Főkép A Világhíres operák sorozat utolsó kötete nem adaptáció, hanem a korábbi részeket gondozó szerzők saját alkotása, és mint ilyen, némileg felépítésében is más. A legszembetűnőbb különbség mégis az, hogy az eddig is bőséges információmennyiség most mintha még inkább megnövekedett volna, így olyan mélységben ismerhetjük meg mind a mű történetét, mind Erkel Ferenc életét, amihez hasonlóval még nem találkozhattunk a sorozatban. A könyvecske így nem is annyira egy CD-hez mellékelt különösen alapos és a rögzített mű minden aspektusára kitérő kísérőfüzethez, sokkal inkább a Grove önálló kiadványként közreadott szócikkeire emlékeztető, tényleges kismonográfiához hasonlít már. (Igaz, szerkezetüket tekintve már eddig is inkább ebbe a kategóriába tartoztak a sorozat kötetei.)
 
Külön kiemelendő, hogy Erkel pályafutását nem kizárólag zenei tevékenységére leszűkítve ismerteti a szerző, hanem kitér sakkmesteri erényeire is, emellett pedig népes családja művésztagjainak legfontosabb eredményeit szintén sorra veszi. Az igazat megvallva magam sem voltam tisztában azzal, hogy Erkel oldalági rokonai és leszármazottai között már akkoriban ennyi tehetség akadt, művészi talentumukat pedig ennyire szerteágazó területeken kamatoztatták. Réfi Zsuzsanna ugyanakkor nem fél elismerni, hogy Erkel nem tartozott a csodagyerekek közé, csupán kemény munkával képezte magát, és ennek eredményeként sikerült megteremtenie a nemzeti operát.
 
Nem mintha nem léteztek volna korábbi próbálkozások, és ez az utolsó fejezetből egyértelműen ki is derül, a verbunkos és a népies műdal hagyományát mégsem sikerült hatásosabban ötvöznie az olasz és francia opera elemeivel egyetlen más magyar szerzőnek sem. A CD-mellékleten szereplő felvételről részletesen írtam már, azt azonban mindenképp kiemelném, hogy az I. felvonás idegen mintákon alapuló áriái közel sem olyan megkapóak, mint a későbbi, jóval magyarosabb számok, melyeket nem annyira mondanivalójuk, mint zenei megoldásaik miatt érdemes becsben tartani.
 
Furcsa dolog pedig a respektus. A Bánk bán felújításait elemző fejezetben Karczag Márton rámutat, hogy az utókor cseppet sem félt belenyúlni úgy a zenébe, mint a librettóba, így a ma színpadra állított változatok valójában meglehetősen eltérnek attól, amit Erkel saját kora hallhatott. Különösen a szövegbeli módosítások nem mutatnak kellő tiszteletet a Szózat zenéjének komponistája, az ez esetben szövegkönyvíróként közreműködő Egressy Béni előtt, mivel például Bánk híres áriájára – amelyet szinte mindenki azonnal Simándy Józseffel azonosít –, valószínűleg rá sem ismerne a közönség, ha az eredeti verssel szólalna meg.
 
Fontos kérdés persze az is, miért épp Erkel műve zárja a sorozatot, nem pedig – hogy csak két szinte magától adódó példát hozzak fel – Bartók Kékszakállúja vagy Kodály Háry Jánosa. A válasz persze egyértelmű: kizárólag a Bánk bánra rakódott fel az idők során olyan mély és erős politikai, mindenekelőtt aktuálpolitikai töltet, hogy Erkel fűművét bármelyik kor a hazafiság tündöklő jelképeként értelmezze. Nem feltétlenül baj ez, én mégis jobban örülnék annak, ha a darabot a helyén, kizárólag dalműként kezelnék, és végre visszakaphatná eredeti formáját, de legalábbis egy kevésbé átdolgozott, eltorzított verzióban szólalhatna meg. Akkor, egy idő után talán a szerző többi operájára is kíváncsivá válna a szélesebb közönség, esetleg más komponisták dalszínházi művei iránt úgyszintén érdeklődést mutatnának, és szép lassan kiderülne, országunk méreteihez és népünk egykori megpróbáltatásaihoz képest mennyire jelentős operairodalommal rendelkezünk, és nem kizárólag az operett jellemzi a magyart.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
I. felvonás
1. Előjáték
2. Bordalt, Petúr, bordalt!
3. Hívtál Petúr bán!
4. Melinda, csak egy szóra.
5. Nem tűrhetem tovább
 
II. felvonás
6. Mint száműzött, ki vándorol
7. A békétlenek terveit
8. Ölj meg engemet Bánk, oh, ölj meg
9. Hűséges Tiborcom
10. Magyar hazámnak falvait bejártam
 
III. felvonás
11. Élt régen egyszer
12. A nagy tetemrehívás, íme, most elérkezett
 
Előadók:
Kováts Kolos – basszus (II. Endre)
Marton Éva – szoprán (Gertrúd)
Gulyás Dénes – tenor (Ottó)
Kiss B. Attila – tenor (Bánk bán)
Rost Andrea – szoprán (Melinda)
Sólyom-Nagy Sándor – bariton (Petúr bán)
Miller Lajos – bariton (Tiborc)
Réti Attila – bariton (Biberach)
Asztalos Bence – basszus (Sólom mester)
 
Honvéd Művészegyüttes Férfikara
Magyar Nemzeti Énekkar
Magyar Millennium Zenekara
Pál Tamás – karmester