Főkép Ha röviden kellene összegeznünk, miért zseniális Puccini operaművészete, nagyjából úgy fogalmazhatnánk: a tonalitást szétbomlasztó avantgárd törekvéseket sikerült ötvöznie az olaszok áradó dallamosságával. A Toscánál jobb példát találni sem lehetne erre, melybe a komponista az itáliai hagyományoktól meglehetősen távoli francia-német operafelfogás számos elemét építette bele, így az elbizonytalanító kromatika mellett komoly szerepet kaptak a „tiltott” vagy bizarr hangzatok, és még a leglenyűgözőbb pillanatokban – például az operairodalom valószínűleg legtöbbször előadott tenoráriában, az „E lucevan le stelle”-ben – is felfedezhető a Puccinira oly jellemző parlando előadásmód. Ugyanakkor a szimfonikus elem sokszor bombasztikusságba megy át, hol ellensúlyozva, hol épp meglovagolva az érzelemmel teli, zaklatottságot sugalló színezőhangok hatását és erejét.
 
A 19. és 20. század fordulójának operaszínpadán szokatlanul véresnek és kegyetlennek tűnő történet hangulatát olyan különleges effektusok segítségével teremti meg a szerző, mint a gyakori harangozás, a színpadon eldördülő lövések, az operában kifejezetten szokatlannak ható orgonaszó vagy a Te Deum jelenet végére egyszólamúvá tömörödő, azaz a gregorián éneket idéző dallam, de a nem sokkal előbb szinte élőbeszédre emlékeztetőn kísérő kórus sem számított bevett megoldásnak Puccini korában. Ezzel szemben a fülbemászóan melodikus áriák hatásvadász jellegüket tekintve az operett slágerességével vetekednek (a műfajjal kacérkodott is a szerző, akinek A fecske című zenedrámája az operett és az opera különös elegye), mégis mindig az ízlésesség határain belül maradnak.
 
A Victorien Sardou színdarabja alapján készült librettó Luigi Illica és Guiseppe Giacosa második közös munkája Puccinivel, és – amint az a jelen kötetből kiderül – még Sardou szerint is felülmúlja az eredetit. Ehhez pedig Puccini maximalizmusa és a darab megvalósítása melletti feltétlen elkötelezettsége éppúgy hozzájárulhatott, ahogy a szövegkönyv készítőinek vitathatatlan tehetsége és az adaptált műben rejlő rendkívüli drámai lehetőségek.
 
A mellékelt élő felvételen a késő romantikus zene egyik legkiválóbb tolmácsolója, az indiai származású Zubin Mehta vezényli a világ egyik legnevesebb és legjelentősebb operatársulatát, a Metropolitant. Ennek tudatában semmi meglepőt nem találhatunk abban, hogy a három főszerepet életre keltő szólista úgyszintén a szakma legjavából került ki. Régine Crespin Toscája technikailag éppoly tökéletes, mint amennyire drámai, Cavaradossi szerepében Gianni Raimondi mutatja meg, mit is kell lírai tenor alatt érteni, Gabriel Bacquer pedig Scarpiaként ármánykodik különösen meggyőzően.
 
A kismonográfiában olvashatunk még a színdarab megzenésítésének jogait illető vitákról, az ennek következtében fellángoló érzelmekről és a bemutatót övező feszült légkörről, valamint Puccini operájának (voltaképp operáinak) lelkes magyarországi fogadtatásáról, és a meghiúsult budapesti ősbemutatóra való felkérés körülményeiről. Nem hiányozhatnak a színes anekdoták sem, ahogy ismét az opera mint műfaj történetével kapcsolatos érdekes adalékokkal szolgál az ezúttal a kasztrált énekesek szerepét és különleges helyzetét taglaló fejezet. Azt gondolhatnánk persze, hogy Puccini idejében a castrato régen eltűnt már a zenés színpadokról, ám ez súlyos tévedés. Hogy mennyire, megtudhatjuk, ha végigolvassuk a kötetet, amely a sorozat többi részéhez hasonlóan megint csak elsőrangú keresztmetszetet ad a műből és annak hátteréből is.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Képária – Recondita armonia
2. Tosca és Cavaradossi kettőse az I. felvonásból – Mario! Mario! Mario!
3. Tosca és Cavaradossi kettőse az I. felvonásból – Ah, quegli occhi!... Quale occhio al mondo
4. Jelenet az I. felvonásból – E buona la mia Tosca
5. Tosca és Scarpia kettőse az I. felvonásból – Ed io venivo a lui tutta dogliosa
6. Te Deum jelenet – Tre sbirri
7. Scarpia jelenete a II. felvonásból – Ha piu forte sapore
8. Jelenet a II. felvonásból – Meno male!
9. Jelenet a II. felvonásból – Dov’e Angelotti
10. Jelenet a II. felvonásból – Nel pozzo del giardino
11. Tosca imája – Vissi d’arte
12. Jelenet a II. felvonásból – Vedi… Le man giunte io stendo a te!
13. A II. felvonás zárójelenete – E qual via scegliete?
14. Levélária – E lucevan le stelle
15. Jelenet a III. felvonásból – Franchigia a Floria Tosca
16. Cavaradossi és Tosca kettőse a III. felvonásból – O dolci mani
17. Cavaradossi és Tosca kettőse a III. felvonásból – E non giungono…
18. Jelenet a III. felvonásból – Com’e lunga l’attesa!
19. Az opera zárójelenete – Presto, su! Mario!
 
Előadók:
Régine Crespin – szoprán (Floria Tosca)
Gianni Raimondi – tenor (Mario Cavaradossi)
Gabriel Bacquier – bariton (Vitellio Scarpia)
Clifford Harvout – basszus (Cesare Angelotti)
Paul Plishka – bariton (Sekrestyés)
Andreas Vellis – tenor (Spoletta)
Christopher Russel – basszus (Sciarrone)
Gene Bouncher – basszus (Börtönőr)
 
Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
Zubin Mehta – karmester