Főkép Az interneten található információk alapján ezzel a kötettel végre utolértük a külföldi kiadásokat, legalábbis ami Max Allan Collins CSI-regényeit illeti. Bár azt soha nem fogom megérteni, miért nem az eredeti megjelenések sorrendjét követte a hazai kiadó. Mindegy, hiszen sokkal jobban örülök a megjelenések tényének, mint amennyire a sorrendiség hiánya bosszant.
 
Persze a CSI sorozat rajongóinak nem kell aggódniuk, hiszen Jerome Preisler, Greg Cox, Jeff Mariotte és Donn Cortez is írtak olyan regényeket, melyek a Las Vegas-i helyszínelő csapat izgalmas kalandjairól szólnak, már csak az a kérdés, hogy ezek megjelennek-e valamikor magyarul is. Én mindenesetre örülnék neki, mint ahogy annak is, ha az eddig említett szerzők egyéb sorozatai (pl. Angel, Underworld, Dark Angel) is olvashatók lennének anyanyelvünkön.
 
De térjünk vissza az ajánló tárgyát képező regényhez. A Gyilkos játék abban az időben játszódik, amikor Gil Grissom és Catherine Willows már nem egy csapatban, de még csak nem is ugyanabban a műszakban dolgoznak, hiszen a labor igazgatóhelyettese, a kétes politikai játékokat játszó Conrad Ecklie szétválasztotta őket.
 
A történet január 24-én kezdődik, ekkor érkezik ugyanis legújabb helyszínére a Gil Grissom által vezetett CSI csapat (Sara, Greg és Sofia). Az áldozat egy idősebb, tehetős hölgy, a Los Calina egyik lakója, Mrs. Grace Salfer, akinek holttestét nagy, kétszintes, cseréptetős házának egyik emeleti hálószobájában találták meg.
Ugyanezen a napon, csak órákkal később az Ecklie „áldásos” tevékenysége miatt átalakított másik csapat (Nick és Warrick) Catherine vezetésével egy, a város északi körzetében található bérházsor egyik lakásához érkezik, amit szemmel láthatóan teljesen felforgattak. Az áldozat egy harmincas évei elején járó nő, Angela Deaborn, akinek a birtokában érvényes bírósági határozat volt az exférj, egy kisstílű bűnöző ellen.
 
Nagy rejtély és ötlet ebben a történetben sincs, hiszen a nyomozás most is nagyrészt a tetthelyen és laborban zajlik, ahol a tudományt és a technikát hívják segítségül a hagyományos módszerekkel felderíthetetlen bűncselekmények megoldására, ám az egyes szereplők között feszülő ellentétek, melyek a múltban gyökereznek, illetve az egykori csapat tagjai között kialakult helyzet szokatlan ízt ad a végeredménynek, és ezzel talán egy kicsit emberibbé is teszi az egészet.