas (más források szerint 51) Füles verzióból 74 oldalas színes verzió (a színezés Varga „Zerge” Zoltán munkája), amiből ha levonom a két címoldalt, akkor is 72 maradt, ami jelzi, mennyire komoly változások történtek. Elég csak az 52. oldal tömegverekedését, vagy a 60. oldal naplementés-vonulós képkockáját megnézni, és nyilvánvalóvá válik, milyen módosításokra került sor.

 

 
Mondjuk a borítóképet (ami szintén Garisha munkája) egy kicsit túlzottnak érzem, lévén sem a szöveges, sem pedig az eredeti képregényben nem volt ennyire hangsúlyos az újságírónő teste, itt pedig a tépett felsőruházat szinte vezeti az olvasó tekintetét, hogy a távoli homokdűnékről elkalandozva egy sokkal izgalmasabb domborulaton állapodjon meg, és próbálja eldönteni, mit lát, illetve mit nem.
 
Miként a 2012-es decemberi előadáson elhangzott, illetve a kiadvány facebook oldalán (bizony, ilyen is van) annak idején olvasható volt, három előzetes tervből az olvasók szavazták meg az előzék végleges verzióját, ami egy kocsmabelső lett, valahonnan a történet elejéről. De nem csupán a rajzok módosultak, hanem a szöveg is. Egyrészt az oldalszám gyarapodásának köszönhetően a korábbi zsúfolt képkockák sokkal szellősebbekké váltak, másrészt az új rajzokkal együtt új szövegek is érkeztek. Ez mindenképpen örvendetes változás, hiszen az egyik legjobb Rejtő regényről beszélünk, aminek nem csak az alapsztorija élvezetes, hanem tele van humorforgácsokkal, amelyekből pár most végre átkerült a képregénybe, a beírás pedig végre méltó mind a rajzokhoz, mind pedig a történethez.
 
Még egy gondolat a szereplőkről. Azt talán mondanom sem kell, ezúttal is kellőképpen vicces Rejtő alakokat álmodott papírra Korcsmáros Pál. Bár ebben a regényben nincs Csülökhöz, vagy Piszkos Fredhez mérhető figura, azért Izabella őrvezető, vagy a pompázatos orral rendelkező Strudl úr jó darabig ott kísért az olvasó emlékei között. Az igényes kivitelű, keménytáblás sorozat folytatására az előzetes hírek szerint két évig kell várnunk, akkor jelenik majd meg A szőke ciklon.