Jo Nesbo: Denevérember
Írta: Galgóczi Móni | 2012. 08. 07.
Megértem, de nem különösebben kedvelem azt a kiadói gyakorlatot, amikor egy sorozatot nem az első kötettől kezdenek kiadni, aztán egyszer csak megérkezik a kezdet, a debütáló regény, szegény olvasó meg csak áll, néz ki a fejéből, és nem érti, hogy miért éppen most kerül sor minderre. Persze tudom, hogy először be kellett vezetni a szerzőt, és erre a legjobb könyve a legalkalmasabb, utána meg a folytatások, de azt talán csak a kiadó illetékesei tudják, hogy miért nem korábban került sor az első Harry Hole történet kiadására, hiszen látható volt már nagyjából a harmadik kötet körül is, hogy Jo Nesbø bizony megvette kilóra a magyar olvasókat.
Persze ha igazán nyitott elmével közelítek a dologhoz, és elfogadom a tényt, miszerint számos nézőpontból közelíthető meg a „probléma”, akkor kiderül, hogy az „időutazás” azon felül, hogy kissé idegesítő, kifejezetten hasznos is lehet, hiszen így legalább lesz fogalmunk arról, hogy mi minden történt Harry Hole életében, amiért olyan lett, amilyen, meg persze az is kiderül, hogy Jo Nesbø honnan indult, már ami az írásainak színvonalát illeti. Kicsit erőltetettnek tűnik? Lehet, de ebben a rekkenő hőségben nem futja jobbra. Talán majd ősszel visszatérek a témához, vagy ami sokkal valószínűbb, amikor megjelenik a második Hole-sztori. Addig is térjünk vissza az elsőhöz, amiben az oslói rendőr-főkapitányság nyomozója Sydneybe utazik, hogy segítségére legyen a helyi kollégáknak egy, az ausztrál tengerparton holtan talált fiatal norvég nő gyilkosának kézre kerítésében. Mint ahogy ilyen esetben lenni szokott, a helyiek csak jelképes szerepet szánnak az idegennek, ám annak esze ágában sincs a háttérből figyelni az eseményeket, inkább nemes egyszerűséggel alaposan belekeveredik, ami által nem csupán az őslakos legendákkal ismerkedik meg, de lehetősége nyílik testközelből megismerni a város legsötétebb oldalát. Ja, és közben jól összemelegszik a meggyilkolt lány kolléganőjével…
Emlékeim szerint a későbbi Nesbø regényekben nem igazán jellemző a humor, legyen akár fekete vagy sem, ám a Denevéremberben akad néhány figyelemre méltó momentum. Az egyik például a regény csaknem egészén végigvonuló játék Harry vezetéknevével, ami angolosan ejtve lyukat jelent, ezért nem tiltakozik, hogy Mr Holy-ként emlegetik, sőt, olykor ő maga is így mutatkozik be. Frappáns és jópofa megoldás, nem? A másik „bájos” jelenet egy kocsmai verekedés, melynek során a szerző a drámai feszültséget egy rejtői szintű helyzetkomikummal oldja, igaz, csak egy-két pillanatra, de ez is elég ahhoz, hogy felkapjuk a fejünket, amikor a grillező nyárs egy magányos gombaszelettel együtt fúródik valakinek a vállába. Mókás, mi tagadás.
Harry Hole figurájában az az igazán ijesztő, hogy akkor tud a leghatékonyabb lenni, amikor a nap már lement, és valamiféle tudatmódosító szer hatása alatt áll, ilyenkor ugyanis nem esik nehezére meglátni azokat az apró részleteket vagy egyébként láthatatlan összefüggéseket, amiket a józan nyomozók a nappali fényben soha a büdös életben nem szúrnának ki. Ilyenkor jó, hogy ő annyira ösztönös és öntörvényű, amennyire, és képtelen betartani a szabályokat, de sajnos hiányzik mellőle valaki, aki képes lenne legalább időlegesen kordában tartani vagy éppenséggel irányítani. Harry már most is magányos hős, akinek szeretnénk segíteni, de tudjuk, hogy erre esélyünk sincs, ráadásul a dolgok később csak még rosszabbak lesznek.
Bevallom, a bevezetőben említett ok miatt nem igazán tudtam mire számítsak, amikor kezembe vettem az első Hole-történetet, hiszen akarva-akaratlanul befolyásolt a tény, hogy a külföldi ügynökség munkatársai nem tartották elég jónak ahhoz, hogy ezzel kezdődjön a magyar olvasók „beetetése”. Miután elolvastam, már biztos vagyok abban, hogy nem értek egyet velük, a Denevérember ugyanis mindazok ellenére, hogy tizenöt évvel ezelőtt született, egy kifejezetten ütős darab. Más szerzők egész életükben, véres verítéket izzadva sem képesek még csak a nyomába se érni.
Minden eddigi Nesbø regénynek különleges volt a tartalomjegyzéke, de még soha nem éreztem ennyire késztetést, hogy közreadjam, ezért most megteszem, remélem mindenki, aki elolvassa, rájön, hogy miért.
Tartalom
WALLA
1. Sydney, Mr Kensington és három csillag
2. Egy tasmán ördög, egy bohóc és egy svéd nő
3. Egy püspök, egy bokszoló és egy szakállas medúza
4. Egy Nimbin nevű város, egy kávéfőző és Edvard Grieg
5. Egy anya, egy hatalmas pók és Bubbur
MOORA
6. Egy köntös, statisztika és egy akváriumi hal
7. Terra nulluis, egy strici és Nick Cave
8. Egy kedves prostituált, egy különös dán és a krikett
9. Két mutogatós, egy részeg, egy meleg és a fekete vipera
10. A tengeri szörny, Mr Bean és még egy páciens
11. Egy kivégzés és Birgitta vetkőzése
12. Egy kövér hölgy és egy törvényszéki orvos
13. A Frognerbad tízméterese és egy régi ellenség ébredése
BUBBUR
14. Egy recepciós, két kidobóember és egy Speedy nevű pasas
15. Erik Mykland, ejtőernyőzés és egy rokokó szófa
16. Halott kenguruk, egy paróka és egy temetés
17. Döglött legyek, kölcsönkenyér visszajár és egy csali
18. A terv és egy séta a parkban
19. Két beszélgetés egy gyilkossal, egy kokabura madár és egy álom
20. Egy számítógép, a Lady Bay és a mobiltelefonok működése
21. Egy jó fül, egy balegyenes és három lövés
22. A tetoválás
23. Négyezer láb és egy vég