Főkép Miután első két regényével Fitzgerald megteremtette saját, máséval aligha összetéveszthető stílusát, szinte mindent sutba vágott, és majdhogynem az alapoktól kezdve újra felépítette írásművészetét. Amit megtartott, az elsősorban a már-már lírai költészetre jellemző érzékenység és nyelvi finomság, és ehhez járult még hozzá a különös fogékonysággal kiválasztott metaforák, az érzékletes, szerteágazó jelentőségű, mégis sziklaszilárdan a valóságba ágyazott szimbólumok prózaíróktól szokatlanul gyakori és eltalált használata.
 
Minden más megváltozott A nagy Gatsbyvel. A felszínen megszűnik a fragmentáltság, eltűnnek a drámai betétek, a narráció a látszólag tárgyilagosabb egyes szám harmadik személyből szubjektívebb egyes szám első személyre vált. Nick Carraway tipikus megbízhatatlan elbeszélő, aki az eseményekbe való belefolytsága miatt sem tudna érzelmileg kellő távolságtartással viszonyulni a történtekhez, ráadásul véleménye is folyton változik, alakul, hiszen Gatsby életének, kapcsolatainak és ősromantikus szerelmének története csak lassacskán, részleteiben, ráadásul nem kronologikus rendben bontakozik ki előtte. (Fitzgeraldnak tehát mégis sikerül töredezettséget csempésznie a cselekménybe, ám ezúttal már sokkal kifinomultabban, elsőre észrevétlenebbül teszi, mint korábbi regényeiben.)
 
Jay Gatsby az önmaga erejéből meggazdagodott örök amerikai ideál modernkori megtestesítője, aki egész életét egyetlen célnak szenteli: hogy anyagilag is méltóvá váljon álmai asszonya, a tündöklően szép és gazdag Daisy Fay szerelmére. Ám Daisy már házas; az egykor híres sportoló, Tom Buchanan felesége, és ugyan Tom cseppet sem kifinomult vagy különösebben művelt, sőt néha egyenesen brutális, Daisy visszahódítása nem sikerülhet tökéletesen – az idő kerekét nem lehet visszaforgatni már, legfeljebb egy megátalkodott idealista képzelheti, hogy effélét megtehet.
 
Márpedig Gatsby pontosan ilyen. Rendíthetetlenül hisz a szerelemben, a szerelem megváltó erejében. Hogy elnyerje szíve hölgyének kegyeit, szigorú rendszerességet kényszerítve magára, a jazz korszak kicsapongásai közepette, még saját partijain is mindig józanul, felépíti birodalmát; csupán egyetlen mondat választja el őt az amerikai álom, a tökéletes önmegvalósítás és boldogság elérésétől: Daisy kivárólagos szerelmének deklarálása. Ám ideálját nem érheti el, ugyanis a gazdagsághoz vezető úton maga is bemocskolódott, egy gengszter hadnagyaként kereste meg millióit, s ha lehet, még ennél is nagyobb baj, hogy nem jön rá: Daisy nem kényszerűségből tart ki Tom mellett, hanem mert ő is a kiüresedett, erkölcsöt nem ismerő, anyagias korszellem képviselője, a lényegében értéktelen, hisz’ egymással kölcsönösen behelyettesíthető többséghez tartozik.
 
Ekképp a nagy Gatsby szerelmének, tündöklésének és elkerülhetetlen bukásának története a klasszikus tragédiákkal mutat közeli rokonságot. A nemes célért küzdő hős jelleméből fakadó hibái, szerelmi vaksága és romantikus hübrisze miatt eleve, az első pillanattól fogva csúfos kudarcra van ítélve. Noha beszennyezte magát, mégis együtt tudunk érezni Gatsbyvel, sajnálni tudjuk őt, hiszen törekvése mindvégig nemes lélekre vall, de célja csupán addig lehet tiszta, amíg távoli, elérhetetlen marad. Nincs tényleges választása; élete és halála a kegyetlen sors kényétől függ, de pontosan e végtelen kiszolgáltatottsága miatt kelthet bennünk szánalmat és válthat ki belőlünk feltétlen tiszteletet.
 
Kétség sem férhet hozzá, hogy A nagy Gatsby valóban az amerikai és egyben a világirodalom jelentős alkotásai közé tartozik, egészen kiemelkedő, egyéni mű, amely megérdemelte, hogy több mint negyed század után új, a filológiai kutatások fényében korszerűsített fordításban jelenjen meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.