Főkép

Úgy tűnik, hogy a Forgotten Realms univerzum hazai rajongóinak egyáltalán nincs rossz évük, hiszen idén már három új regény is napvilágot látott magyarul. Mindhárom Lisa Smedman írónő nevéhez kötődik, a Kígyóház-trilógia két tagja mellett egy Sembia sorozatba tartozó mű jelenhetett meg. Utóbbi kiadása régóta esedékes volt, mivel legelőször 2010 őszére ígérte a Delta Vision kiadó, ám akkor kerülhetett a rajongók polcaira a kötet. Tavaly év végén szintén megismétlődött az eset, de a fordítók késlekedése miatt akkor sem vehettük kézbe, viszont idén már semmi sem hátráltathatta a megjelenést. Sajnos azonban nem jelenthetem ki, hogy a könyv megérte a várakozást, ugyanis nem éreztem sem izgalmasnak, sem igazán szórakoztatónak, pedig minden lehetőség megvolt egy élvezetes regényre.
 
Sembia és az elfek lakta Cormanthor között háború készülődik, miután minden jel arra mutat, hogy az ősi egyezményt megszegték. Az emberek pusztítják az erdőt, amire hegyes fülű lakói a karavánok megtámadásával reagálnak, mely tovább szítja a viszályt a két faj között. Látszólag elkerülhetetlenek a véres küzdelmek – azonban a prófécia szerint egy ikerpár még békét teremthet. Larajin a sembiai kereskedőcsalád, az Uskevrenek házában nevelkedik, ám tisztában van félvér származásával, ezért elindul, hogy felkutassa az elfeket és még többet megtudjon családjáról. Ezzel szemben az erdőben élő Leifander ki nem állhatja az embereket, és már várja a közelgő harcokat, hogy megbosszulja az őt ért sérelmeket, de előtte még ő is útnak ered, hogy kiderítse származását.
 
Természetesen a merőben eltérő életszemlélet és a kulturális különbségek először inkább csak szembeállítják a fiatal testvérpárt, míg végül ráébrednek, hogy a háború megfékezése mindennél fontosabb lehet. A könyv hiányossága már a szereplők érzéseinek és gondolatainak bemutatása során tetten érhető, ugyanis a karakterek felépítése közel sem sikerült hitelesre. Az ellentétek félretétele és a nehéz döntések meghozatala miatt érzett tépelődés, az örökség vagy akár a prófécia igazságának elfogadása sem tűnt igazán valóságosnak, pedig a két főszereplő érzelmeinek életszagú ábrázolása elengedhetetlen lett volna a kötet élvezetének szempontjából. Pedig a szerző kétségtelenül próbálkozott vele, ám mégsem volt teljesen átérezhető vagy eléggé hihető – sajnos ez a könyv más részeire is elmondható.
 
A cselekményt sem tudom igazán dicsérni, ugyanis a ritmustalanul következő jelenetek és az izgalmak hiánya nagyon rányomta a bélyegét az olvasmányélményre. Ráadásul a végső konfliktus megoldását egyszerűen nem lehet komolyan venni, pedig előtte még kellemesen peregtek az események, attól eltekintve, hogy olykor nem sikerült teljes mértékben a figyelem lekötése. Viszont közelebbről is megismerhettük az elfek társadalmát, melynek „furcsaságai” – főleg az emberekkel szembeni kontrasztnak köszönhetően – meglehetősen jól kirajzolódtak előttünk, ráadásul az elhúzódó magyar kiadás végül hibamentesre sikerült. A részletes térkép, illetve az eredetihez képest lecserélt borító is mindenképpen pozitívum, bár ezek csupán külsőségek.
 
Hogy a kisebb-nagyobb hiányosságok annak köszönhetőek, hogy A prófécia örökösei az első olyan regénye az írónőnek, mely a Forgotten Realms világán játszódik, abban nem vagyok biztos, mindenesetre a későbbi könyvei már érezhetően jobban sikerültek. Ez persze csak sovány vigasz azoknak, akik egy szórakoztató és átgondolt regényt vártak, ezért nem is merem mindenkinek ajánlani. Ámbár akiknek már korábban felkeltette az érdeklődését Larajin sorosa – ugyanis  A Vihartorony című kötetben megjelent egy novella az ő főszereplésével –, vagy egyébként is kedvelik az univerzumot, azoknak érdemes beszerezni A prófécia örököseit is, de a többieknek szívesebben ajánlom Lisa Smedman más megjelent írásait, kellemesebben fognak szórakozni.

Részlet a regényből