Főkép Nehéz dolgom van, ugyanis Péter Nóri kb. mindent leírt az első Lenore kötet kapcsán, amit én a második kapcsán le szeretnék. Kivéve, hogy a Kokik eredetileg egyetlen könyv volt (amit viszont korábban különféle helyeken megjelent képsorokból raktak össze), és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt ketté szedni. Tudom, hogy képregényt kiadni drága mulatság, csak az a baj, hogy ha valakit ez az első két rész elriaszt, az nem fog többet áldozni a sorozatra, hiába állítják neki váltig, hogy de később sokkal jobb lesz. Merthogy ezt hallom többektől is.
 
Szóval, igen, Lenore egy cukinak kikiáltott halott lányka, aki a maga bűbájos(?) módján gyilkolász, és jobbára nem azért, mert szeretné, csak, milyen az élet, így jön ki a lépés. Ez alól talán csak az idegesítő szerelmével a lánykát üldöző Hű úr a kivétel – aki egyike a számos (sírból) visszatérő szereplőnek. Mintha a Happy Tree Friends-et kevernénk a Tim Burton-höz kötődő világgal (Karácsonyi lidércnyomás, Halott menyasszony, stb.). Leginkább Burton Rímbörtön avagy az osztrigasrác mélabús halála és más történetek című verseskötetéhez hasonlítanak a tetovált Dirge sztorijai, csak az ő versikéi (mert azok is vannak itt) messze nem olyan jók. Vannak jó poénjai, elkapott pillanatai, az önéletrajzi képsorokat különösen bírom, de összességében a Kokik két kötete alapján nem győzött meg. Még akkor sem, ha sűrűn idéz Poe-tól (ugye Lenore neve is az ő egyik költeményéből származik).
 
Az mondjuk érdekes, hogy Dirge szinte a Karácsonyi lidércnyomással egyidőben, ha ugyan nem kicsit előbb kezdte el írni Lenore történeteit, és Burton versei is később jelentek meg egy kötetben. Szóval, nehéz megmondani, ki volt előbb, de azt meg tudom mondani, hogy melyikük dolgai tetszenek jobban. Burton-é. Méghozzá azért, mert azokban több a stílus, az ötlet, kevesebb az értelmetlen morbiditás és vérontás. Ugyanakkor az sem kérdéses, hogy Dirge dolgait nem szabad komolyan venni, és akkor a maguk módján szórakoztatóak.