Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robert Merle: Libben a szoknya

Az eredeti, hat kötetesre tervezett sorozat befejeződött az 1598-ban, az angolok és hollandok által is támogatott francia király spanyolok feletti győzelmének (Vervinsi béke) évben kiadott nantes-i ediktummal, amely rendezte a katolikus-hugenotta viszályt, és rendelkezett egyes protestáns városok területi autonómiájáról. Megszűnt a feudális anarchia, megerősödött a királyi hatalom. A belső nyugalom következtében fellendült az ipar és a kereskedelem, sőt, a Kelet-Ázsiába és Kanadába küldött expedíciókkal megkezdődött a gyarmatok szerzése. De a lelkiismereti szabadság győzelme részleges és bizonytalan volt. IV. Henrik uralkodásának végén, a viharos élnivágyás és életöröm, a kártyázások, vadászatok és szoknyák utáni futkosás idején azonban újra elkezdődtek a harcok, és a Ligához húzó prédikátorok nyíltan támadták a szószékekről az ediktumot, és a királyt. A Históriának tehát folytatódnia kellett…

A főszereplő és egyben krónikás azonban már nem Pierre de Siorac, hanem az időközben számtalan veszélyes kalandot átélt márki legkisebb „törvényes” gyermeke, az 1592-ben született Pierre-Emmanuel de Siorac, akinek keresztapja maga a király, keresztanyja (legalábbis politikai okok miatt, mert valójában az édesanyja) pedig Guise hercegnő, a király unokahúga. A fiú, akit 5 éves koráig dajkái neveltek, ezután pedig házitanítók tanították, persze nem hazudtolja meg vérét. Ő is ugyanolyan szenvedélyes és gáláns, kalandvágyó és bátor, eszes és nemes lelkű, mint az édesapja. Mondjuk IV. Henriket sem kellett félteni. Első feleségétől (Valois Margit) elvált, majd feleségül vette Medici Máriát. Uralkodásának utolsó éveiben az udvarban a léhaság és a könnyűvérűség volt a jellemző. Egymást érték a lakomák, bálok és táncmulatságok. Csakhogy a csillogó felszín alatt visszafojtott, kitörni készülő indulatok feszültek, melyeket részben a király spanyol és ausztriai Habsburgok hatalmi túlsúlya elleni állásfoglalása váltott ki. Mindezen események egyenes következménye lett az az 1610-es merénylet, amelynek során Jean-Francois Ravaillac a nyílt utcán leszúrta a királyt.

Az ifjú Pierre éppen a trónörökössel kocsikázik, szinte ugyanazon az útvonalon, ezért pár perccel később, amikor értesülnek a merényletről, azonnal visszatérnek a Louvre-ba, ahol hamarosan kiderül: a király meghalt. A parlament a királynét nevezi ki régenssé, tejhatalommal és teljes jogkörrel. Pierre aznap Lajossal marad, a főnemesek pedig eközben megkísérlik kihasználni a király halálát hatalmuk megnövelésére, de Concini (Medici Mária bizalmi embere) látszólagos engedményekkel leszereli ellenzékiségüket, és a trónörököst nagykorúvá nyilvánítja. És ezzel, vagyis XIII. Lajos (1610-1643) uralkodásával kezdetét vette a franciák „nagy százada”. De ne szaladjunk előre, hiszen erről az időszakról olvashatunk majd a sorozat következő köteteiben.


Galgóczi Móni - 2011. május 22.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!