FőképLinger Lea különös utazásba kezd, amikor rokonokat és barátokat keres fel, hogy emlékeket gyűjtsön az édesanyjáról. Természetesen először a sajátjait idézi fel a madárszerető, lelki bajokkal küzdő, majd öngyilkosságot elkövető nőről, akinek életében lényegesen több titok és érzelem, csoda és bánat rejtőzik, mint azt elsőre gondolná. A gyermeki emlékek segítségével olyan szemszögből láthatjuk az anyát, ahogy csak a gyermeke tudja bemutatni: megismerjük az önző, egyre betegebb, de igyekvő nőt, a kalandokat a Kolon-tónál, a szülei kapcsolatát. És ahogy egyre több ember emlékezik Lilire, a tulajdonképpeni madárasszonyra, úgy rajzolódik ki előttünk is a nő különleges személyisége.

Leginkább a szereplők sokszínűsége varázsolja el az olvasót, hisz egyéniségüknek köszönhetően mindannyian máshogyan emlékeznek a nőre, hogy a végére egy tökéletesen kidolgozott, részletekkel teli képet kapjunk Liliről, aki mindennél jobban szerette a madarakat, beteggé lett a városban és tragikus véget ért. Valódi varázslat és színtiszta alkalmazott tudomány kel életre a kötet lapjain, hogy vágyakat és félelmeket, boldogságot és szomorúságot, mélységeket és magasságokat, szabadságot és fogságot jelenítsen meg szemünk előtt.

Mindeközben az emlékek lágyan, szinte észrevétlenül simulnak bele az élővilágba egy-egy állattal vagy növénnyel kapcsolatban, és az emlékek tablója által Lili éppoly színessé és élővé változik, akárcsak a természet maga. Persze a legtöbb történetbe egy madár is belekerül valahogy, hogy érzékeltesse a madárasszony vonzalmát, akinek akárha szárnyai lennének, mégis bezárva kell élnie a többi ember között, a modern világ kalitkájában. És ahogy egyre jobban megismeri édesanyját, Lea is egyre közelebb kerül saját magához, és az idősíkok gyengéd egymásba folyásával nemcsak a múlt eseményei kelnek életre, de a jelen történései is egyre haladnak előre, párhuzamba és ellentétbe állítva anyát és lányát.

Finy Petra tudása ámulatba ejtő: nemcsak az élővilágot ismeri rendkívül széleskörűen, hanem nagyszerűen fonja a különböző állatok és növények köré analógiáit, melyek a lírai szöveg lágysága és érzékletessége nyomán szívünk, lelkünk legmélyére is eljutnak, miközben a könyv gyengéd ritmusa tovább élénkíti a szemeink elé festett csodálatosan eleven képet.

Bár helyenként erősebben, máshol lazábban kapcsolódnak egymáshoz az emlékeket idéző rokonok, barátok, mindannyian valami újat, addig nem ismertet mutatnak meg a madárasszonyról. Személyiségük mélyen átfonja emlékeiket és az elbeszélésük módozatait, és ezt az írónő olyannyira lágyan, de érzékelhetően adja át prózájában, hogy már ezen a gyengéden nőies határozottságon elcsodálkozunk és a szöveg minden egyes betűjét élvezettel szívjuk magunkba. Hiába mesél hol a gombamániás első férj, hol a pszichológus anyós, hol az orvos sógor, hol pedig a boszorkány nagynéni, a szöveg egységes, ugyanakkor sokszínű is, és egyszerre ismertet meg bennünket a varázslattal és a valósággal.

A szöveg ritmusa, mintázata csupán néhány helyen törik meg a könyv első felében, de a próza lágysága madárszárnyakon repít tovább minket az idő és a tér felett, hogy egyszer Leát, másszor Lilit kövessük szemmel és legyünk tanúi életüknek.

Ajánlani nem merem a könyvet, ehhez én kevés vagyok. Egyszerűen üssük fel valahol és olvassunk bele – nyitott szívvel, befogadón lapozgatva éljünk át minden emléket, a jelent és a jövőt. Utána pedig sétáljunk ki a természetbe és hagyjuk ugyanolyan könnyedén befogadni magunkat általa, ahogy mi fogadtuk be a szöveget.