Főkép

Piers Anthony nem mondhatni, hogy túl nagy ismertségnek örvend hazánkban, elvégre a korábbi években csupán egy könyve volt elérhető magyar nyelven, ám az idei esztendőben két regénye is megjelent az egyébként meglehetősen termékeny írónak. A Varázslat Kaméleonnak című fantasy kötete a nem kevesebb, mint harmincöt művet számláló (sőt, a tengerentúlon elvileg 2012-ben érkezik a harminchatodik darab) Xanth-ciklus nyitánya, míg cikkem tárgya, a Khton egy 1967-ben íródott science fiction, vagyis a szerző első megjelent alkotása – egyúttal a Delta Vision kiadói sorozatának, az eddig is kitűnő könyveket magába foglaló MesterMűveknek újabb része. Nem mindennapi szerkezetének vagy épp különös hangulatának köszönhetően sokáig emlékezetes marad, ráadásul rögtön jelölték is a neves Hugo-, illetve Nebula-díjra, ami elsőkönyves szerzőknél egyáltalán nem megszokott.
 
A távoli jövőben az emberiség meghódította az ismert világegyetem jelentős részét, s ha szükség volt rá, génállományt módosítottak vagy bolygókat tettek lakhatóvá. Aton Öt a Hvín nevelkedett, egy különleges virág, a hví termesztéséből élt, mely csak akkor virágzik, ha szerelem lakozik a tulajdonosának – illetve a virágot kapó személynek – lelkében. Aton hétévesen találkozik először Malíciával, egy szirénnel, aki azonnal rabul is ejti a szívét, ezáltal örökre meghatározza a sorsát. Felnőtt életében a nőt kutatja, míg végül rátalál – ám szerelmük nem teljesülhet be, s Aton a Khton nevű börtönbolygóra kerül. A földalatti üregekből látszólag nincs menekvés, a rabok munkával, gránátkristályok bányászatával töltik a mindennapjaikat, de a szerelmes embert mindez nem elégíti ki, muszáj újra látnia Malíciát.
 
Aton életútját kisebb-nagyobb darabokból ismerjük meg, ugyanis a szerző előszeretettel kísérletezik eltérő idősíkokkal, egymást váltják a múltban, a jelenben és a jövőben játszódó fejezetek, ami rengeteg lehetőséget rejt magában a történetvezetést illetően. Apró utalásokat kapunk a múltban játszódó eseményekre, amelyeket néhány oldallal később részletesen olvashatunk, vagy épp rejtélyes, jövőre utaló megjegyzéseket vehetünk észre, melyek csak fejezetekkel később tisztulnak le, ezáltal folyamatosan figyelemre kényszeríti az olvasót is, hogy végül az apró részekből összeálljon a teljes kép. Talán pont emiatt bizonyos érzelmek és reakciók nem tűntek elég megalapozottnak, ha hitelességüket nem is vesztették, túl hirtelennek érződtek.
 
Piers Anthony tudatosan használja az űropera toposzait és sablonjait, de mindig csavar rajtuk egy kicsit, kiegészíti őket realisztikusabb pillanatokkal és az egészet egy mitológiai-vallási kontextusba helyezi. A klasszikus űroperában megszokottnál lényegesen több durva mozzanat szerepel a kötetben, erőszak és szexualitás jelenik meg a szinte szimbolikus jelentésű cselekmény közben. Felidéződik a mítoszok világa, a vallási áthallásokban gazdag történet leginkább egy alvilágjáráshoz hasonlít, ahol kiméra és nimfa mellett a főszereplő jellemfejlődésén van a hangsúly. Aton hosszú utat jár be, folyamatosan hatással van környezetére, alakítja és formálja az eseményeket, de ezek ugyanúgy hatással vannak a személyiségére, megváltoztatják, míg végül egészen meglepő végzetig jut el.
 
Mindennek ellenére hiába élvezetesek az egyedi megoldások, magával ragadó a nem mindennapi hangulat és érdekes a főszereplő jellemének változása, egy kis hiányérzet maradt bennem. A Khton a science fiction „lágyabb” ágához tartozik, a technológia és tudomány lényegesen elnagyoltabb, mint a „keményebb” kötetekben, ezért azt reméltem, hogy a mélyebb rétegekben kapok kárpótlást, de nem mindig vált valóra ez a várakozásom. Olykor kissé üresnek éreztem, a formával és dramaturgiával való játék nem mindig nyújtotta a teljesség érzetét, bár nem is szabad várni komolyabb elgondolkodtató mondanivalót, nem erre épül fel alapvetően a regény. Ugyan a környezet leírása finoman belesimul a cselekménybe, mégsem a háttér kidolgozása van a középpontban, inkább az egzotikus világkép, a forró és nyomasztó börtön által meghatározott atmoszférán, amit kiválóan egészítenek ki a karakterek érzései is.
 
Furcsa könyv a Khton, egyszerre izgalmas kaland, érzelmekkel teli fejlődésregény és egyedi hangulatú mítoszparafrázis, de valahogy mégsem tökéletes a szórakozás. Ettől még ajánlanám mindenkinek, akit érdekelnek a kísérletező ötletek, kíváncsi az emlékezetes időkezelésre vagy legalábbis a drámai történetre, érdemes megpróbálkozni vele, még ha nem is fog mindenkinek tetszeni. Nem szabad nagy várakozásokkal nekivágni, főleg nem a megszokott sci-fi irányból, akkor nagyszerűen is szórakozhatunk. Én mindenesetre kíváncsi vagyok a Phthor címet viselő folytatásra is, elvileg jövőre olvashatjuk magyarul is.