Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Per Olov Enquist: Egy másik élet

A 2011-es Könyvfesztivál díszvendégének, Per Olov Enquistnek most megjelent életrajzi könyve bárhonnan is nézem, cseppet sem könnyű olvasmány. Kezdve azzal, hogy bár saját életéről ír, mindezt úgy teszi, mintha nem magáról, hanem egy harmadik félről, egy idegenről lenne szó, ami meglehetős távolságtartást eredményez. Ennek köszönhetően helyenként inkább tudományos vizsgálódás részesének, semmint egy szabvány életrajz olvasójának éreztem magam. Ebben a megközelítésben minden tett, minden indíték furán idegennek hat, mintha egy regényhősről olvasnánk, nem pedig az író életéről. Vagy talán az író nem is létezik önmagában, csupán művei révén? Elég bizarr gondolat.
 
Azért sem könnyű olvasmány a könyv, mert Enquist eddigi élete – mely 1934. szeptember 24-én kezdődik és 2008-ig követjük –, egyszerre mondható a kitartás és az akarat diadalának, valamint a jellegzetesen északi, önmagával vívódó, az önpusztítás útjára lépő értelmiségi énkeresésének. Mert bizony ki tudja, mekkora elszántság szükségeltetik a családi hagyományok teljes elvetéséhez, aminek köszönhetően az ifjú PO (ahogy ismerősei szólítják) elhagyja szülőfaluját (két nemzedék óta ő az első, aki a rokonságból átlépi a megyehatárt), és Uppsalában tanul tovább. Ahol még nem íróként, hanem inkább sportolóként jegyzik, aki magasugróként különféle diákversenyeken vesz részt, de közben ír és tanul, majd 1961-ben megjelenik az első regénye.
 
Ami ez után következik, az PO kivonatos fejlődésregénye, amelyben a cselekmény hol előre, hol lefelé tart – igazából nem kapunk rá magyarázatot, minek köszönhetően lesz alkoholista, azon kívül, hogy mert megtehette.
 
Úgy sejtem, PO eredeti terve az lehetett, hogy ebből a külsős nézőpontból mindent sokkal őszintébben ír majd le. A végeredmény ebből a szempontból szerintem felemás, mert miközben számos részletet kiír magából (alkoholfüggőség és egyes könyvek keletkezésének története), bizonyos eseményeket szemlátomást elkerül. Például házasságai, vagy viszonya a gyerekeihez (akik csak egy-két bekezdés erejéig említődnek meg) és unokáihoz (akire egyetlen mondatot pazarol) annyira maradnak rejtve, amennyire csak lehet. Azt is felemásnak érzem, ahogy a politikához való hozzáállásával foglalkozik. Egyes esetekben viszonylag bőbeszédű, de például önbevallása szerint nagyjából a nyolcvanas évek közepétől nem csinál és nem mond semmit a világról. Érdekes fejlemény attól az embertől, aki képes volt megírni A légionáriusok című könyvet, ami egyszerre emlékezés és tényfeltárás, és hatalmas vitákat eredményezett Svédországban.
 

Az is különös, hogy bár több ízben történelmi események sűrűjében tartózkodik (’68-as diáklázadás, prágai rendszerváltás), az adott pillanatban semmit sem ért ezekből, csak évekkel, évtizedekkel később tudatosul benne, hogy minek is volt a részese.
 
Mindent figyelembe véve az Egy másik élet nem egyszerű könyv, amit talán úgy a legcélszerűbb olvasni, ha nem életrajzként, nem irodalomtörténeti csemegeként, hanem egy sokat próbált alkoholista naplójaként vesszük kézbe, amelyben a mesélő hol tisztán, hol összemosódva idézi fel az életét, s amelyre jelenleg a befejezetlen matricát, no meg az X napja nem ivott szöveget ragaszthatjuk.

Részlet a regényből

Galgóczi Tamás - 2011. április 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!