Főkép

Jelen történet esetében kezdetben vala a képregény, aztán az egész estés mozifilm. Ez utóbbi elnyerte a tetszésemet a bemutató idején, bár már akkor sem értettem, miért érzik úgy a forgatókönyvírók illetve a filmrendezők, hogy változtatniuk kell az eredeti sztorin. Sajnálatos módon ugyanez volt a helyzet a legutóbbi, élőszereplős brit kaland esetében (Tintinről már nem is szólva), ezért ez valami általános irányzat lehet a filmeseknél. Azért is tartom egyébként ezt szomorú megoldásnak, mivel véleményem szerint nem tudnak annyi pluszt hozzátenni az eredetihez, mint amennyire felborítják annak szerkezetét, dramaturgiáját. Az meg elsőre furán hangzik, ha egy rajzfilmre azt mondom, hogy képregényként jobb volt.
 
De nem zsörtölődöm tovább, elvégre a kilencedik füzet az életmű egyik legjobbja (az első hétben biztosan benne van), és bár ezúttal hőseink nem hagyják el Gallfalvát, a külvilág ugyanis előzékenyen hozzájuk siet, vagyis Obelix ismét elmondhatja kedvenc mondatát, miszerint „Dilisek ezek a normannok”. Akik egyébként csak látszólag anakronisztikus elemek a történetben, hiszen Paragraf, a normann törzsfő egyértelműen közli a tényállást: ők nem háborúzni jöttek, arról majd a leszármazottaik gondoskodnak pár évszázad múlva (ő még régimódi vezetőnek számít, vagyis igazat mond, sőt mi több, utódai betartják az ígéretét, lásd Normandia történetét). Szóval az előinduló északi sárkányhajó legénysége egészen más okból keresi fel a gall tengerpartot, és cseppet sem érdekli őket, milyen felfordulást okoznak a helybéliek körében.
 
Természetesen a szerzőpáros ezúttal sem hagyja ki a helyzetből adódó lehetőséget, és számtalan utalást helyeznek el a történetben saját korukra. Most nem arra a kortalan ellentétre gondolok, ami a falu (vagyis a vidék) és Lutétia (vagyis a nagyváros) között időről-időre felbukkan a sorozatban, hanem például Kishippix divatismertetőjére az éppen aktuális (1966-ban jelent meg első ízben a sztori) táncőrületről (Twix-Twist). Az meg kifejezetten mókás, hogy az ifjú gall a legújabb római kocsival száguldozik azokon az utakon, amelyeket szintén a rómaiak építettek – úgy tűnik, már Julius Caesar is okosan felhasználta a fiatalok izmusokkal történő megfertőzését saját céljai, vagyis a romanizálás, és az adófizetők számának növelése érdekében. Természetesen a gall ellenállók (vagyis Gallfalva lakói) ragaszkodnak antikságukhoz, de ha arról van szó, szívesen megtanulják a legújabb „menő” táncokat (lásd Obelix), majd visszatérnek hagyományos tevékenységeikhez.
 
A történetszövés kicsit „jókais” abban az értelemben, hogy menet közben számtalan, látszólag független szál gazdagítja a cselekményt (a római újonc légiós például), de a megfelelő pillanatban minden a helyére kerül, belesimul a nagy egészbe, egyszer sem éreztem úgy, hogy egy-egy jelenetsor teljesen öncélú, és semmit nem ad hozzá az alapsztorihoz, legyen szó rómaiakról, arculatot váltó bárdról, fadöntögetésről, nevekről.
 
A grafikáról sok újat nem mondhatok: szokás szerint kicsit változnak a színek, a hátterek jobban kidolgozottak, és ami a legszembetűnőbb, új borítókép került a füzetre. Ez zanzásítva minden fontos elemet tartalmaz a történetből - megtermett szőke normannok, élvezettel pofozkodó Asterix-Obelix páros, illetve a jellegzetes ábrázattal bíró Kishippix. A helyszínválasztás miatt igazából látványos panelek nincsenek, sőt, feltűnően kevés, szabványtól eltérő képkocka szerepel a füzetben, szóval ezúttal nem a látvány, hanem maga a történet a hangsúlyosabb. A fordítás – ezt már nyugodtan mondhatom – szokás szerint a szöveghűségre, nem pedig a humoros rímekre helyezi a hangsúlyt. Bár a dalszövegek magyarítása meglepő eredménnyel járt, ezek befogadáshoz nem árt némi jártasság a régi idők magyar slágereiben.