FőképA hosszúra nyúló sorozat életében eljött az a pillanat, amikor olyan eseményekről esik szó, melyek nagyon is jól ismeretek a történelmi regényeket, vagy csupán a kalandregényeket kedvelők körében. A jólértesültséget Dumas halhatatlan négyesének köszönhetjük, akik az ifjú Lajos király híveként – s nem utolsó sorban a királynő titkos támogatóiként Párizson és az egész országon végigkardozták magukat, sorra meghiusítva Richelieu bíboros titkos terveit. D’Artagnan, Athos, Porthos, Aramis gárdistaként nem csak a francia életérzést testesítik meg (szellemes, nőbolond, az asztali örömöket kedvelő gall), hanem a kötelességtudat és a kalandvágy összeférhetőségét is. Mindezt felejtsük el, mert a „valóságban” minden másként volt. Legalábbis megbízható szemtanúnk, Pierre Emmanuel de Siorac lovag, Orbieu grófja egészen mást látott: nála a bíboros tetteit nem a hatalom utáni vágy, hanem a haza és a király érdeke befolyásolja. Szó sincs kettejük közötti ellentétről, sőt, mondhatni a legtöbb kérdésben egyetértenek. Amiben pedig mégsem, ott az uralkodó véleménye a döntő.

Egyébként Siorac nem győzi magasztalni a bíborost, dicsérve azt hihetetlen munkabírásárért és elemző eszéért, amely minden ügyben számba veszi az érveket és ellenérveket, és az összehasonlító elemzés után a legelőnyösebb megoldást választja. Ezekez a tulajdonságokat Lajos is értékeli, részben ennek köszönhető Richelieu kinevezése a Királyi Tanácsba, aki ettől kezdve mindent megtesz az ország egységéért, és az anyakirálynő befolyásának visszaszorításáért. Ebben természetesen hűséges támogatója mesélőnk, aki ugyan nem rendelkezik hasonló szellemi képességekkel, de a maga lelkes módján mindent elkövet. A dolgok ilyetén alakulása természetszerűleg nem arat osztatlan sikert az ellenzék táborában, minek köszönhetően több ízben merénylet készül kettejük ellen. Az egyik ilyen kelepce majdnem sikerrel jár, de a sebtiben felbérelt svájci zsoldosoknak hála csupán Siorac fegyvernöke (La Barge) veszti életét a csetepatéban (meg persze számosan a másik oldalról).

Az sem enyhíti a feszültségeket, hogy az ellenzék tagjai lázadásra bujtogatják az uralkodó testvérét, aki hajlik is erre a megoldásra, hiába próbálja meg őfelsége észhez téríteni rangokkal és juttatásokkal. Az meg már tényleg mindennek a teteje, hogy telebeszélik a királyi hitves fejét, így az lelkileg fogékonyan várja Buckingham herceg (mint angol követ) megérkezését, aki ezt kihasználva többé-kevésbé nyíltan kikezd a vele. Ettől kezdve gyorsan peregnek az események (kiutasítás, bosszúvágy és szerelmes képzelgések), s mire Siorac kettőt pisloghatna, máris egy háború küszöbén találja magát. Amit persze nem haboz átlépni, apja nem titkolt aggodalmára – hiszen ne feledjük, bárónk meglehetősen fiatal, és még sosem vett részt nagyobb, illetve hosszasan elhúzódó csatában. Márpedig ez vár rá, nem messze a hugenották által birtokolt La Rochelle városától, s az előjelek semmi jóval nem kecsegtetnek. Hasonlóképpen baljós az ország jövője, hiszen nyitott kérdés: Lajos és hívei kerekednek felül, vagy a lázadozó, széthúzást szító főurak győzedelmeskednek. A történet végét a még hátralévő három kötetből ismerhetjük meg.