Főkép „Cserna-Szabó András 1974-ben született. 1992 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1998 és 2000 között a Sárkányfű című irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatát szerkesztette. 1998 és 2002 között a Magyar Konyha gasztronómiai folyóirat főmunkatársaként és szerkesztőjeként dolgozott. 1997-óta rendszeresen publikál heti és napilapokban, valamint irodalmi, gasztronómiai és egyéb lapokban.”
 
A Pusziboltot egy kedves barátomtól kaptam kölcsön. Bevallom őszintén, nem sokat olvasok magyar íróktól, csak az utóbbi egy évben kezdtem el körbenézni és pótolni a hiányosságaimat, ez a kötet meg egy felfedezésre váró kincs volt. Nagyon hamar elolvasható, de aki nem akarja egyszerre befalni, annak is kiváló könyvecske, mivel apró történetmorzsákból áll össze.
 
Egy kis város, ahol 23 köztéri szobor van; egy író, aki nem ír, de tökélyre fejlesztette a konyak aromából, tiszta alkoholból és vízből való kikeverését; biliárdozó ügyvéd; szobrász; felügyelő; valamint sok pletykás és kapós nő, akiknek minden ujjára jut férfi bőven. Ez a kisváros maga a létezés cseppnyi szigete, boldogságkeresés közben lelünk rá mindenkire. A legkétségbeesettebb emberi lény is küzd, bár akad egy feltaláló is, aki az öngyilkosságot is boldoggá varázsolja találmányával. Pusziboltok tömeges előfordulása, nyitva, zárva, rögtön jövök!
 
Cserna- Szabó Andrásnak nagyon jó humora van, iróniája is édes, nem az a bántó és pofánkba üvöltő, amitől inkább messze szalad az ember, minthogy sokáig tűrje. Szerettem, hogy a korokat szinte keverte, mint a lekvárt főzés közben. Belekezdett egy történetbe, amiről azt gondoltam, hogy most a múlt század elején járunk, aztán hirtelen belecsempészett a mondatba egy Zsigulit vagy egy Audit, netán egy egész banklízinget. De akár gyermekkorom békebeli idejére is emlékezhettem, amit szintén félbeszakított egy elejtett szó az éppen most aktuális moziról, vagy a tájszólásban beszélő időjósról.
 
A boldogság keresése „csupán” egymás keresését jelenti. Legyen az bármilyen formája, a jó öreg férfi-nő kapcsolat, a testi egymásba lényegülés, a test egy másikba költözése, amit befogad az a másik test. Nem is fontos a lélek azokban a pillanatokban, az valahova elszáll és egy másik zónában, a megfelelő papírokkal határt átlépve kergetőzik és olvad össze, aztán valamit magával hozva a másikból visszaszáll az aktus végére az eredeti helyére. Szóval, a boldogság. Létezik? Hiszem. Tartós? Soha. Csak pillanatok, elkapott, vagy elszalasztott. A lényeg nem is ebben van, a lényeg a keresésében van.
 
A szerző érdekes karaktereket ír bele a történeteibe, valahogy lehetetlen, hogy létezzenek, mégis talál az ember hasonlóságot önmagával, vagy az ismerősei között lel fel egy-egy hasonló mozdulatot. Kedvet kaptam, hogy a többi már megjelent művét is elolvassam.
 
A könyv kemény táblás, és kapott egy védőborítót, amin lágy pasztellszínek közé burkolva tűnik elő egy hölgy pucéran. Világoskékek, rozsdafoltok, légballon és rózsaszín hús. Akár egy régi cégér a puszibolton.