Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

A Maigret történetek időtlenek. Nem arra gondolok, hogy hatvan-hetven évvel megírásuk után még mindig szórakoztató kikapcsolódást nyújtanak az olvasóknak (ami egyébként nem semmi mutatvány, erre nem minden krimi képes), hanem arra, hogy a regényeknek nincs kötelező időrendje, gyakorlatilag bármilyen sorrendben élvezhetőek, garantáltan nem lesz hiányérzetünk, mert egyszer sem maradunk le semmiről, és nem kell a korábbi regényeket folyamatosan leemelni a polcról az utalások értelmezéséhez. Ráadásul a szereplők gyakorlatilag napi politika nélkül élik hétköznapjaikat, de a tévéműsor, vagy a menő filmek, technikai újdonságok ugyancsak hiányoznak ezekből a történetekből. Ez nem tudom mennyire volt tudatos lépés a szerző részéről, de ennek köszönhetően bizony problémás bedátumozni az éppen aktuális könyvet.

Maigret életkora sem jelent támpontot, mivel egyfajta kortalanság lengi körbe személyét, nem öregszik, mintha mindig az ötvenes évei környékén járna – persze továbbra sem tudjuk, hogy ez 1950-ben vagy 1980-ban esedékes, ezért aztán az a megszállott rajongó, aki mégis szükségét érzi az időbeni pozicionálásnak, kénytelen más módszerhez fordulni. Például bizonyos vétkek megítélésére hagyatkozik, ami megfelelő kiindulási pontot adhat és ezúttal komoly segítséget jelent. Merthogy ebben a regényben bizony többen rendszeres kábítószer fogyasztók, de ennek ellenére sem néznek rájuk csúnyábban, mint mondjuk egy alkoholistára, és ennek ürügyén a társadalom végéről sem értekeznek a rendőrök. Inkább olyan a megítélése, mintha csak valamely úri szenvedélyről, a művészvilág elkerülhetetlen velejárójáról lenne szó. Ez alapján úgy saccolom, valamikor 1940 és 1950 között esett meg a könyvben megírt sztori.

Ezt mondanám akkor is, ha nem lenne ismert az 1950 decemberi dátum, mint a kézirat lezárásának időpontja. Van egyébként valami bámulatos abban, hogy kényszerű amerikai száműzetésében mennyire pontosan idézi fel Simenon szeretett Párizsát, az utcákat, az embereket, a hangulatot. Ezúttal Montmartre a helyszín, a mulatók és a szórakozóhelyek negyede, ahol sötétedés után kezdődik az élet, és a legkitartóbb vendégek csak a kelő nap sugaraival távoznak. Persze ami szórakozás az idelátogatóknak, az munka, nem ritkán kimerítő munka az itt dolgozóknak, főként télen.
 
A magyar cím ígérete ellenére a Maigret és az éjszaka örömei vajmi kevés vidámságot nyújt, az olvasó inkább a nyomott hangulatra, a havas utcákra, a szórakozóhelyek kiégett vagy csak lecsúszott alkalmazottaira emlékszik majd vissza. Nagyon találónak, ideillőnek érzem Fellini mondatait: „Minden Simenon-történet egy kudarc története… De amikor az ember a végére ér egy regényének, ha rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle.”
 
A történet véleményem szerint némileg kilóg az életműből, mivel ezúttal nem annyira Maigret zsenijén, hanem inkább a csapatmunkán és a kitartó talpaláson van a hangsúly. Természetesen Maigret mozgatja a szálakat, de ezúttal a személyes vizsgálódás mellett a szokásosnál jóval hangsúlyosabb a beosztottak és a helyi rendőrség szerepe. Ettől persze még élvezetes és szórakoztató, csak más, mint a megszokott regények.
 
A szerző életrajza


Galgóczi Tamás - 2012. október 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!