Főkép

Magamban csak kikapcsolódás-regényeknek hívom azokat a történeteket, amelyekben egyetlen közismert Christie-szereplő sem bukkan fel. Elvégre ezek megírásakor az írónő kiszabadulhatott azokból a kötöttségekből, amiket szem előtt kellett tartania, mondjuk, egy Poirot-sztorinál. A Gyilkolni könnyű is ezek közé a szabadidős tevékenységek közé tartozik.
 
A regény főszereplője (Luke Fitzwilliam) egy nemrégiben nyugdíjazott rendőr, aki az események kezdetén tér haza Angliába a gyarmatokról. Nyugdíjas, ámde fogalmunk sincs pontos életkoráról. Az biztos, hogy nem hatvan, személy szerint úgy gondolom, valahol negyven és ötven között lehet – legalábbis a szövegben elszórt utalások és a világnézete alapján erre tippelek. Mivel az embernek nem jó egyedül, menet közben felbukkan egy bájos és eszes leányzó (Bridget Conway), aki titkárnői feladatokat lát el egy gazdag laptulajdonosnál. A könyv elsősorban nem kettejük találkozásáról és ennek következményeiről szól, bár időnként úgy éreztem, az írógépbe romantikával átitatott szalag került, és hazudnék, ha azt mondanám, nem találtam érdekesnek a két középkorú ember formálódó kapcsolatát.
 
Természetesen a románcra csak módjával jut idő, mivel az egyébként bűbájos vidéki falucska lakói a statisztikai valószínűségnél jóval nagyobb arányban hagyják maguk mögött az árnyékvilágot, hogy valahol máshol panaszkodjanak élettartamuk lerövidítése miatt. A sorozatos haláleseteknek köszönhetően utazik ide Londonból Fitzwilliam, hogy exrendőrként világot gyújtson, és kiderítse, mi vagy ki áll a sorozatos halálesetek mögött.
 
Bár többen dicsérik a regényt, és tény, az első és utolsó harmad valóban jól sikerült, a közepén voltak részek, amelyek inkább továbblapozásra, mintsem álmélkodásra késztettek. Gondolok itt például Fitzwilliam listakészítésére a lehetséges elkövetőkről, majd az ebből következő pro és kontra vizsgálódásra, na ez már-már fárasztó volt.
 
Ami viszont újfent elbűvölt, az nem más, mint Christie faluábrázolása. Ennek ugyan nem sok köze van a nyomozáshoz és a bűntényhez, ellenben legalább annyira hangulatos, mint Stephen King kisvárosi életképei. Csak itt ugye nem az egészet nézzük, hanem, úgymond, arisztokratikus felülnézetből látjuk a vidéki falut, pontosan úgy, ahogy az arisztokraták és a tehetősek nap mint nap megtapasztalják. Boltos, postáskisasszony, doktor, esetleg egy-két nagyszájú pór – és itt végére is érünk a köznépet felsoroló listának, gyakorlatilag lényegtelen, miből és hogyan élnek a helybéliek, igazából csak a jobb társaság tagjai számítanak, és érintőlegesen a hozzájuk tartozó személyzet kerül megemlítésre.
 
Miközben bámuljuk ezt a porcelántörékenységű vidéki csendéletet, nehéz nem arra gondolni, hogy egy pusztulásra ítélt világot látunk, amit a hamarosan bekövetkező világégés és a velejáró társadalmi átalakulás kíméletlenül múlt időbe tesz. No persze, a rajongók inkább a Christie műveiben ritkaságszámba menő nagyszámú gyilkosságok miatt őrzik meg emlékezetükben a Gyilkolni könnyű című regényt.
 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november