FőképIV. Henrik 1594. március 22-én visszafoglalta Párizst. Pierre de Siorac márki boldogsága mégsem felhőtlen, hiszen még saját házát is vissza kell foglalnia a betolakodóktól. Vajon mit keres Bahuet a Siorac-házban? És segít-e Vic úr visszaszerezni azt, vagy a fiatalembernek egyedül kell megoldani a problémát? Március végén Pierre levelet kap a feleségétől, melyben arról értesül, hogy családja egyelőre nem jön utána Párizsba. Ennek igazából örül, hiszen így nyugodtan intézheti saját állam- és nőügyeit. Így például meglátogatja Guise herceg özvegyét, aki postásként kívánja felhasználni őt. A címzett az özvegy fia, aki pillanatnyilag Reims-ben tartózkodik. A kérés teljesítéséhez Pierre királya beleegyezését kéri, ehhez viszont el kell mennie Laon falai alá, ugyanis a király éppen azt ostromolja. A levél tartalma miatt IV. Henrik természetesen támogatja a küldetést, de a város urának személyére való tekintettel nem engedi egyedül útnak indulni a fiút. A tetemes számú kísérőnek köszönhetően Pierre baj nélkül el is jut a célállomásra, ahol úgy bánnak vele (és kísérőivel), minta kisiskolás lenne: szobafogságra ítélik. Csakhogy a város urának felesége éppen arra jár, és segít kijutniuk az épületből. Vajon miért?

Mielőtt bejutnának a herceghez, először szemtanúi, majd aktív részesei lesznek egy fegyveres összecsapásnak, melynek célpontja Guise bizalmi embere. Egy támadó kivételével mindenkit megölnek, ezt az egyet pedig ott a helyszínen kikérdezik, majd jó pénzért eredeti megbízója, Bahuet ellen fordítják. Ennyit a hűségről. Vagy inkább a pénz hatalmáról? Innen már sima út vezet a csaknem fogoly herceghez, akivel együtt kidolgoznak egy tervet a Liga párti Saint-Paul (ő a város vezetője) kiiktatására. Miután Guise herceg ezt sikeresen végrehajtja, követeket küld a királyhoz. Pierre tehát sikeresen teljesítette küldetését, így visszatér királyához, aki még mindig Laont ostromolja, és beáll a harcoló nemesek közé. Így lesz részese annak a dicső csatának, amelyben Mayenne és Mansfeld csapatainak egyik részét leölik, a másikat pedig elkergetik.

Mansfeld elvonulása után Pierre újabb feladatot kap: tájékozódnia kell abban a perben, melynek kimenetele (a jezsuiták száműzetése Franciaországból) nagyon fontos a király számára. Természetesen minél többet meg kell tudnia a jezsuiták céljairól is. „Nyomozás” közben szerelem szövődik Guise hercegné és Pierre között, aki nagyon sok információt szerez, és ezt nem csupán a hölgynek köszönheti. Bár a per a király vereségével végződik, nincs veszve semmi. Három hónappal később ugyanis egy sikertelen király elleni merényletnek köszönhetően kivégezik a felbujtó jezsuita atyát, és hittársait örökre száműzik Franciaországból. IV. Henrik ennek örömére hadat üzen a spanyoloknak, mellékesen pedig ismét feladatot ad Pierre-nek, aki ezúttal Rómába megy, hátha sikerül elintéznie a pápai feloldozást királya számára. Útközben természetesen ismét nem unatkozik.

Rómában viszont csalódottan veszi tudomásul, hogy a helybéli hölgyek erényeire sokkal jobban vigyáznak, mint otthon, így nem marad más hátra, nézelődik, nyelvet tanul, gyakorolja a vívást, és megírja első életrajzi könyvét. Közben azért megismerkedik egy kurtizánnal, és túlél egy merényletet. Vajon mi mindent kell latba vetnie, hogy győzelemre segítse IV. Henriket? Képes lesz-e tehetségét és tapasztalatát kamatoztatni az egyház képviselőivel szemben is? És ami szintén nem elhanyagolható: meddig tudja lekötni Pierre féktelen, nők iránti szenvedélyét Guise hercegné?

A sorozat hatodik kötete talán még az eddigieknél is jobban sikerült. Egyáltalán nem lehet észrevenni, hol dolgozik Merle a valós adatokkal, és honnantól építkezik a saját fantáziájából. Ha annak idején, amikor gimiben történelmet tanultam, elolvastam volna, talán nem lett volna annyi ellenérzés bennem a francia történelemmel kapcsolatban. Sőt, valószínűleg szívesebben tanultam volna. Arra azért nagyon kíváncsi vagyok, mennyi tartaléka maradt a szerzőnek a történet folytatására, hiszen még több mint a fele hátravan.