FőképValamiért abban a tévhitben voltam, hogy ezúttal véget ér a halállistás sorozat, de úgy tűnik, szerencsére még hátravan egyetlen utolsó kötet a nem mindennapinak ígérkező leszámolással. Ez azért egy kicsit rossz hír is, hiszen ahogy az lenni szokott, megint a legizgalmasabb események közepette szakították meg a cselekményt és ki tudja, meddig várhatunk megint a folytatásra.

Az új kötetben Near követi Lightot Japánba, ahol már csak bizonyítékot kell szereznie a mindenki mást megtévesztő Kira ellen. A Lightot körülvevő nyomozócsoport tagjai még mindig nehezen hiszik el, hogy társuk lenne, akit üldöznek, de kétkedésükkel még inkább megnehezítik Light ténykedéseit, ugyanakkor a zseniális intelligenciával és ravasz cselekkel manipuláló Kirának jól láthatóan csakis Near lehet méltó ellenfele.

A csodagyerek gyorsan és könnyedén megtalálja a Light által kiválasztott új önbíráskodót, maga mellé állít nyomozókat a másik csapatból és minden további trükkön átlát, minden rejtvényt gyorsan megfejt. Igazából már csupán bizonyítékra van szüksége, hogy pontot tegyen az ügy végére. Light ugyanakkor ügyesen védekezik ellenlábasával szemben, és magabiztosan készül a végső csatára, aminek során a két nyomozócsoport szemtől szemben találkozik, hogy végre lezárják az ügyet. Eközben az eseményeket eddig a háttérből követő Mello is újra feltűnik a színen.

Miután mindkét fél bebiztosítja magát, el is jön az első és utolsó találkozás, avagy a leszámolás pillanata és a sztori ezen a ponton ér véget.

Nem állíthatom, hogy nem sejthető előre a sorozat befejezése, de a fordulatos cselekménynek, a gondosan megtervezett cselszövéseknek és az óriási tétnek köszönhetően egy minden eddiginél jobban várt folytatás következhet ezek után, amelyben a két szuperelme végre szemben állhat egymással egy utolsó - grandiózusnak ígérkező - párbaj során. Ráadásul akármennyire is hisszük kiszámíthatónak a történet lezárását, az eddigi fejezetek alapján még mindig valószínűsíthető néhány utolsó csavar.

A mesterien felépített sztori a végkimenetel előtt még tovább húzza az olvasók agyát az érdemi események nélkül zajló várakozással, majd a végére újabb izgalmakat és feszültséget halmoz fel, hogy felkeltse az érdeklődést a végső leszámolás előtt.