Főkép

Nincs könnyű dolga annak, aki azon gondolkodik, melyik Korongvilág csoportosulást szereti a legjobban. Egyik oldalon ugyebár ott ácsorognak tettre készen az Ankh-Morpork városi őrség tagjai, velük szemben pedig a Lancre hegyeiből-völgyeiből érkezett boszorkánykülönítmény foglal helyet. Részemről nem tudok dönteni, ezért megalkuvó módon a Korongvilág egésze mellett teszem le a voksomat. Azért a boszorkányok most egy lépéssel megelőzték az őröket, köszönhetően ennek a remek, valóban sziporkázó, mindeközben izgalmas, korántsem nyilvánvaló befejezéssel bíró humorremeknek, aminek már a címe is kacagásra késztet.
 
Kezdetben volt ugye a Carpe Diem, amit általában az „Élj a mának!” formában értelmezünk. De van, aki ezt inkább a nap megragadásának fordítja. Az orvosi szótár szerint a jugulum latin kifejezés nyakat jelent. A kettő együtt pedig ezek szerint a nyak megragadására buzdít. No persze ez nem a „Hogyan legyünk sikeres külvárosi fojtogatók?” tanfolyam vezérmondata, hanem egy teljesen más bizniszben utazó, manapság roppant népszerű társaság vezérelve estebéd idején.
 
Mielőtt bárki róka- és birkabőr ismételt lehúzásával, vagy esetleg divathullámokon szörföléssel vádolná meg a jobb sorsra érdemes, 2009-ben lovaggá ütött szerzőt, gyorsan leírom, hogy ez a könyv még 1998-ban született, amikor Stephanie Meyer trendcsináló sorozata még sehol sem volt. Ellenben a vámpírok már jó ideje riogatták az embereket, vagyis pont ideje volt egy Korongvilágos feldolgozásnak. Elvégre ha sárkányok, élőhalottak istenek és hamburgerárusok szaladgálhatnak ebben a meglehetősen lapos világban, akkor teljesen jogos a felvetés, miszerint a lakosságra váró borzalmak között – valahol az adózás és politika mellett – helye van a vérszívóknak is.
 
No persze nem a Stoker-féle viktoriánus vámpíroknak, hanem a korral haladó, felvilágosult, a társadalmi egyezményekre nyitott, a belsőépítészet vívmányait értékelő, kifejezetten családcentrikus vámpíroknak. A nagy kérdés csak az, mennyire vevő minderre az olyan maradi népség, mint amilyen a Lancre településein élő hagyománytisztelő parasztok és boszorkányok elegye.
 
Pratchett egyszerűen fenomenális. Miközben csúfot űz úgy általában a vámpírokból, illetve szokás szerint teljesen sajátos ízesítéssel tálal fel nekünk egy vámpírtörténetet, hosszú idő után most komolyan aggódtam a banyákért. Mert bizony a modernség az fránya valami, nem csoda, ha A kor szava című klasszikus regényben a helyi boszorkányt a televízió működésének tanulmányozása fosztja meg erejétől.
 
A kötet fordítóját csak dicsérni tudom, mert sikerrel vette az olyan akadályokat, mint például Igor nehezen követhető beszéde, vagy a Nac Mac Fínglik Skóciából kölcsönzött csatakiáltás gyűjteménye. A kettő együtt (történet és fordítás) különleges élményt eredményez, amire minden, nevetésre vágyót bátorítok.
 
Részlet a regényből

 

A szerző életrajza