Főkép

Teherán, 1943. Sir Winston Leonard Spencer Churchill, Franklin Delano Roosevelt és Joszif Visszarionovics Sztálin itt terveznek találkozni, hogy a második világégés dolgait átbeszéljék. Nem is kínálkozhat ennél kedvezőbb alkalom Adolf Hitler számára, hogy egy csapásra mindhárom ellenfelét eltegye láb alól. Már csak egy jól kimódolt és precízen végrehajtott akció kell…

A tervet nem más, mint maga a Führer és Otto Skorzeny találják ki: az orosz frontvonalon átrepülve, ejtőernyővel alászállva egy elit egység behatol a németekkel szimpatizáló asszaszinok területére és velük kiegészülve végrehajtanak egy robbantásos merényletet a három államfő ellen. És persze ki más kapná ezt a megtisztelő, ám annál halálosabb feladatot, mint a Stürmer ezredes vezette Edelweiss Rohamosztag.

Kessler a Véres hegyben bevett formát alkalmazza Az Asszaszínok völgyébenis. Van a főszereplő, akire rá lehet fogni, hogy ő a jó német tiszt. Itt ő Stürmer ezredes. Van a rossz német tiszt, aki megrögzött náci, törtető, árulásra és akár gyilkosságra is vetemedik, ha az érdekei úgy kívánják. Ő Gröl őrnnagy, az egység helyettes vezetője.

És persze van a két elmaradhatatlan mókamester; a nagydarab Ökör Joe meg az apró termetű Jap. Ők folyamatosan heccelik egymást, viccesen beszólnak, akár még a parancsnokuknak is, folyamatosan a piáláson és a nőkön jár az agyuk. Ők képezik azt a csillapítómezőt, amely a háború borzalmainak olvasóra gyakorolt hatását hivatott elviselhetőbbé tenni.

Az alapötlettel nincs is nagyon baj, azonban a megvalósítás miatt kicsit húzom a számat. Azt kell mondjam, eleddig ez a leggyengébb Kessler mű, amit volt szerencsém olvasni. Három olyan dolog is van, ami miatt fanyalgok. Az első az, hogy az Edelweiss Rohamosztag folyamatosan rohan bele és csatázik a „speciális” orosz sítalpas egységekkel mindaddig, míg végre el nem érnek az asszaszinokhoz. Ez egy alkalommal még rendben van, na de többször ismételve több mint unalmas.

A második, a regény két szereplője. A „nagy” Ökör Joe meg a „kicsi” Jap. Mint a neve is mutatja, Ökör Joe nem kis darab ember. Kétajtós szekrény, száz kiló felett, virsli ujjakkal. Nem vagyok egy nagy hegymászó zseni, de igen nehéz elképzelni egy ilyen embert a sziklán, és akkor egy elit hegymászó osztagról már ne is beszéljük. Jappal mindössze csak annyi gond van, hogy nepáli és német szülők gyermeke. Most ne menjünk bele, hogy ez milyen sorsot jelentett a valóságban bárkinek a náci Németországban. Nos, nem egy Wermacht elitalakulai tagságot.

A harmadik problémám Sanders, az Abwher ügynökének bénázása. Leo Kessler eléggé egyértelműen leírja, hogy 1943-ra az angol és orosz befolyás és felügyelet miatt a németek és szimpatizánsaik a túlélésre játszottak Iránban, nem kockáztatták a lebukás veszélyét. Ehhez teljesen profi módon kellett, hogy értsék a helyi dolgokat, márpedig Sanderst olyan amatőr módon kapják el, hogy majdnem kitéptem a hajam idegességemben.

Ezek mellett azt hiszem, az már nem oszt vagy szoroz, hogy a könyv borítóján „asszaszínok” szerepel, a könyvben pedig mindenhol – még a belső borítón is – „asszaszinok”.

Mindezek ellenére alapvetően érdekes, és valamilyen szinten szórakoztató olvasmány Kesslerműve. Azok számára mindenféleképpen, akik szeretik ezt a műfajt. Remélem a következő kötet már jobb lesz.